Alice Munro: Kilátás a Várszikláról

Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz

A bekeretezett kérdéseknél kattints egy-egy lehetséges válaszért!

Nyomtatható változat

Ajánló a könyvhöz

1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?

2. Mit gondolsz a könyv…

• mondanivalójáról?
• karaktereiről?
• stílusáról?
• tempójáról?
• világáról?
• fő témáiról?

3. Az írónő az előszóban leírja, hogyan született a könyv, hogyan keverednek benne a valós, életrajzi elemek a fikcióval, a saját értelmezéseivel. Tetszett ez az írásmód?

Mit árul ez el az emlékezésről, a továbbadott történetekről? Hogyan tudjuk a lehető legpontosabban összerakni felmenőink történetét, és visszaemlékezni a saját életünkre?

„Ilyen sajátos módon, szavaikkal és szavaimmal idéződött meg szereplőim élete egy meghatározott korban és környezetben, amelyet igyekeztem a múltról alkotott elképzelésünkhöz leghívebben ábrázolni.” (1%)

„A kötetből kihagyott történetekkel nem egészen így jártam el, hanem inkább memoárra emlékeztető módon: saját életemet kutattam, de nem szigorúan vagy feltétlenül ragaszkodva a tényekhez. Magamat helyeztem a középpontba, és ezt az ént, a sajátomat derítettem föl a legalaposabban. De az énemet körülvevő alakok önálló életre keltek, és olyan dolgokat műveltek, mint a valóságban soha.” (1%)

„Nincs mód tudni, Will mit gondolt ezekről az eseményekről. Az az érzésem, hogy az ő élete még mindig egy távoli, önmagába zárt és önálló világban telt el, amely saját mitológiájából és csodáiból töltekezett. És ezek egyike volt ő maga is.” (2%)

„Benne van a korban, de még él, amikor maga a lelkész már haldoklik, így remélhetjük, hogy özvegyként fölkel, és száraz lakásba költözik, mondjuk, egy kevésbé szigorú rokonhoz, aki egy civilizált városban lakik.” (5%)

„Talán inkább fenntartással közeledtek egymáshoz, nem azzal a túláradó derűlátással, amit én képzelek. Mégis ezt képzelem, mert mindannyian szeretünk így képzelődni – mert nem szeretnénk azt hinni, hogy érzelmileg sivár, kezdettől fogva langyos kapcsolatból születtünk.” (40%)

„De lehet, hogy csak arra vélek emlékezni, amit később mondtak el nekem.” (80%)

5. Próbálod néha te is hasonlóan felderíteni a múltat? Elképzeled, hogyan élhettek a felmenőid? Visszatérsz múltbeli eseményekhez, hogy értelmezd őket?

Mit tudhatunk meg az ilyen elképzelt/felidézett történetekből?

6. Alice Munro sok történetét önéletrajzi elemek inspirálták, sokat kutatta saját családja és szülőföldje történetét. Téged érdekel ennyire a múlt? Végeztél valaha hasonló kutatómunkát? Egyetértesz az írónővel, hogy a múlt ismerete által jobban kapcsolódhatunk az élethez?

„Ámítjuk magunkat. Leginkább öregen, mikor személyes jövőnk már lezárult, gyermekeink gyermekeinek jövőjét azonban nem tudjuk elképzelni – vagy hinni nem tudunk benne. Túl nagy a kísértés, hogy átfésüljük a múltat, megrostáljuk a megbízhatatlan információt, összekapcsoljunk kóbor neveket, kérdéses dátumokat, anekdotákat, kapaszkodjunk a leghalványabb folytonosságba, mert mindenáron azt szeretnénk, hogy bizonyítható közünk legyen valamikor élt emberekhez, és így magához az élethez.” (98%)

7. Szerinted mit meríthetünk a múltból? A múltnak milyen ereje, hatása van a jelenre nézve?

„Történetileg tudtak az emberek a közelmúltról, még szép emlékeket is őriztek róla, sőt merítettek belőle – ami persze csak akkor lehetséges, ha határozottan úgy érzik, már semmi közük a szóban forgó, lezárult korszakhoz.” (6%)

8. A novelláskötet két nagy részre oszlik: a Mostoha vidék főleg a narrátor távolabbi felmenőinek a sorsát követi, míg az Otthon saját életének epizódjaiba enged bepillantást. Neked melyik rész tetszett jobban? Melyik novellá(ka)t találtad a legérdekesebbnek az egyes részekben, és miért?

10. Az írónő számára különösen hangsúlyos a felmenői Amerikába való áttelepülése, hiszen annak a novellának a címe lett a kötet címe is. Te is ilyen meghatározónak érezted ezt a pillanatot a család életében? Ismersz hasonlóan meghatározó pillanato(ka)t a saját családod történetéből?

„Hogg itt-ott kicsit megnyirbálta, kihímezte az anyagot. Ravasz kis hazugságokat rakott bele, amilyeneket az írók szoktak.” (6%)
 
„A levelei nem vallanak kétkedő, elmélkedésre hajlamos vagy költői lélekre. Igaz, én csak az öregkori leveleit olvastam. Az emberek változnak.” (7%)
 
„Így gürcöltünk nap mint nap, és Thomas sütött-főzött, mert hármunk közül ő értett hozzá leginkább. Soha nem mosogattunk, minden étkezéshez új tányért használtunk.” (33%)
 
„De azt azért megkérdeztem, milyen volt a nagyapám azon túl, hogy hallgatag volt. Mert nem nagyon emlékszem rá, mondtam.
– Nagyon eszes ember volt. És nagyon korrekt. Bár nem tanácsoltam volna senkinek, hogy szembeszálljon vele.
– Anyám szerint nagymama mindig piszkálta.
– Nem tudom, anyád honnan veszi ezt.” (79%)
 
„(Persze nem tudtam, mi az a marhakáposzta. Takarmánynak félretett, közönséges káposzta, netán valami vadabb és durvább, mint a lápvidéken honos büdöskáposzta? És hogy áshatták ki abban az ítéletidőben, amikor kőkemény volt a föld? Megannyi rejtély.)” (93%)

12. Te szívesen lennél a családod krónikása? Írtál/írnál naplót azzal a céllal, hogy azt majd a leszármazottaid elolvassák?

[James Laidlaw-ról:] „Különleges, rendkívül szórakoztató ember volt, aki tudományban, vallásban, politikában csakis az elavult, túlhaladott eszméket szerette. (…) …hosszú éveken át olvasott és beszélt Amerikáról, míg egészen bele nem keseredett a jelenébe (…).

„Agnes arra gondol, megérdemelné a csúf véget az a semmirekellő, aki el sem búcsúzott tőle. De azért reméli, mégis előkerül, és látja, hogy ő, Agnes feleségül ment a fivéréhez. Hogy nagyot nézzen. És megértse azt is, hogy végül mégsem győzedelmeskedett Agnes fölött.” (19%)

„A tényt, hogy Forrest a farmon kívül vállalt munkát, a fogadóban étkezett (…), és hogy gyakorlatilag kivált a családból, széles körben meghányták-vetették az emberek. Viselkedése gyökeres szakítás volt mindazzal, amit a család többi része képviselt, olyannyira, hogy szinte botrányosnak számított.” (35%)

[A narrátor apjáról:] „Büszke volt a maga módján, bár ez inkább alázatosságnak hatott, ijedtté, sértődékennyé tette, olyanná, aki hamar meghajolt. Ezt ismerem jól.” (37%)

„Hittem (vagy hittem, hogy hiszek) a kemény munkában, abban, hogy lehetek szegény, de büszke, és titkon lenéztem azokat, akiknek gondtalan életük van.” (44%)
 
„Egyaránt mesterien játszottam a pléhpofát és a kis illemtudót, ami akkor is megnevettette hallgatóimat, ha úgy érezték, nem lenne szabad nevetniük. És megnehezítettem a dolgukat: nem tudták csalhatatlanul megítélni, hogy ártatlan vagyok-e vagy inkább gonosz.” (56%)
 
„Nem ismertem föl magamban a kegyetlenséget. Minden tekintetben feddhetetlennek gondoltam magam. Csak mert fiatal voltam, szegény, és tudtam, ki az a Nauszikaá. Nem voltam képes sem elegánsan elfogadni, sem összeszorított foggal tűrni, hogy szolga legyek.” (73%)

„De ha a saját állapotára vonatkozó megjegyzéssel zárta a mondandóját (…), a harag ismét megkeményítette a szívemet, úgy éreztem, botrányos és anyához méltatlan, hogy ennyire elhagyja magát, és csak magával foglalkozik.” (45%)
 
„És bár nagymamám maga is tisztában volt vele, hogy ez igazságtalan, nem tudott másként tekinteni anyám betegségére (…), mint ami anyám akaratosságának újabb megnyilvánulása, sőt a figyelemfelkeltés eszköze.” (79%)

„Tévedés lenne azt gondolni, hogy mindenki elhitte ezeket a történeteket. Meg aztán a konyakról se feledkezzünk meg. De a legtöbben, akár hittek a mesélőnek, akár nem, borzongva hallgatták ezeket a históriákat. Lehettek kíváncsiak, lehettek kételkedőek, leginkább csak féltek, nem is kevéssé. Ellentétben a mai gyakorlattal, akkoriban nem vették egyfajta jóindulatú kalap (spirituális hatalmak?) alá a lidérceket, a kísérteteket és a vallást.” (4%)
 
„Az első farmerek látni sem bírták a fákat, abban gyönyörködtek, ha a földek fölött messze ellát a szem. És a férfiak parancsolón viszonyultak a földhöz, szolgálatukba állították. Csak a nőknek volt megengedve, hogy a tájjal is törődjenek, ne kizárólag a föld leigázását, termelékenységét tartsák szem előtt.” (37%)
 
„Akkor hát hogyan fogták föl az életet? Leginkább mint valami szertartást, azt hiszem. Idény által meghatározott, merev élet volt ez, majdnem olyan, mint a házimunka. Csak azért törekedni több pénz előteremtésére, hogy emeljék a társadalmi státuszukat vagy kényelmesebbé tegyék a mindennapjaikat, valószínűleg nem lett volna illendő.” (39%)

„Az idő és a hely körbezár, s hirtelen úgy érzem, mintha soha nem mentem volna el, mintha itt éltem volna le az életemet. Mintha felnőttkorom álom lett volna, mely meg sem történt.” (90%)
 
„De mert a szívünkhöz nőtt ez a vidék, egyetlen titka sem maradhat előttünk rejtve.” (91%)
 
„De számomra nem csak ez fosztja meg a jelentésétől. Nem. Hanem éppen az, hogy mindössze húsz mérföldre van tőlem, mindennap láthatnám, ha akarom. Márpedig a múltat csak kellő távolságból szabad szemlélni.” (95%)

„Manapság súlyos esetnek tartanánk Mrs. Newcombe-ot a mély depressziójával, durva férjére pedig aggodalommal, együttérzéssel tekintenénk. (…) Ám akkoriban az emberek elfogadták egymást olyannak, amilyenek voltak, bárki leélhette az életét anélkül, hogy mások beleszóltak volna.” (50%)
 
„Újabb különbség. Nálunk inkább a fiúknál volt gyanús az ész, bár egyik nem esetében sem számított előnynek, ha sok van belőle.” (66%)
 
„Senki nem gondolkozott azon, hogy másra cserélje a meglévőt, hanem csak azon, hogy tisztán, rendesen tartsa, amíg lehet, és egy kicsit azon túl is.” (75%)

19. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?

20. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben?

21. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?

_{Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Alice Munro: Kilátás a Várszikláról. E-könyv. Park Kiadó, Budapest, 2018.}