Rólam

Rólam

Fiatal olvasóként is szerettem az elgondolkodtató olvasmányokat, amiket az anglisztika szak és az irodalom specializáció elvégzése óta még jobban tudok értékelni. Az egyetemen sokszor mondatról mondatra, szóról szóra elemeztünk hosszabb és rövidebb szövegeket egyaránt. Itt értettem meg, milyen írói folyamatok állhatnak egy-egy mű mögött, milyen eszközökkel igyekeznek a szerzők univerzális érzéseket átadni az olvasóiknak, ugyanaz a szöveg hány különböző érzelmet válthat ki az emberekből, és milyen sokfajtaképpen lehet értelmezni egy verset, novellát vagy regényt.

A blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy másokkal is megszerettessem az elemző olvasást, illetve hogy kiindulópontot, fórumot kínáljak azoknak, akik egy-egy könyv elolvasása után még szívesen gondolkodnának róla, esetleg könyvklubot szerveznének, vagy részt vennének a blog online könyvklubján. Tapasztalataim szerint míg az iskolai környezet nem sok teret hagy a történetek (főleg a kortárs történetek) szabad értelmezésének, felnőttként pedig többször inkább a szórakoztató irodalmat részesítjük előnyben, sokan hirtelen nem is tudják, mihez kezdjenek egy szépirodalmi (vagy ahhoz közelítő) könyvvel és annak rétegeivel. Közben fordítói munkám során látom, milyen széles már a fiataloknak szóló könyvek skálája is, milyen komoly témák jelennek meg a Middle Grade és a Young Adult olvasmányokban is. Az olvasás élményét színesítheti, a témák feldolgozását segítheti, ha a könyvekről kialakult véleményünket, felmerült kérdéseinket megbeszélhetjük másokkal, vagy akár csak bizonyos támpontok mentén kielemezhetjük őket – legyen szó akár gyerekekről, akár felnőttekről. Remélem, hogy az oldallal mindehhez inspirációt tudok nyújtani.

Ha a bloggal kapcsolatos bármilyen észrevételedet, kérdésedet megosztanád velem, ezen az e-mail címen érsz el:

info@sorvezetoblog.hu


Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük