Felnőtt könyvek,  Könyvek

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap

Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz

Miért érdemes elolvasni?

Ha valaki még nem olvasott Ishigurótól, csak ajánlani tudom. 😊 Nagy hatással van a kortárs irodalomra, könyvei fontos, mai témákat dolgoznak fel, munkásságát a kritikusok és a szélesebb közönség is elismeri. A Nobel-díjat 2017-ben nyerte el, az indoklás szerint „regényeiben óriási érzelmi erővel tárta fel a világgal való csalóka kapcsolódásunk mögötti mélységet”. Stílusát az apránként összeálló, elhintett információmorzsák jellemzik, amivel igazán misztikus hangulatot képes teremteni. Könyvei így a lassú történetvezetés ellenére is rendkívül olvasmányosak, hiszen az olvasó alig várja, hogy végre kiderüljön valami a mélyben húzódó titkokról. Mindez a Klara és a Napról is elmondható, amiben Klarával együtt ismerjük meg ezt a jövőbeli világot, ami annyira nem is különbözik a mienktől. Ishiguro képes úgy mesélni robotokról, hogy az emberi lét lényegi részére világítson rá, és az emberi civilizációról és fejlődésről gondolkodtasson el minket.

Miről szól?

Klara, a B2-es szériájú Robot Barát az üzletben várja jövőbeli gyerektársát, akinek társaságot biztosíthat és a segítségére lehet a fészekből való kirepülésig. Már a várakozás közben is mindent megfigyel maga körül, igyekszik értelmezni a kirakaton túl kibontakozó jeleneteket, hogy minél többet tudjon a világ működéséről. Tudásszomjának köszönhetően mi is vele együtt figyelünk fel az emberek apró rezdüléseire, akik a világban rejlő számtalan lehetőség ellenére mind magányosnak tűnnek. A kisebb-nagyobb megpróbáltatások közben Klara útját a Nap kíséri, aminek tápláló erejében mindennél jobban hisz. Többet nem is szeretnék elárulni a történetről, hiszen Ishigurónál minden apró részlet feszültséggel bír.

A könyv témái között felbukkannak a Mesterséges Intelligencia létezésével kapcsolatos általános kérdések, ám az írót jobban érdekli az ember működése, viselkedése ebben a furcsán újszerű, mégsem sokkal fejlettebb jövőben, ahol az ember a boldogulása érdekében már képes robotokat kifejleszteni, mégis kirekesztő, elszigetelt és magányos marad. Valóban ebbe az irányba tart a világ? Megállíthatatlan ez a „fejlődés” a tudományos haladás érdekében tett törekvések következtében? Ishiguro mintha ezeket a kérdéseket tenné fel nekünk, és a válaszokat az olvasóra bízza.

Kinek ajánlom?

Mindenkinek! 😊 Nekem nagyon tetszett Ishiguro stílusa, így bátran ajánlom mindenkinek, akit a fenti leírás egy kicsit is megfogott. Könyvklubok számára kifejezetten jó választás, hiszen számtalan nyitott kérdést hagy, így jól lehet elemezni.

Mire számíts?

  • Rejtély: 4/5 (Nem a krimiknél megszokott rejtélyekre kell gondolni, hanem a sokáig kimondatlanul maradó részletek lassú felszínre kerülésére.)
  • Mai témák: 5/5
  • Család: 2/5
  • Hangulat: 5/5
  • Korrajz: 3/5

A könyv a moly.hu-n

A Könyves Magazin cikke a szerzőről

A KULTer cikke a könyvről (spoileres)

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük