Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz
A szürke hátterű kérdéseknél kattints egy-egy lehetséges válaszért!
1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?
2. Mit gondolsz a könyv…
– mondanivalójáról?
– karaktereiről?
– stílusáról?
– tempójáról?
– világáról?
– fő témáiról?
3. A vak bérgyilkos egy rendkívül összetett könyv, számtalan témával, megközelítési móddal és egészen egyedi hangulattal. Mi az, ami a leginkább hatással volt rád a történetben? Számodra milyen mondanivalója van?
4. Ha a történet középpontját akarjuk megragadni, akkor mindenképp Iris, Laura, Alex és Richard kapcsolatrendszeréből kell kiindulnunk. Hogyan hatott egymásra ez a négy karakter? Hogyan segítették vagy gátolták egymást? Hogyan éreztek egymás iránt? Milyen volt a jellemük?
„– Tönkretetted a politikai karrierjét, s utána sárba tiportad a Laurához fűződő emlékeit is! Szerette őt! Imádta! Egy világ omlott össze benne, amikor meghalt!” (96%, A kőhalom)
„Úgy gondoltam, én meg tudok birkózni Richarddal, meg tudok birkózni Winifreddel. Úgy gondoltam, élhetek mint egér a tigrisek kastélyában, fal mentén surranva észrevétlenül; csendben maradva, fejemet lesunyva. De nem: túl nagylelkű vagyok magamhoz. Nem láttam a veszélyt. Nem tudtam, hogy vannak tigrisek. Ami még rosszabb: nem tudtam, hogy én magam is tigrissé válhatok. És nem tudtam, hogy Laura is azzá válhat, ha a körülmények úgy alakulnak. Bárki azzá válhat, ha már arról van szó.” (63%, Aranypart)
Iris: Iris elég ellentmondásos karakter. Ugyanúgy tekinthetjük erősnek és bölcsnek, ahogy gyengének és butának is, aki képtelen felemelni a hangját és átlátni a körülötte zajló eseményeket. Bár ez utóbbi elég felszínes kijelentés lenne, amit a mai mércénkre alapoznánk. Hogyan várhatjuk el egy nőtől, hogy kiálljon magáért, ha addigi életében semmi sem készítette fel erre? Ez lesz Iris érve is, amit a maga védelmében hoz fel, ez az egyik oka annak, hogy múltja elmesélését olyan régről indítja. A családjuk történetéből kitűnik, mennyire nem készítették fel a lányokat az életre. Ott volt a jól menő gyár, mindent annak a sikeres működésére alapoztak, bíztak a család szilárd helyzetében, és így a lányoknak csak annyi dolga lett volna, hogy előnyös házasságot kötnek, behozva a családba a gyár új tulajdonosát. Nem kaptak rendes oktatást, nem jártak ki az Avilionon túli világba, és így teljesen elszigetelt életet éltek. Gyerekkoruk során minden társaságuk az elhunyt, felmagasztalt elődök, az Avilion rég letűnt fénykorát fenntartani igyekvő Reenie, egy távol lévő, alkoholista apa és érzelgős vagy agresszív tanárok voltak. Ráadásul Mr. Erskine azt is korán megtanította nekik, mire számíthatnak a nők, ha felemelik a hangjukat egy férfival szemben.
Iris így kénytelen volt megtanulni hallgatni, hiszen a világról és annak működéséről semmit sem tudott. Többször hangsúlyozza, hogy neki semmilyen hatalma nincs, és képtelen lenne boldogulni egyedül. Ezzel természetesen lehetne vitatkozni, de könnyen elképzelhető, hogy igaza van.
Szintén kérdéses, hogy vajon megfelelően vigyázott-e Laurára. Lényegében egyetlen érte tett cselekedete a Richarddal való házasság és annak megtűrése volt, amivel önmagát is feláldozta. Viszont Laurát mintha ő is nehezen értené még. Nem érti Laura függetlenedési vágyát, ahogy azt sem, mi indítja egyik vagy másik dologra. Mintha nem igazán törődne a körülötte lévőkkel, minden felelősséget Richard kezébe helyez, ő maga pedig csak tűr, belemerül a hallgatásába és a viszonyba. Csupán azon igyekszik, hogy a státuszát megőrizze, és közben a viszonyt eltitkolja. Ezek alapján akár önzőnek is nevezhetnénk, de ez ellen is lehetne érvelni, hiszen státuszának megőrzése jelenti Laurával mindkettejük túlélésének zálogát.
Végül kiáll magáért és bosszút áll, ám ehhez előbb Alex és Laura halála, valamint az igazság kiderülése szükséges.
Laura: Hamar kiderül, hogy Laura „furcsa” gyerek, más, mint a többiek. Mindent szó szerint vesz, néha mintha álomvilágban élne, és különös elképzelései vannak Istenről és a világ működéséről. Azonban mindezt Iristól tudjuk meg. Iris az, aki furcsának találja, aki nem érti, mi vezeti Laurát. Még pedig azért, mert a két lány nagyon különbözik egymástól. Iris a szófogadó, a csendes nővér, aki hamar rájön, hogy sok esetben bölcsebb hallgatni, és azt tenni, amit mondanak neki. Laura ezzel szemben naiv, kreatív, aki nagy képzelőerővel rendelkezik, és aki a beszűkült neveltetésükre nem tűréssel, hanem lázadással reagál. Ott megy szembe a szabályokkal, ahol csak tud, és eltökéltségéből akkor sem veszít, ha erőszakoskodnak vele. Sok szempontból gyereklelkű, az Alex iránt érzett vonzalma is kamaszlányos, plátói szerelem. Gyermeki gondolkodásmódja is lázadásának ösztönös formája. Pontosan tudja, hogy a társadalom mit vár tőle, mégsem kér belőle.
Alex: Alex talán a könyv legrejtélyesebb karaktere, hiszen nem sokat tudunk meg róla, csupán annyit, hogy idealista, hisz a kommunizmus eszméiben, amikért meghalni is kész. A harcoktól Iris szerelme sem tarthatja vissza, Laurához hasonlóan ő sem akar megalkudni, nem enged az általa elképzelt életből. A könyv világában azonban minden ilyen törekvés eleve kudarcra van ítélve. Ez a világ nem tűri meg a társadalom bevett rendszere ellen lázadókat. Itt nagyobb erők munkálkodnak, ahogy azt Alex érzi is, hiszen az Irisnak mesélt történeteinek mind ez az üzenete.
Richard: Richard a társadalmat irányító erők megtestesülése. Sikeres üzletember, aki pontosan tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy hatalmon maradjon. Nem tűr ellentmondást, megszerzi, amit akar, és mindent megtesz előmenetele érdekében. Kifelé az eszményi férj képét közvetíti magáról, otthon igazi zsarnok. Semmilyen hatalmat nem ad Iris kezébe, mindenben a nővérére támaszkodik. Nincs tekintettel mások érzésére, azt teszi, amit a nagyobb hatalom eléréséért tennie kell. Kérdés, hogy valóban szereti-e Laurát. Valószínűleg nem, hiszen ezt csak Winifred állítja, Richard viselkedése teljesen másról árulkodik: élvezetét leli abban, hogy a két lány sorsát a kezében tartja.
5. „De hát a tragédia az életben sem egyetlen hosszú sikoly. Benne van minden más is, ami odavezetett. Egyik triviális óra a másik után, egyik nap a másik után, egyik év a másik után − s aztán a váratlan pillanat: villan a kés, robban az akna, mélybe hull a hídról az autó.” (79%, A fülke)
Az egész történet Laura (és Iris) tragédiáját vezeti fel, majd bontja ki. Mi vezetett a két nő vesztéhez? Ki hogyan járult hozzá az őket ért megpróbáltatásokhoz? Ők maguk mennyire felelősek?
„– Egyszerűen nem viselkedem jó katolikusként, mondták. Hogy ez nem igazi elhivatottság, csak a kötelességeim alól akarok kibújni. És hogy ha Istent szolgálni szeretném, akkor azt abban az életben kell megtennem, amelyet Ő kijelölt nekem. − Itt elhallgatott egy pillanatra. – De hát milyen életre? Nincs is nekem életem!” (63%, Aranypart)
„Talán ez történt Laurával is − ez lökte szó szerint a mélybe. A szavak, amelyekre támaszkodott, amelyekre a kártyavárát építette, amelyekről azt hitte, szilárdak, a szavak bucskáztak egyet és megmutatták üres belsejüket, és aztán elhussantak tőle, mint megannyi hulladékpapír.” (92%, Meredély)
„A Történelem üres volt, egyetlen fényképtől eltekintve, amelyet Laura beleragasztott: a gombgyári pikniken készült képet magáról és Alex Thomasról: ők ketten világossárgára színezve, az én levágott bal kezem kéken kúszva feléjük a füvön.” (94%, Az aranyfürt)
Laura tragédiájának magyarázata összetett – ez a másik oka annak, hogy Iris olyan régről indítja kettejük történetét. Hozzájárult a neveltetésük, ami nem készítette fel őket az életre, és teret adott Laura normák elleni lázadásának. Így a lány nem találja a helyét, kívülálló marad, az egyetlen biztos pont az életében az Alex iránt érzett szerelme, amit csak még tovább táplál a tény, hogy a világ egyiküket sem akarja befogadni. Azért tűri Richard zaklatását, mert úgy hiszi, ezzel segíthet Alexen. Amikor rájön, hogy kihasználták, hogy hiába tette meg azt az egyetlen dolgot, ami a hatalmában állt, hogy semmi sem létezik abból, amiben hitt, a világa darabokra hullik.
6. Ha már a felelősség témáját boncolgatjuk, mindenképp elgondolkodtató Iris felelőssége. Szerinted felelős volt Laura haláláért? Mikor és mit tehetett volna másképp? Volt beleszólása kettejük életébe?
Kicsit jobban lebontva: Jól tette, hogy hozzáment Richardhoz? Fel kellett volna emelnie a hangját a házasságuk során, hogy érvényesítse a saját jogait? Ha igen, mikor? El kellett volna hagynia Richardot? Ha igen, mikor?
„Itt most az én perem folyik. Tudom. Azt is tudom, hogy mit fogsz gondolni. Nagyjából ugyanazt, amit én most: talán másképpen kellett volna viselkednem? Nem kétlem, hogy a válaszod igen, de vajon volt-e akkor más választásom? Most lenne, de az akkor nem most. (81%, Szép kilátás)
7. Illetve Iris felelős azért, ami vele történt? Felelős a saját boldogtalanságáért és szenvedéséért, a lánya és az unokája elvesztéséért? Jól tette, hogy bosszút állt Richardon? Eléggé kiállt Winifreddel szemben?
8. Meddig mehetett volna el Iris, és hol kezdődik Richard és Winifred felelőssége? Hiszen ők ketten válnak a könyv „főgonoszaivá”, akik megfosztják a lányokat a szabadságuktól. Valóban így van?
6-8. Iris felelőssége a 4. kérdés válaszában leírtak miatt eléggé vitatható. Tizenkilenc évesen azt tette, amit az akkori kötelesség követelt: hozzáment Richardhoz, hogy megmentse a családot. Mire Richard valódi jelleme felszínre került, elveszítette az apját. Valóban lett volna lehetőségük a lányoknak önálló életre, ahogy azt Laura szorgalmazta? Valószínűleg a legjobb lehetőséget az biztosította volna, ha Laura jól megy férjhez, és a férj Irist is befogadja. Azonban Laurának esze ágában sincs a normáknak megfelelően férjhez menni. Így Iris azt látja az egyetlen megoldásnak, ha a megélhetésük biztosítása érdekében Richarddal marad. Úgy érzi, ezzel mindent megtesz Lauráért, a saját ideiglenes és bizonytalan boldogságát pedig Alexnál keresi.
A legnagyobb hibát talán azzal követi el, hogy nem hajlandó rendesen megérteni Laura világát, és folyton kételkedik a húga épelméjűségében. Még amikor hirtelen bekerül a szanatóriumba, akkor sem áll egyértelműen mellé. Azonban az egyetlen előnyös válást ekkor is csak botránykeltéssel tudná elérni – ahhoz pedig talán a saját viszonyát kéne feláldoznia.
Később épp ellenkezőleg cselekszik, fittyet hány az óvatosságra, és mindent feláldoz a bosszúért. Valószínűleg végső elkeseredésében teszi, hiszen addigra már tisztán lát, és Alex elvesztése után úgy érzi, veszítenivalója sincsen.
Közben persze Richard és Winifred felelőssége sem elhanyagolható, akik legjobb esetben is aranykalitkában tartják a lányokat. Ők is azt éreztetik velük, amit addigi életük során mindenki: hogy egyedül, önmagukban kevesek.
9. Az események alakulásában nemcsak az egyes embereknek, hanem a történelmi eseményeknek, a világ változásainak is hatalmas a szerepe. Hogyan hatottak az egyes világesemények a szereplőkre és sorsuk alakulására? Felelőssé tehetjük-e csak ezeket az eseményeket a tragédiákért, a szereplők kiszolgáltatott helyzetéért?
És ezt továbbgondolva: Meddig terjed az ember felelőssége? Mennyire igaz az, hogy mi alakítjuk a saját sorsunkat, és mennyiben befolyásolják azt tőlünk független események?
10. Ezek alapján kijelenthetjük-e, hogy a könyvben tulajdonképpen mindenki kiszolgáltatott helyzetben van, mert mindenkit kötnek a társadalmi elvárások és a világ helyzete? Gondolj Iris szüleire, Richardra, Winifredre és Alexre is! Kinek milyen választási lehetőségei voltak? Mi az, ami a sorsukhoz kötötte őket?
9-10. A könyv (és Iris) egyértelműen a világ eseményeit és a társadalmi berendezkedést tartja a leginkább felelősnek a sorsok alakulásáért. A huszadik század első fele tele volt folyamatos változásokkal: új értékrendek jelentek meg, miközben a hagyományos társadalmi hierarchia lassan alakult át. A régi, előkelő családok nehezen tudtak lépést tartani a korral, miközben megjelentek az újgazdagok, akik másfajta, modernebb értékrendet képviseltek. Közben a nagy gazdasági világválság, a két világháború és a spanyol polgárháború ellehetetlenítette az emberek békés életét, a szabad döntéseket, és felborította az addigi hitrendszert.
A könyvben a szereplők általános tehetetlensége érződik. Iris és Laura szülei szerelemből házasodnak, de az első világháború alapjaiban rengeti meg a világukat. Mindketten megváltoznak, elszigetelődnek egymástól. Az apának nincs választása, kénytelen átvenni a családi gyárat, és az ezzel járó felelősség egész életére megnyomorítja. Az anyjuk halála után nincs, aki foglalkozzon a lányokkal, mivel az apjuk belemerül a világháború és a munka okozta depresszióba.
Richard és Winifred hamar rájönnek, mi a túlélés záloga: a pénz, a hatalom, az előmenetel. Ha a világ így működik, ők minden lehetőséget megragadnak, és közben nem félnek áttiporni másokon. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy nincs igazuk, hiszen a társadalom nem löki ki, sőt, tárt karokkal fogadja őket, így nem tehetők kizárólagosan felelőssé.
Alex sorsát a meggyőződése köti: a kommunizmusba, a társadalmi egyenlőségbe vetett hite, amiben azonban a társadalom nem osztozik vele. Ilyen szempontból éles ellentét van közte és Richard között, hiszen utóbbi a világ állása szerint változtatja a véleményét: hol elítéli, hol támogatja a különböző nézeteket, aszerint, hogy mi hajtja a malmára a vizet. És ezzel az átlagot képviseli, míg Alex a kisebbséget testesíti meg – ez lesz a könyv és Laura tragédiája is.
11. A vak bérgyilkos műfajilag a „gótikus irodalomhoz” tartozik, ami a 18-19. század kísértettörténeteiből nőtte ki magát, és általános jellemzői a félelemmel teli légkör, a kísértő múlt, a rejtélyek és a rémisztő természetfeletti események. Hogyan jelennek meg ezek az elemek (talán a legutolsó kivételével) a történetben? Mi adja a könyv félelemmel teli légkörét?
A félelemmel teli légkört az általános bizonytalanság és a folyamatos rejtélyek adják. Iris az eseményeket lassan rakja össze, Laurát nem érti, így sokáig homályos minden. Közben több kérdés is felmerül, melyek sokáig megválaszolatlanok maradnak – vagy egyáltalán nem is kapunk rájuk választ: Ki gyújtotta fel a gyárat? Ki hazudik pontosan, kinek, és miről? Mi történt pontosan Laurával? Ezekhez hozzájön a meglepően sok, furcsa haláleset, amelyekkel az olvasó már a könyv elején szembesül. Mindez kiegészül a klasszikus thrillerelemekkel: a tehetetlen, bezárt, fiatal feleséggel, a zsarnok, kegyetlen (és gyilkos?) férjjel, a nagy, régi házzal, a múlt kísértő szellemeivel, a nyugtalanító álmokkal és az őrültnek tűnő húggal. A múlt tettei pedig kihatással vannak a jelenre, nem eresztik Irist, akit élete folyamán ugyanaz a kérdés gyötör: Mit tehetett volna másképp? És a válasz, amit a kérdésére kap, a legnyugtalanítóbb az egészben: Semmit.
12. A múlt eseményeinek feltárása mellett több történet is fut párhuzamosan, melyek közül az egyik Iris jelene. Hogyan jelenik meg Iris a jelenben? Különbözik múltbeli énjétől?
„Nem a séta gondolata riaszt, hanem az, hogy kilépjek otthonról: úgy érzem, mintha közszemlére vinném ki magam. Csak képzelem vajon, hogy néznek, hogy összesugdosnak a hátam mögött? Talán igen, talán nem. Végtére is kész helyi rögződmény vagyok már, akár egy üres telek, melyen csak a szerteszét heverő téglák emlékeztetnek arra, hogy egy fontos épület állt ott valamikor.” (7%, Az ezüstládika)
„Már megint fájnak a csontjaim, mint oly sokszor, ha párás az idő. Úgy fájnak, mint a történelem: réges-rég lezárt ügyek, mégis kínzó hullámokat vernek még mindig.” (9%, Avilion)
„Én meg ez a lány a képen megszűntünk ugyanaz a személy lenni. Én az ő eredője vagyok, eredménye annak az életnek, amelyet valaha meggondolatlanul élt; míg ő, ha egyáltalán létezőnek lehet tekinteni, csakis abból áll, amire én visszaemlékezem. Nekem van jobb rálátásom − én világosan látom őt, többnyire legalábbis. Ám ő, még ha tudna is nézni, nem láthat engem.” (46%, A tangó)
Iris a jelenben tulajdonképpen a halálra készül. Öregasszony vált belőle, aki nehezen mozog, homályosan lát, nem érti a modern világot, és a mindennapi feladatok is kihívást jelentenek neki. Közben rendületlenül írja a naplóját, amellyel feloldozást remél az utókortól: Sabrinától. Az, hogy ezt megkapja-e, nem derül ki, Atwood nem ezt tartja érdemesnek kiemelni, hanem magát a tehetetlenséget és a (hiábavaló?) vezeklést.
Iris hol gúnyosan, hol ingerülten, hol megértően tekint vissza múltbeli énjére. Tudja, hogy hibázott, de nem látja, pontosan hol, és az sem világos előtte, hogy ha másként cselekedett volna, az változtatott-e volna valamin. Ilyen szempontból hasonlít múltbeli énjére, hiszen továbbra is értetlenül keresi a válaszokat. Közben azonban önállóbb is, de csak olyan értelemben, hogy egyedül él. Az önállóság nem sok változást hozott számára: a családját elveszítette, a talaj egy időre kicsúszott a lába alól, idős korára pedig mások segítségére szorul. Továbbra is szándékosan a háttérbe húzódik, a békés, ám magányos életet többre tartja a lázadásnál.
13. „Mikor elkezdtem ezt a beszámolót Laura életéről − a magam életéről −, fogalmam sem volt, miért írom, mint ahogy arról sem, ki fogja vajon elolvasni, ha elkészül. De most már tudom. Neked írtam, drága Sabrinám, mert te vagy az − te vagy az egyetlen −, akinek szüksége van rá.” (97%, A kőhalom)
Mi tulajdonképpen Iris célja az emlékei leírásával? Csupán a vezeklés, az igazság feltárása? Eleget tesz ezekért? Megbízható narrátor? Hogyan építi fel történetét? Miket emel ki, és miket hagy ki belőle?
„Ezt vártam? Váratlanul jött, vagy voltak előzményei: egy érintés, egy pillantás? Netán én tettem valami olyat, ami kiválthatta? Amennyire emlékszem, semmit, de amire emlékszem, vajon ugyanaz-e, mint ami valójában történt?” (42%, A padlás)
„Végiggondolom, amit eddig papírra vetettem, és tudom, hogy rossz az egész, nem attól, amit leírtam, hanem attól, amit nem. Az, ami nincs ott, jelenléttel bír, akár a hiányzó napfény.” (76%, A gesztenyefa)
Irisnak az egész történet során két aktív cselekedete van: a hallgatás és az írás. (Persze, vitatható, hogy a hallgatása mennyire számít „aktív” cselekedetnek, mivel azonban sokszor ő dönt arról, hogy mikor hallgat, tekinthetjük annak.) Könyvében és naplójában ez a két cselekedete vegyül egymással: ír, tehát feltárja az igazságot, miközben sok mindent elhallgat.
Ahogy ő maga is mondja, nem tekinthető megbízható narrátornak, hiszen már nincs, aki megcáfolja vagy megerősítse a szavait, mindenben rá kell hagyatkoznunk. Így írásai nem is annyira az igazságot, mint inkább a jellemét és belső vívódásait fedik fel – ezeket szándékozik hátrahagyni Sabrinának, hiszen ez az ő igazsága.
14. A történet egyik állandó visszatérő eleme az írott szó fontossága és az ellentét a leírt szavak és a valóság között. Hogyan jelennek meg ezek a könyvben? Hányszor és kiknek fontos az írott szó, és az hogyan kerül ellentétbe a valósággal?
„No és azok, akik e jeleket hátrahagyják nekünk, hogy bizton beléjük botoljunk, azok miért törik magukat vele? Önzésből? Sajnálatból? Bosszúból? Vagy egyszerűen csak a létezésre jelentenek be igényt általa, mint a vécéfülkék falára kapart kezdőbetűk tulajdonosai? Jelenlét és anonimitás keveréke − gyónás bűnbánat nélkül, igazság konzekvenciák nélkül − megvan ennek a maga vonzása. így vagy úgy levakarni a kézről a vért. (93%, Meredély)
„De egyik sem fogja megtalálni azt az üzenetet, amely minden bizonnyal ott van elrejtve valahol a nyomtatott sorok között. Ez az üzenet csak neki szól.” (76%, A xenori gyíkemberek)
„Ám ezen a lapon, ezen a friss, tiszta lapon én véget vetek a háborúnak − én egyedül, fekete műanyag golyóstollam egyetlen vonásával.” (13%, A gramofon)
Az írott szó fontossága számos helyen megjelenik, kezdve a különböző könyvektől (Iris könyve és naplója, Alex írásai, a gyár történetéről szóló könyv), az újságcikkeken át egészen a különböző helyeken megjelenő vésetekig (a mosdóban, a fákon). Az írott szó az, amit a látható és a láthatatlan karakterek hátrahagynak az utókornak, amivel megerősítik a jelenlétüket a világban, amivel a kenyerüket keresik (Alex). Ez lesz a bosszú és a feloldozás eszköze is Iris esetében. Máskor a hatalmat testesíti meg. (Érdekes megfigyelni, hogy ugyanúgy, ahogy A szolgálólányban, az írott szó fölött itt is sokszor a férfiak rendelkeznek. Lásd Richard és a táviratok, amiket elrejt Iris elől; Alex, aki pénz keres vele – szemben Iris két könyvével, amik nem sok hatalmat adnak a kezébe.)
Közben az írott szó hiteltelenné is válik köszönhetően az újságcikkeknek, amik azt írják le, amit az emberek olvasni akarnak, olyan valóságot mutatva be, ami tényeken alapszik ugyan, de a mélyebb jelentésekhez, emberi működésekhez, valós érzelmekhez nem sok közük van. Ugyanez igaz a Chase-gyárról szóló könyvre, ami a hatalmi státusz szimbóluma, nem a valós embereket mutatja be. De idesorolhatjuk Iris két könyvét is, amik tele vannak kihagyásokkal, homályos mondatokkal.
15. Újabb történeti sík „Laura könyve”, azaz Iris bosszúkönyve, ami csupán megjelenése ténye és tartalmi központi eleme (a viszony) miatt válik bosszúkönyvvé. Valójában mi lehet a célja? Milyen képet kapunk belőle Irisról és Alexról? Milyen az ő viszonyuk? Ez valóban egy igaz szerelmi kapcsolat? Ha igen, mi állja útjukat? Ha nem, miért nem?
„Emlékművet szerettem volna. Így kezdődött. Alexnak, egyúttal magamnak is.” (96%, A kőhalom)
„Noha tudja, hogy a lány alig várja, nem mondja neki, hogy szereti. Talán mert védtelenné tenné magát vele, mintha csak bűnt ismerne be vele.” (20%, A zsenilia ágytakaró)
„Ám a végén mindig visszatér. Nincs értelme ellenállni. Megy, hogy felejtsen, hogy kitöröljön mindent az agyából. Átadja magát, semmivé lesz, belép saját testének sötétségébe, elfelejti a nevét. Máglyán akarja feláldozni magát, ha csak rövid időre is. Határok nélküli létezést akar.” (50%, Utcai séta)
„Magában arra gondol: úgy beszélek, mint a filmekben. De hogy tudnék másképpen beszélni? Már mind elfelejtettük, hogyan lehet másképpen.” (70%, A Cilinder Grillvendéglő)
Iris bosszúkönyvét tekinthetjük ugyanolyan fájdalmas vallomásnak, mint a naplóját. Felvállalja, elismeri a viszonyt, amit sokáig rejtegetett, feltárja az olvasó előtt annak jellegét, szépségeit és hibáit, miközben sok mindent elhallgat. Közben rendkívül személyes is. Ez lehet az egyik oka annak, hogy Laura nevén adja ki – tudja, hogy az emberek szét fogják szedni, elemezni fogják, és ezt talán könnyebb elviselni, ha nem tudják, hogy ő írta. Valóban egy emlékállítás, amit feláldoz a bosszúja érdekében.
Vitatható, hogy vajon igaz szerelem-e Irisé és Alexé. Talán a körülményeket figyelembe véve igen, úgy szerették egymást, ahogy szeretni tudtak. De ezt egyikük sem tekinti mindent elsöprő, világrengető szerelemnek, és végig óvatosan kezelik az érzéseiket. Alexet a kommunizmusba vetett hite élteti, arról nem hajlandó lemondani Irisért, ugyanúgy, ahogy Iris sem hajlandó elhagyni Richardot és a megszokott, biztos életformát. Ha valóban együtt lennének, az olyan lemondásokkal járna, amire egyikük sem kész. Közben nem is tárulkoznak ki egymás előtt, nem beszélgetnek sokat, csak a történeteken keresztül. Ennek ellenére féltve őrzik azt, ami kettejük között van, és éveken át fenntartják a viszonyt.
16. „Laura volt az én bal kezem, és én az övé. Együtt írtuk a könyvet. Ez egy balkezes könyv. Ezért van az, hogy egyikünk mindig hiányzik a képből, akármelyik irányból nézzük is.” (97%, A kőhalom)
Hogyan van jelen Laura Iris bosszúkönyvében? Hogy érti Iris, hogy ahol ott az egyikük, ott a másikuk is? Milyen eszközökkel éri el Atwood, hogy sokáig valóban Laurát lássuk a viszony történetében? Mikor érezted először, hogy itt talán mégsem Lauráról van szó?
Érdekes kérdés, hogy Iris vajon szándékosan fogalmazta-e úgy a történetet, hogy abba Laurát is beleláthassák az emberek. Hiszen kezdetben csak a saját emlékeit örökítette meg. De közben a két lány története szorosan összefonódik, ahogy azt a fénykép is szimbolizálja: bármit csinálnak, a másik „keze” mindig ott van a háttérben, mint egy nyugtalanító, mégis stabil jelenlét. Iris a házasságával tulajdonképpen Lauráért áldozza fel az életét, így a húga minden cselekedeténél és döntésénél jelen van, hiszen Laura miatt felelősségteljesnek kell maradnia. Laura pedig épp Iris felelősségteljes viselkedése miatt lázad, hiszen látja, milyen sorsra jutott a nővére, kettejük közül valakinek fel kell emelnie a hangját. De egyikük kezében sincs annyi hatalom, hogy akár az egyik, akár a másik hozzáállással eredményt érjenek el.
Osztoznak az Alex iránti szerelmükön is, bizonyos értelemben mindketten tőle remélik a megváltást, a változást, a boldogságot.
Amikor először látjuk a viszonyt, sok kép valóban Laurára utal: a felelőtlenség, hogy viszonyt kezd; a meggondolatlanság, ahogy különböző elhagyatott helyeken találkozik a férfival; a kamaszlányos hév, hogy minél előbb láthassa a férfit; vagy ahogy a padon ül. De a leginkább a Rúzzsal rajzolt szív című fejezet idézi meg Laurát, azaz az öngyilkosságát: megjelenik benne a kocsi, a kesztyű, a híd és a tábla is. Aztán a titkolózással járó tudatosságból már kitűnik Iris személye. A leírások azonban még ekkor sem egyértelműek, és például az Alex halálát követő magányban megjelenő gyereksírást is értelmezhetjük kétféleképpen (Iris és a háttérben síró gyerek; Laura és a Bella Vista nyomorúságos környezete, valaki más háttérben síró gyereke, vagy a meg nem született gyerek képzelt sírása).
Mégis erősen kitűnik a könyvből Iris jelleme, és az, hogy az olvasók elhiszik, Lauráról olvasnak, az emberek írott szóhoz való felszínes hozzáállását erősíti.
17. A legbelső történeti szál pedig Alex története, történetei. Milyennek találtad ezeket? Hogyan állíthatók párhuzamba a többi történeti szállal? Miért épp ilyen történeteket mesél Alex Irisnak? Hiszen ezek nem tipikus szerelmi történetek, és még csak nem is végződnek happy enddel. Hogyan tükrözik ezek a történetek az ő történetüket?
„A váratlan invázió egy csapásra mindent megváltoztat Zycronban. Barbárok és városlakók, hivatalosságok és lázadók, urak és rabszolgák − minden ellentétről megfeledkezve egy emberként, egy közös ügyért harcolnak. Az osztálykorlátok leomlanak (…).” (77%, A xenori gyíkemberek)
„Ez a Paradicsom, de nem tudunk belőle kijutni. Márpedig ahonnan nem tud kijutni az ember, az mind a Pokol.” (69%, Aa’A őszibaracklányai)
„Minden mese a farkasokról szól. Mármint minden olyan mese, amelyet újramesélni érdemes. A többi csak szentimentális csöpögés.” (67%, Húsevő történetek)
„Kimerült, egyúttal eksztatikus örömet is érez, valami furcsa, fájó boldogságot. Megmentette a lányt. Jó volt valakihez, először életében. Ki tudja, hová vezet ez a letérés választott útjáról?” (52%, A portás)
Alex történetei az emberek kilátástalan helyzetét, tehetetlenségét erősítik. Történetei nem érnek boldog véget, mert egyik szereplője sem felelős a sorsáért, nem irányíthatják azt, ami velük történik, aktív cselekedeteik elhanyagolhatóak.
A vak bérgyilkos és az áldozati szűz története Alex és Iris szerelmét tükrözi. Az érzékszerveiktől (hatalmuktól) megfosztott pár lehetetlen helyzetben talál egymásra egy ősi, civilizálatlan rituálékon és hagyományrendszeren alapuló világban, ahol nem létezik igaz boldogság. A kis embereket az uralkodó osztály megcsonkítja, elnyomja (Alex kommunista világképe!), az egész társadalom felszínes, valós érzéseknek, békének helye nincs. A szerelmesek kapcsolata eleve kudarcra van ítélve. Mégis az, hogy még ha csak rövid időre is, de egymásra találtak, ezzel felrúgva minden társadalmi különbséget és valószínűséget, meseszerű hangulatot kölcsönöz a történetüknek, és óvatos optimizmusra ad okot – ez pedig továbbra is Alex nézőpontja. A történetek tulajdonképpen Alex szerelmi vallomásai, amikben világnézetét, hitét is megosztja Irisszal: felhőtlen boldogság, abszolút szabadság nem létezik, de apró örömök igen, és az embernek ezekért kell küzdenie.
18. Ki a címben szereplő vak bérgyilkos? Mire utal a cím?
Az előző kérdés válasza alapján tehát a vak bérgyilkos Alex, Iris neki és az ő örökségének, világképének állít emléket. Azonban a címet lehet máshogyan is értelmezni. Iris önmagát is vak bérgyilkosnak tartja, hiszen nem vette észre a Laura boldogtalanságára utaló jeleket, nem vigyázott rá eléggé, ami végül a lány halálához vezetett. Azzal pedig, hogy bosszút állt, Richarddal és Aimee-vel is „végzett”. (Természetesen itt is vitatható Iris felelőssége, de az biztos, hogy bűnösnek érzi magát.) Így tehát mind a szerelemben/szeretetben, mind a bosszúban vak volt.
De a sorsot, a világ eseményeit is tekinthetjük vak bérgyilkosnak, ha ezeket tesszük felelőssé a történtekért. A világ eseményei, a háborúk, a gazdasági válságok senkit sem kímélnek, és mintha vaktában, váratlanul csapnának le az emberre.
19. Milyenek a történetben megjelenő férfi-nő kapcsolatok? Milyen céllal köttetnek az egyes házasságok? Miért nem létezhet ebben a világban harmonikus férfi-nő kapcsolat?
„A fiúgyermekeket a Három Nap Istenének ajánlották fel, aki a nappal, a fény, a paloták, a lakomák, a kemencék, a háborúk, a szesz, a bejáratok és a szavak istene volt; a leánygyermekeket pedig az Öt Hold Istennőjének, aki az éjszaka, a homály és árnyék, az éhínség, a barlangok, a gyermekszülés, a kijáratok és a csendek felett őrködött.” (4%, A rúzzsal rajzolt szív)
A történetben megjelenő férfi-nő kapcsolatok cseppet sem nevezhetők ideálisnak. A házasságokat vagy a család rendezi el, vagy az idő során megváltoznak (lásd Iris szülei). A nagyszülők házassága még a régi kort idézi, ahol az ilyen döntéseket anyagi és státusz szempontból hozták meg. Irist az apja tulajdonképpen eladja, hogy így megmentse a gyárat, és Iris a házasságban végig alárendelt marad. Iris Alex mellett rátalál ugyan valamiféle szerelemre, de a kapcsolatuk végig bizonytalan, nem lehetnek testestül-lelkestül egymáséi.
A harmonikus férfi-nő kapcsolatok hiánya a történetben jelenlévő tehetetlenséget erősíti: a karakterek ezen a téren sem lehetnek szabadok. Ebben a világban nem az érzelmek irányítanak, hanem a szükség, a történelmi események sodra és az elvárások nem teszik lehetővé a stabil alapokon álló, kiegyensúlyozott kapcsolatokat.
20. Hogyan ábrázolja a könyv a nőket? Milyen lehetőségeik vannak, és mibe nincs beleszólásuk?
„(…) megtanították őket, hogyan járjanak lesütött szemmel, hogyan mosolyogjanak szelíd melankóliával, hogyan dalolják az Istennő dalait, melyek a távollétről és csendről, a beteljesületlen szerelemről és kifejezhetetlen bánatról és a szótalanságról szóltak − énekeket az éneklés lehetetlenségéről.” (4%, A rúzzsal rajzolt szív)
„Szörnyű érzés volt végignézni, ahogy a különféle listákat gyártotta: mit kell kidobni, mit megjavítani, mit kicserélni. Nézni és hallgatni. Úgy viselkedik, mintha övé lenne az egész ház! méltatlankodott Reenie. De hisz az övé! mutattam rá.” (61%, Bódultság)
„A helyzet adott nekem bizonyos hatalmat, de csakis annyiban, amennyiben nem gyakoroltam. Ez a hatalom lényegében csak akkor létezett, ha úgy tettem, mint aki nem tud semmiről. A feje felett ott lebegett a fenyegetés, hogy rájövök; hogy felnyitom a már nyílt titkot, és mindenféle gonoszságot szabadítok rá.” (90%, Az otthon tüzei)
„Homok voltam, hó voltam − teleírtak, újraírtak, letöröltek.” (71%, A mosókonyha)
Atwood egyértelműen a nők alárendelt, elhallgattatott szerepét hangsúlyozza. A történetben szereplő nők a háttérbe szorulnak, némaságra kényszerülnek. Nem ők hozzák a döntéseket, nem rendelkezhetnek az örökségükről, semmi ráhatásuk nincs a világ eseményeire, a túlélésért elviselni kényszerülnek. Bár ez a leírás főleg Irisra és Laurára jellemző, a többi női karakternek sem lehet komolyabb beleszólása a dolgok alakulásába. A nagymama egy letűnt kort képvisel, és bár a saját idejében mindent megtett Avilion felvirágoztatásáért, az erőfeszítései visszatekintve hiábavalónak tűnnek. Ráadásul az ő élete is lemondásokkal járt: oda volt kötve a férje mellé, nem utazhatott, nem járhatott el más társaságokba. Iris és Laura édesanyja szintén tesz aktív lépéseket a háztartás fenntartása érdekében, de a háború okozta változások és korai halála miatt ő sem képes a túléléshez szükséges tanácsokkal ellátni a lányokat.
A nőknek a hatalmat egyedül a társasági élet (ahol többen is divatosabb, férfinévnek is beillő becenevet használnak) jelenti, amit Winifred hamar felismer, és más értékrendet nem ismerve felverekszi magát az előkelő hölgyek hierarchiájának a tetejére. Irisnak is csak a társasági életben, botrány okozásával lenne (és van) lehetősége tönkretenni Richardot.
21. A könyv számtalan szimbólummal is dolgozik, melyek közül a legkiemelkedőbb az avilioni ablaküvegen megjelenő Trisztán és Izolda története. Hogyan fonódik egybe az ő történetük A vak bérgyilkos szereplőinek történetével?
Trisztán és Izolda Wikipédia-oldala
Trisztán és Izolda tragikus szerelmesek, akik a király háta mögött viszonyba kezdenek. A tiltott, lehetetlen szerelmet testesítik meg, ami a regény egyik visszatérő eleme, gondolhatunk akár Iris és Alex, a vak bérgyilkos és a néma lány, vagy akár Richard és Laura kapcsolatára, ha elhisszük, hogy Richard szerette a lányt. Az, hogy ez a történet Avilion étkezőjében kapott helyet, folyton ott derengve a jelenlévő társaság fölött, a regény komor hangulatát erősíti, mintegy emlékeztetőül: itt minden kapcsolat kudarcra van ítélve. (És vajon jelent-e valamit, hogy ezeket az ablakokat a nagymama rendelte? Iris többször eltöpreng rajta, vajon neki is volt-e viszonya.)
22. A másik jelentős irodalmi utalás a könyvben Coleridge Kubla kán című műve. Hogyan jelenik meg a vers és annak elemei a történetben? Milyen jelentősége van a történet szempontjából?
Kubla kán vers és elemzés
A versben megjelenő Xanadu egyszerre tűnik idilli és ijesztő helynek, keverednek benne a pozitív (tündérpalota, szent folyam, napos pázsitfolt) és a negatív (hasadék szakadt, démon-kedvesét, vad hely) jelentésű szavak. Ez a képzeletbeli hely megidézheti előttünk Sakiel-Nornt, ami hasonlóan elvadult, misztikus tájnak és társadalomnak tűnik, mégis megjelenik benne a szerelem és az önzetlen érzések. Utalhat a látszat és a valóság, a mélyben megbúvó igazság közti ellentétre, ami végigkíséri a regényt. Ezt erősíti az is, hogy Winifred és a társasági hölgyek csillogó partit kerekítenek belőle, a vers által megidézett felszínes, fantasztikus képekre helyezve a hangsúlyt, miközben a világ forrong körülöttük.
Különösen érdekes Iris értelmezése a versről, ami párhuzamba állítható a saját életével:
„A szent folyam él. Belefut az óceán örök éjébe, mert hiszen az minden élő dolgok végcélja. A kedves azért démon-kedves, mert nincsen ott. A napfényes kéjpalotának azért vannak jégbarlangjai, mert jégbarlangok nélkül nincsenek napfényes kéjpaloták − egy idő után szörnyen hidegek lesznek, utána pedig elolvadnak, mi pedig…? Mi pedig csuromvizesek leszünk. Abora hegye Abesszínia lányának otthona, és azért dalol róla, mert nem talál vissza. Az ősatyák hangjai pedig azért jósolnak hadakat, mert az ősatyák nem bírják befogni a szájukat, és nem szeretik, ha hazugságon kapják őket, háború viszont előbb-utóbb mindig van. (65%, Xanadu)
„Én a félelmet nem érzékeltem ebben a versben, csak a kéjt. A kéjpalotát. A kéjpalota volt most az én igazi lakhelyem − ahol az igazi énem lakozott, ha a környezetem nem is tudott róla. Falakkal és tornyokkal körülvéve, hogy senki ne tudjon bejutni.” (65%, Xanadu)
A versről való beszélgetés a két lány közti különbséget is jól bemutatja: Laura kíváncsi a mélyebb értelmére, a miértekre, míg Iris szó nélkül elfogadja az Abesszinia lánya szerepet, amit ráosztottak.
23. Milyen jelentősége van a könyvben a neveknek?
A könyvben több név, elnevezés is jelentőséggel bír.
Az Iris név „szivárvány”-t jelent, és a görög mitológiából ered, ahol így hívták a szivárvány istennőjét, így egyszerre testesíti meg a ragyogást, a titokzatosságot és az erőt.
A Chase családnév jelentése „üldöz”. De vajon mit? A boldogságot, a vagyont, a stabilitást, a szerelmet, az igazságot? Talán mindegyik családtag mást üldöz.
A Water Nixie egy gonosz vízi teremtmény a Grimm mesékben, aki foglyul ejt egy testvérpárt.
Az Avilion elnevezést a nagymama Tennyson verséből vette, ahol idilli helyként jelenik meg. Szándéka és romantikus képzetei itt is ellentétbe állíthatók a valósággal, és még kifejezőbb, hogy a házat később Valhallává keresztelik, ami a skandináv mitológiában az elesett harcosok csarnoka.
24. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?
25. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben? Mi ragadott meg benne?
26. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?
Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Margaret Atwood: A vak bérgyilkos. E-könyv. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018.