Alice Munro: Kilátás a Várszikláról
Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz
A bekeretezett kérdéseknél kattints egy-egy lehetséges válaszért!
1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?
2. Mit gondolsz a könyv…
- mondanivalójáról?
- karaktereiről?
- stílusáról?
- tempójáról?
- világáról?
- fő témáiról?
3. Az írónő az előszóban leírja, hogyan született a könyv, hogyan keverednek benne a valós, életrajzi elemek a fikcióval, a saját értelmezéseivel. Tetszett ez az írásmód?
Mit árul ez el az emlékezésről, a továbbadott történetekről? Hogyan tudjuk a lehető legpontosabban összerakni felmenőink történetét, és visszaemlékezni a saját életünkre?
„Ilyen sajátos módon, szavaikkal és szavaimmal idéződött meg szereplőim élete egy meghatározott korban és környezetben, amelyet igyekeztem a múltról alkotott elképzelésünkhöz leghívebben ábrázolni.” (1%)
„A kötetből kihagyott történetekkel nem egészen így jártam el, hanem inkább memoárra emlékeztető módon: saját életemet kutattam, de nem szigorúan vagy feltétlenül ragaszkodva a tényekhez. Magamat helyeztem a középpontba, és ezt az ént, a sajátomat derítettem föl a legalaposabban. De az énemet körülvevő alakok önálló életre keltek, és olyan dolgokat műveltek, mint a valóságban soha.” (1%)
4. Az emlékezés fontosságának, hiányosságainak milyen más aspektusai jelennek meg a könyvben?
A narrátor gyakran emlékeztet minket a novellákban, hogy amit olvasunk, az nem feltétlenül tükrözi a valóságot, hanem ő gondolja tovább az eseményeket a tények alapján. Hol következtet, hol az érzéseire hagyatkozik, hol a reményeit osztja meg. Ezekből a mondatokból is látszik, milyen nehéz összeraknunk korábbi történéseket, mennyire instabil a valóság – mennyire függ a beszélőtől. És még ha ki is derítjük egyes részleteit, úgy is sok homályos, rejtélyes rész marad benne. A narrátor saját emlékei sem feltétlenül tiszták, megbízhatóak, hiszen hosszú évek távlatából tekint vissza életére. Azonban az író célja nem is annyira a tények felsorolása, mint inkább egy-egy érzés, élethelyzet megragadása. A valós történelmi személyiségekből kvázi regényszereplők lesznek, elveszítik saját kontúrjaikat, amiket Munro feláldoz a novellák üzeneteinek oltárán. Hiszen az előszóban is írta, hogy ez nem egy tanulmány, hogy a szereplői önálló életre keltek, ahogy kirajzolódott előtte egy-egy jelenet.
„Nincs mód tudni, Will mit gondolt ezekről az eseményekről. Az az érzésem, hogy az ő élete még mindig egy távoli, önmagába zárt és önálló világban telt el, amely saját mitológiájából és csodáiból töltekezett. És ezek egyike volt ő maga is.” (2%)
„Benne van a korban, de még él, amikor maga a lelkész már haldoklik, így remélhetjük, hogy özvegyként fölkel, és száraz lakásba költözik, mondjuk, egy kevésbé szigorú rokonhoz, aki egy civilizált városban lakik.” (5%)
„Talán inkább fenntartással közeledtek egymáshoz, nem azzal a túláradó derűlátással, amit én képzelek. Mégis ezt képzelem, mert mindannyian szeretünk így képzelődni – mert nem szeretnénk azt hinni, hogy érzelmileg sivár, kezdettől fogva langyos kapcsolatból születtünk.” (40%)
„De lehet, hogy csak arra vélek emlékezni, amit később mondtak el nekem.” (80%)
5. Próbálod néha te is hasonlóan felderíteni a múltat? Elképzeled, hogyan élhettek a felmenőid? Visszatérsz múltbeli eseményekhez, hogy értelmezd őket?
Mit tudhatunk meg az ilyen elképzelt/felidézett történetekből?
6. Alice Munro sok történetét önéletrajzi elemek inspirálták, sokat kutatta saját családja és szülőföldje történetét. Téged érdekel ennyire a múlt? Végeztél valaha hasonló kutatómunkát? Egyetértesz az írónővel, hogy a múlt ismerete által jobban kapcsolódhatunk az élethez?
„Ámítjuk magunkat. Leginkább öregen, mikor személyes jövőnk már lezárult, gyermekeink gyermekeinek jövőjét azonban nem tudjuk elképzelni – vagy hinni nem tudunk benne. Túl nagy a kísértés, hogy átfésüljük a múltat, megrostáljuk a megbízhatatlan információt, összekapcsoljunk kóbor neveket, kérdéses dátumokat, anekdotákat, kapaszkodjunk a leghalványabb folytonosságba, mert mindenáron azt szeretnénk, hogy bizonyítható közünk legyen valamikor élt emberekhez, és így magához az élethez.” (98%)
7. Szerinted mit meríthetünk a múltból? A múltnak milyen ereje, hatása van a jelenre nézve?
„Történetileg tudtak az emberek a közelmúltról, még szép emlékeket is őriztek róla, sőt merítettek belőle – ami persze csak akkor lehetséges, ha határozottan úgy érzik, már semmi közük a szóban forgó, lezárult korszakhoz.” (6%)
8. A novelláskötet két nagy részre oszlik: a Mostoha vidék főleg a narrátor távolabbi felmenőinek a sorsát követi, míg az Otthon saját életének epizódjaiba enged bepillantást. Neked melyik rész tetszett jobban? Melyik novellá(ka)t találtad a legérdekesebbnek az egyes részekben, és miért?
9. Az írónő az előszóban azt is megemlíti, hogy családja minden nemzedékében volt valaki, aki feljegyezte a történéseket, az érzéseit, és így a család krónikása lett. Szerinted a sok hátramaradt emlék közül miért épp ezeket az epizódokat emeli ki a novelláiban? Miért lehetnek érdekesek neki, mint utódnak, és nekünk, mint olvasóknak az alábbi történések:
– William O’Phaup már-már legendás élete
– az Amerikába vezető hajóút
– az út Kanadába és a baba eltűnése
– a letelepedés a vadonban
– a szülők megismerkedése és korai élete?
Úgy tűnik, Munro a legnagyobb mérföldköveket, változásokat jelentő eseményeket válogatta bele novelláiba, miközben családja meghatározó személyiségeit is bemutatja. Mintha arra a kérdésre keresné a választ: Hogy kerültem én ide, ahol vagyok? A felmenőimnek milyen döntései vezettek jelen életemhez? Ebből a szempontból pedig egyértelműen meghatározó családjának származása és a legkorábbi ismert felmenő története (William O’Phaup); James Laidlaw döntése a kivándorlásról és a változást szimbolizáló hajóút; az Újvilág megismerése, az Amerika és Kanada közti különbségek; a vadonban való boldogulás; illetve szüleinek története. Bár nem mondja ki egyértelműen, sejthetjük, hogy a narrátor úgy érzi, ezek az események mind olyan formáló erővel bírtak, hogy még az ő életére is hatással voltak.
Miközben elmeséli saját családja történetét, több évszázadon átívelő korrajzot is kapunk, hiszen ezek az események nem egyediek, mindegyik tükrözi az adott kor sajátosságait, életmódját, a kivándorló családok viszontagságait.
10. Az írónő számára különösen hangsúlyos a felmenői Amerikába való áttelepülése, hiszen annak a novellának a címe lett a kötet címe is. Te is ilyen meghatározónak érezted ezt a pillanatot a család életében? Ismersz hasonlóan meghatározó pillanato(ka)t a saját családod történetéből?
11. A narrátor többször kiemeli, hogy azok a történeti emlékek, amikre támaszkodik, nem annyira megbízhatóak. Milyen krónikások a különböző családtagok? Mire helyezik a hangsúlyt? Általánosságban mennyire bízhatunk meg a fennmaradt emlékekben?
Munrónak valószínűleg nem lehetett könnyű dolga a sok különböző fennmaradt naplóbejegyzést és levelet összefésülnie, és kerek egészbe rendeznie, hiszen családja krónikásai mind mást tartottak fontosnak lejegyezni. James Hoggra több megjegyzést is tesz a narrátor, amik alapján nem tűnik megbízható krónikásnak. Ő maga is író lévén, sokszor jobbnak tartotta elferdíteni a valóságot. Mások tényszerűbben fogalmaznak, feljegyzéseikből inkább az érzelmek hiányoznak. Walter hajónaplójában az időjárás változására, a körülöttük húzódó óceánra fókuszál. Nagy Rob tőmondatokban fogalmaz mindennapi életükről, sőt, olykor családi tragédiákról (James haláláról) is. A narrátor apja pedig Munróhoz hasonlóan visszaemlékezésekről ír könyvében, és ő is saját családját igyekszik megfejteni az élményekre koncentrálva. Jó kérdés, ki mennyire megbízható, hiszen a nézőpontjukat sok minden árnyalhatja. Fennmaradt írásaik részleteiből az eseményeknél sokkal többet megtudhatunk jellemükről, hiszen az is árulkodik egy emberről, hogy mit tart fontosnak feljegyezni, megosztani másokkal.
A szájról szájra járó történetek és a hivatalosabb beszámolók sem feltétlenül felelnek meg a valóságnak. Az, hogy ki mit mesél a másikról, nagyban tükrözi a mesélő véleményét, más leírások pedig jó esetben is hiányosak.
„Hogg itt-ott kicsit megnyirbálta, kihímezte az anyagot. Ravasz kis hazugságokat rakott bele, amilyeneket az írók szoktak.” (6%)
„A levelei nem vallanak kétkedő, elmélkedésre hajlamos vagy költői lélekre. Igaz, én csak az öregkori leveleit olvastam. Az emberek változnak.” (7%)
„Így gürcöltünk nap mint nap, és Thomas sütött-főzött, mert hármunk közül ő értett hozzá leginkább. Soha nem mosogattunk, minden étkezéshez új tányért használtunk.” (33%)
„De azt azért megkérdeztem, milyen volt a nagyapám azon túl, hogy hallgatag volt. Mert nem nagyon emlékszem rá, mondtam.
– Nagyon eszes ember volt. És nagyon korrekt. Bár nem tanácsoltam volna senkinek, hogy szembeszálljon vele.
– Anyám szerint nagymama mindig piszkálta.
– Nem tudom, anyád honnan veszi ezt.” (79%)
„(Persze nem tudtam, mi az a marhakáposzta. Takarmánynak félretett, közönséges káposzta, netán valami vadabb és durvább, mint a lápvidéken honos büdöskáposzta? És hogy áshatták ki abban az ítéletidőben, amikor kőkemény volt a föld? Megannyi rejtély.)” (93%)
12. Te szívesen lennél a családod krónikása? Írtál/írnál naplót azzal a céllal, hogy azt majd a leszármazottaid elolvassák?
13. Mit gondoltál az egyes szereplőkről? Hitelesnek érezted őket? Volt kedvenc egyéniséged? Milyennek ábrázolta a narrátor a felmenőit? Mi mozgatta őket? Milyen hibáik voltak?
A felmenőkről nem igazán kapunk átfogó képet, Munro sokkal inkább lényegi részüket, személyiségük egy-egy főbb mozgatórugóját igyekezett megragadni. Néhány ténytől eltekintve a karaktereket már eleve torzítva, az ő tükrén keresztül, az ő értelmezésében látjuk, miközben ő is épp ezekre a kérdésekre keresi a választ (hogy mi mozgatta őket, és milyen hibáik voltak). Igyekszik belehelyezni őket az adott korba, az adott kor problémái, jellegzetességei közé, és elképzelni, hogyan nyilvánulhattak meg bizonyos helyzetekben. Az azonban kitűnik, hogy egyikük sem volt tökéletes, mind különböző személyiségek, akik a maguk módján igyekeznek boldogulni. A családjukhoz is mind máshogy viszonyulnak, van, aki igyekszik kiválni belőle; más elítélően beszél egy-egy családtagjáról; megint más meghunyászkodó vagy szoros együttműködésre törekszik. Ennek ellenére a vér és a közös tapasztalások összekötik őket, és az egyes személyek törekvése az egész családot hajtja tovább egy bizonyos irányba. Így lesz közös sors az egyéni célokból, egyetlen örökség megannyi vágyból, keserűségből és tökéletlenségből.
[James Laidlaw-ról:] „Különleges, rendkívül szórakoztató ember volt, aki tudományban, vallásban, politikában csakis az elavult, túlhaladott eszméket szerette. (…) …hosszú éveken át olvasott és beszélt Amerikáról, míg egészen bele nem keseredett a jelenébe (…).
„Agnes arra gondol, megérdemelné a csúf véget az a semmirekellő, aki el sem búcsúzott tőle. De azért reméli, mégis előkerül, és látja, hogy ő, Agnes feleségül ment a fivéréhez. Hogy nagyot nézzen. És megértse azt is, hogy végül mégsem győzedelmeskedett Agnes fölött.” (19%)
„A tényt, hogy Forrest a farmon kívül vállalt munkát, a fogadóban étkezett (…), és hogy gyakorlatilag kivált a családból, széles körben meghányták-vetették az emberek. Viselkedése gyökeres szakítás volt mindazzal, amit a család többi része képviselt, olyannyira, hogy szinte botrányosnak számított.” (35%)
[A narrátor apjáról:] „Büszke volt a maga módján, bár ez inkább alázatosságnak hatott, ijedtté, sértődékennyé tette, olyanná, aki hamar meghajolt. Ezt ismerem jól.” (37%)
14. És milyennek ábrázolja a narrátor saját magát? Őszintének találtad? A saját életéből miért épp ezeket a jeleneteket emeli ki?
A narrátor egész őszinte kitárulkozással elemzi önmagát, élete főbb állomásait, ráeszméléseit. Valószínűleg Munro korábban is sokat gondolkozott az életéről, saját hibáiról és mozgatórugóiról, sok mindennel megbékélt, így bármiféle keserűség nélkül tud mesélni gyerek- és felnőttkoráról egyaránt. Megvallja nekünk gyengébb, kellemetlen, olykor kegyetlennek tűnő pillanatait, amikről az ember általában igyekszik nem tudomást venni, vagy legalábbis titkolni mások előtt. Megosztja velünk kétségeit, igyekezeteit, félresikerült megoldásait. Talán azok a pillanatok ezek, amik a legjobban foglalkoztatják, amikre ennyi év távlatából is csodálkozva, kíváncsian tekint vissza, miközben igyekszik megérteni akkori viselkedését, és az azóta bekövetkezett változásokat. Közben pedig ezek az események valószínűleg formáló erővel is hatottak rá, hiszen már ott, a megtapasztaláskor elgondolkodtatták, megragadták.
„Hittem (vagy hittem, hogy hiszek) a kemény munkában, abban, hogy lehetek szegény, de büszke, és titkon lenéztem azokat, akiknek gondtalan életük van.” (44%)
„Egyaránt mesterien játszottam a pléhpofát és a kis illemtudót, ami akkor is megnevettette hallgatóimat, ha úgy érezték, nem lenne szabad nevetniük. És megnehezítettem a dolgukat: nem tudták csalhatatlanul megítélni, hogy ártatlan vagyok-e vagy inkább gonosz.” (56%)
„Nem ismertem föl magamban a kegyetlenséget. Minden tekintetben feddhetetlennek gondoltam magam. Csak mert fiatal voltam, szegény, és tudtam, ki az a Nauszikaá. Nem voltam képes sem elegánsan elfogadni, sem összeszorított foggal tűrni, hogy szolga legyek.” (73%)
15. Milyen volt a narrátor kapcsolata a családjával és a családtagjainak a kapcsolata egymással? Milyennek találtad ezeknek a kapcsolatoknak a leírását?
A történetek során kibontakozó kapcsolatok egészen vegyesek és sokszínűek, mivel Munro valóban körbejárja, innen is, onnan is kielemzi őket. Így láthatjuk a karakterek erősségeit és gyengeségeit, mindazt, ami bizonyos helyzetekben megkönnyítik, máskor viszont épp megnehezítik az egymáshoz való kapcsolódást. A kapcsolatok közel sem egysíkúak, kiegyensúlyozottak, sokkal inkább látszik mögöttük az az erőfeszítés, amit a családtagok beléjük tesznek, hogy a különbségeik ellenére viszonylag harmonikus legyen a közös életük. Látjuk az ellentéteket a narrátor és a szülei, a szülők, az anya és a nagymama között, ahogy az egyes személyek vívódásait is. Munro azonban ezekre a kapcsolatokra is tárgyszerűen, belenyugvóan tekint, a különbségeket elkerülhetetlennek látja, miközben értékeli a nyugodt, idilli pillanatokat és azokat a beszélgetéseket, helyzeteket, amikor valami újat tudhat meg rokonairól.
„De ha a saját állapotára vonatkozó megjegyzéssel zárta a mondandóját (…), a harag ismét megkeményítette a szívemet, úgy éreztem, botrányos és anyához méltatlan, hogy ennyire elhagyja magát, és csak magával foglalkozik.” (45%)
„És bár nagymamám maga is tisztában volt vele, hogy ez igazságtalan, nem tudott másként tekinteni anyám betegségére (…), mint ami anyám akaratosságának újabb megnyilvánulása, sőt a figyelemfelkeltés eszköze.” (79%)
16. Számos, a család történetének szempontjából fontos helyszín megjelenik a könyvben: az Ettrick-völgy, a hajó, a vadon, a nagyszülők és szülők farmja. Milyenek ezek a helyek? Melyikről olvastál a legszívesebben?
A családtagok kapcsolataihoz hasonlóan érdekes végigkövetni a helyszíneknek a különbségeit, jellemzőit, hiszen ezek is formáló erővel hatottak a szereplőkre, és így a narrátorra is. Az Ettrick-völgy egy „mostoha vidék”, ahol nem sok minden terem, és zordak az időjárási viszonyok. Elszigetelt része Skóciának, ahol a babonák, a vallási buzgalom határozzák meg az emberek életét. A hajó szintén nem túl barátságos helyszín, Jamesnek és családjának az új élet reményében sok kellemetlenséget kell elviselnie – melyek közül a legnagyobb talán épp az egymással való összezártság. A vadonban ez a küszködés folytatódik, idő, mire az új település kialakul, amíg az unokatestvérek belakják az új vidéket. A farm idillibbnek tűnik ugyan, de ennek is láthatjuk a hátrányait: elszigeteltségét a várostól, maradi nézeteit, a farmerek sajátos, sokszor ridegnek tűnő, gyakorlatias életformáját.
„Tévedés lenne azt gondolni, hogy mindenki elhitte ezeket a történeteket. Meg aztán a konyakról se feledkezzünk meg. De a legtöbben, akár hittek a mesélőnek, akár nem, borzongva hallgatták ezeket a históriákat. Lehettek kíváncsiak, lehettek kételkedőek, leginkább csak féltek, nem is kevéssé. Ellentétben a mai gyakorlattal, akkoriban nem vették egyfajta jóindulatú kalap (spirituális hatalmak?) alá a lidérceket, a kísérteteket és a vallást.” (4%)
„Az első farmerek látni sem bírták a fákat, abban gyönyörködtek, ha a földek fölött messze ellát a szem. És a férfiak parancsolón viszonyultak a földhöz, szolgálatukba állították. Csak a nőknek volt megengedve, hogy a tájjal is törődjenek, ne kizárólag a föld leigázását, termelékenységét tartsák szem előtt.” (37%)
„Akkor hát hogyan fogták föl az életet? Leginkább mint valami szertartást, azt hiszem. Idény által meghatározott, merev élet volt ez, majdnem olyan, mint a házimunka. Csak azért törekedni több pénz előteremtésére, hogy emeljék a társadalmi státuszukat vagy kényelmesebbé tegyék a mindennapjaikat, valószínűleg nem lett volna illendő.” (39%)
17. Hogyan viszonyul a narrátor a szülőotthonához? Te hogyan emlékszel vissza a saját életed fontos helyszíneire?
A narrátor és az otthona, a farm kapcsolata kettős. Fontos fordulópont számára az elszakadás, saját útjának megtalálása, közben pedig szép és kevésbé szép emlékek is kötik a helyhez. Visszatekintve már jobban látja a vidékből fakadó korlátokat, amiknek egy részét fiatalabb korában is érzékelte. Ugyanakkor érzi: az ottani tapasztalások nagyon is meghatározóak voltak számára, hatottak jellemére, arra, hogyan látja a világot. Már-már tudósként kutatja szülőföldjét, az ottani emberek kapcsolódását, szokásait, így egészen különlegesen kapcsolódik a helyhez. Igyekszik objektíven szemlélni élményeit, mégis tudja, hogy ez nem mindig lehetséges, így legfőképpen talán inkább önmagát igyekszik értelmezni a helyen keresztül.
„Az idő és a hely körbezár, s hirtelen úgy érzem, mintha soha nem mentem volna el, mintha itt éltem volna le az életemet. Mintha felnőttkorom álom lett volna, mely meg sem történt.” (90%)
„De mert a szívünkhöz nőtt ez a vidék, egyetlen titka sem maradhat előttünk rejtve.” (91%)
„De számomra nem csak ez fosztja meg a jelentésétől. Nem. Hanem éppen az, hogy mindössze húsz mérföldre van tőlem, mindennap láthatnám, ha akarom. Márpedig a múltat csak kellő távolságból szabad szemlélni.” (95%)
18. Milyen érdekességeket tudunk meg a történeteknek hátteret adó korszakokról? Szerinted mi volt az egyes korszakok szépsége és nehézsége?
Az egyes korszakok szokásaiból, életmódjából csupán villanásokat látunk, Munro ezeket mégis olyan éleslátással ragadja meg, hogy az olvasó könnyedén elképzelheti a teljes egészet. Feltűnik a 17-18. századi Skócia vallásos buzgalma, babonás hagyományai, az Újvilágban való küszködés, az indiánok megítélése, a különböző családtagok szerepei. Leginkább a második világháború alatti és utáni vidéki életbe nyerhetünk bepillantást, ahol a farmerek egykedvű gyakorlatiassággal, az évszakokhoz alkalmazkodva dolgoztak reggeltől estig. Látjuk, ahogy a narrátor szülei igyekeznek boldogulni, hogy eltartsák a családjukat, és mit jelentett a mindennapi munka a farmon. Visszatekintve már sok minden furcsaságnak hathat: az emberek egymáshoz való viszonya, az elvárt viselkedési módok, a háztartási gépek hiánya, a fegyelmezési szokások. A területtől függő, eltérő szokásokat a narrátor már fiatalkorában is összehasonlíthatta, amikor bement a városba, vagy szolgálónak állt Montjoyéknál.
„Manapság súlyos esetnek tartanánk Mrs. Newcombe-ot a mély depressziójával, durva férjére pedig aggodalommal, együttérzéssel tekintenénk. (…) Ám akkoriban az emberek elfogadták egymást olyannak, amilyenek voltak, bárki leélhette az életét anélkül, hogy mások beleszóltak volna.” (50%)
„Újabb különbség. Nálunk inkább a fiúknál volt gyanús az ész, bár egyik nem esetében sem számított előnynek, ha sok van belőle.” (66%)
„Senki nem gondolkozott azon, hogy másra cserélje a meglévőt, hanem csak azon, hogy tisztán, rendesen tartsa, amíg lehet, és egy kicsit azon túl is.” (75%)
19. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?
20. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben?
21. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?
Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Alice Munro: Kilátás a Várszikláról. E-könyv. Park Kiadó, Budapest, 2018.
Ezeket is érdemes megnézni
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Könyvklub összefoglaló: Normális emberek
