Lucy Strange: A fülemüleerdő titka

Henryt a klasszikus mesék hőseire emlékeztető bátorság jellemzi. Nem véletlenül, hiszen belőlük (és Robertből) merít erőt. Hajthatatlanul aktív karakter, aki nem törődik bele abba, hogy a felnőttek passzivitásra kényszerítsék, eltökélte, hogy segíteni fog, és hamar átlátja, miben tud, mi az, amit a felnőttek nem vesznek észre. Így keveredik benne a gyermeki tisztánlátás és kalandvágy és a felnőtt (és nővéri) felelősségvállalás.

A könyv sok szempontból tényleg komor hangulatú, hiszen a családot egy nehezen feldolgozható tragédia utóhatása sújtja, amivel nehezen birkóznak meg. Különösen szomorú az édesanya állapota, és az, hogy Henryn (és Pillén) kívül senki sem tudja, hogyan lehetne rajta rendesen segíteni. Azonban ez az, ami előrelendíti a cselekményt, illetve kellő motivációt a főhősnek. Az olvasó Henryvel együtt látja az igazságtalanságokat, és szurkol neki, hogy ne hagyja magát, tegye, amit tennie kell.

A komor hangulatot ezenkívül a mesékre jellemző klasszikus elemek is ellensúlyozzák: a jól azonosítható „gonoszok”, akik ellen érdemes küzdeni; a kellemes és váratlan fordulatok; a „jó boszorkány” (Pille) karaktere; a rejtélyek, amiknek egyértelműen utána kell járni; a titokzatos légkör; és a happy end. Ráadásul a történet egy világos keretek közé zárt időben és térben, a történelmi múltban játszódik, ami szintén a komor hangulattól való elhatárolódást segíti a gyerekek számára.

Az őket ért tragédiára a család minden tagja máshogy reagál. Henry édesanyja teljesen belebetegszik, és egyedül képtelen visszatérni a valóságba. Segítségre lenne szüksége, amit azonban nemigen kap meg. Henry apja mintha magába fordulna, a munkába temetkezne, és az elutazással igyekezne visszazökkenni az életbe. Így nincs ott a családja mellett, minden feladatot Jane nénire és az orvosra hárít. A szülők mély gyásza így a hibáztatás és az elhallgatások lehetőségét hozza magával. A történtekről nem beszélnek, Henry is viszonylag későn fedi fel, mi is történt Roberttel pontosan. Ráadásul az apát és Henryt bűntudat is sújtja, úgy érzik, ha valamit máshogy tettek volna, Robert még élne.

Így mindenki egyedül marad a gyászával, Henry is, aki azon igyekszik, hogy az édesanyját visszahozza az életbe. Az ő aktív cselekedetei szükségesek ahhoz, hogy a család ismét egymásra találjon, és a széttört darabokból egy új egész álljon össze.

A történet így az összetartás fontosságát sürgeti a gyászfolyamat során. Egyedül senki sem képes megbirkózni egy ilyen tragédiával, a család közös ereje szükséges hozzá. Az utolsó idézet pedig a szeretet jelentőségét hangsúlyozza: a gyászban, a gyászfeldolgozásban és a gyász után is ott a szeretet ereje.

A könyvek és a mesék képe, motívumai végigkísérik az egész történetet. Már rögtön az elején megjelennek, Henry azokat pakolja ki először a költözés után, így a világban való helymeghatározását segítik. Kapcsot jelentenek közte és a családtagjai között, hiszen a könyveket tőlük kapta. Az olvasás lesz a kedvenc és sokáig az egyetlen elfoglaltsága is, így a mesék társaságot nyújtanak neki. Segítik a gyászfeldolgozását, Robertre emlékeztetik, a mesékből erőt gyűjt az emlékezéshez, a továbblépéshez, az anyja meggyógyításához szükséges tettekhez. Henry hamar felismeri a történetek gyógyító hatását is, amikor felolvassa őket az édesanyjának. Többször a könyvekben találja meg a válaszokat a saját élete kérdéseire azáltal, hogy párhuzamba állítja őket a valósággal, például amikor egy-egy történés egy olvasott történetre emlékezteti. Ezért a meséknek köszönhetően könnyebben átlátja a valós helyzeteket, és könnyebben tud cselekedni. Egy történettel próbál meg kommunikálni is, amikor levelet ír az édesapjának, és próbálja neki szemléltetni az otthon kialakult helyzetet.

A történetben számos meseelem megfigyelhető, például helyszínként (erdő, titkokat rejtő ház), karakterként (a „boszorkány” és a macskája), vagy történésként (belépés a rengetegbe, a bezárt szülő kiszabadítása). Azonban még hangsúlyosabbak a klasszikus gyerekregények és azok mozzanatai. A titkos kert, az Alice Csodaországban, a Hárman a vasút mentén és a többi történet nemcsak címükben van jelen, hanem témáikban és hangulatukban is. A távol lévő szülők képe, a felnőttek világával konfliktusba kerülő gyerek, a megoldandó komoly probléma, a kalandok jellege, a bátorság szükségszerűsége mind-mind ezeket a könyveket idézik.

A magától értetődő válasz az, hogy nem, nem viselték rendesen gondját az anyukának, hiszen Henry aktív cselekedetei kellettek ahhoz, hogy a felnőttek hibáit helyrehozva visszahozza az anyukát a családja körébe. Azonban fontos, hogy a történet a régmúltban, az első világháború után játszódik, amikor a gyászról, a depresszióról, az orvosi kezelésekről és a gyerekek szerepéről még teljesen máshogy vélekedtek, így a „rendes” jelző is átértékelődik. Így kijelenthetjük, hogy az apa és Jane néni az akkori kor elvárásainak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek. Az apának pénzt kellett keresnie, amit valószínűleg csak külföldön tudott megtenni, Jane néni pedig bízott az orvos szakértelmében, miközben a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezett gondoskodni mindenkiről.

Ezek alapján nemcsak a gyerek megy szembe a felnőttekkel, hanem a régi világ meggyőződései is a modernebb eszmékkel, amiket Henry képvisel. (Hasonlóan A titkos kerthez, ahol szintén a gyerekek ismerik fel a természet gyógyító erejét, és így konfliktusba kerülnek a „az a legjobb, ha a beteget egyedül bezárjuk egy sötét szobába, hogy rendesen tudjon pihenni” gyógymódot hirdető felnőttekkel.)

Az előző kérdés válasza alapján tehát az orvosok a régi kor jól bevált módszereit szorgalmazzák, ráadásul a becsvágy is hajtja őket, így végképp eltávolodnak a meggyógyítani kívánt személy érdekeitől. Doktor Hardy lényegében doktor Chilvers és az általa ígért karrier hatása alatt áll, és olyan kúrákat, gyógyszereket javasol, amiket az általa bálványozott orvos is elismerne. Henry ezzel szemben pontosan érzi, hogy az anyukájának mire lenne szüksége, és esze ágában sincs csak kézimunkázni, ahogy azt doktor Hardy javasolja.

Talán Robert a könyv legösszetettebb karaktere, hiszen nem egyszerű hús-vér ember, hanem jelenés, aki minden szereplőre hatással van, de leginkább Henryre. Egyszerre emlék, szellem, bátorító hang, Henry egy része, a bűntudat, a gyász és a szeretet megtestesülése. Ilyen szempontból nagyon is valóságos, és végig Henryvel marad, aki erőt merít belőle. Erőt a gyászfeldolgozáshoz, a szükséges lépésekhez, a fejlődéshez. Így válik tulajdonképpen Robert is egy történetté, amit el kell mesélni, újra kell olvasni, értelmezni, és nem szabad elfelejteni.

Pille a történet jó tündére, aki Henry felnőtt segítőtársa lesz, és aki így előrelendíti az eseményeket. Tanácsokkal és tárgyi ajándékokkal (kulcs, verseskötet) terelgeti Henryt mind a gyászfeldolgozásában, mind az önmagáért való kiállásban, mind pedig a történet konfliktusának megoldásában. Mindeközben ő is erőt merít a kislányból, és így a könyv végére képes lesz megbirkózni saját gyászával, és előlépni az erdőből.

Az első világháború hatása leginkább Pillénél van jelen, aki elveszítette a fiát, és ezzel az egész élete megváltozott. Azóta is képtelen volt feldolgozni a történteket, a Reményház tele volt számára szomorú emlékekkel, és így inkább a magányt, az elzárkózást és az erdei életet választotta. A családhoz hasonlóan ő is Henryn keresztül kap feloldozást, így új életet kezdhet.

Közben a háború az orvosi felfedezésekre is hatással volt. A frontról visszatérő, sokkos állapotban lévő katonák egy addig feltáratlan érzelmi állapot, a trauma kutatását és kezelését tették szükségessé. Valószínűleg így vált jelentőssé a Helldon és elismertté doktor Chilvers. A Helldonban kezelték Mr. Berryt is, aki szintén harcolt a háborúban, ahol megsebesült.

A történet végén pedig megismerhetjük David Starkot, Pille fiának katonatársát és barátját, aki mesél valamennyit a háborúról, ezzel is segítve Pillét, hogy elengedhesse a fiát, és visszatérhessen az életbe. Pille és Henry utána egy koszorút dob a tengerbe a katonák emlékére.

Ahogy azt Pille is mondja, az Utolsó szonett egy szerelmes vers, azonban a sorain a szeretet és a béke általános vágya érződik, így párhuzamba vonható a könyv karaktereinek gyászával és az anyai/testvéri szeretettel. A fényes csillag ráadásul a fiatalon elhunytak szimbóluma lesz a történetben Pille sorai miatt: „– Egy rövidebb élet is élet, Henrietta Abbott – mondta. – Sokat gondolkoztam ezen. Egy rövidebb élet röviden, de fényesen ég… Egy fényes csillag.” (32%, 16. fejezet) Így a vers akár értelmezhető az itt maradtak óhajaként, akik elveszett szerettüket siratják.

Az Óda egy csalogányhozban olyan képek jelennek meg, mint a madár végtelen dala, a természet ereje, az emberi halandóság, a feledés. A természet „nem halálra lett”, szemben az emberrel, ami kegyetlenül is hangozhat, de megnyugvásra is lelhetünk belőle. Bármi történjék is körülöttünk, a csalogány tovább dalol, és ebbe a gondolatba akár gyász idején is lehet kapaszkodni, ahogy teszi azt Pille.

A történetben szinte minden névnek jelentősége van. Henrietta neve Henryre rövidül, Robertáé pedig a könyv végén Bobbie-vá, így lényegében mindketten fiúnevet kapnak. Robertát ráadásul Robertről nevezték el, ami jól szemlélteti a család gyászát, és a két gyermek tragikus kapcsolatát (Roberta nem sokkal Robert halála után született). Pillének lényegében Henry adja ezt a mitikus, meseszerű nevet, az asszony jó tündér szerepét hangsúlyozva. Doktor Hardy neve „szívós”-at jelent, és megjelenik benne a „kemény” szó is, még inkább ellenszenvessé téve a karaktert. Ugyanígy beszélőnév a Reményház is, ami az újrakezdés és a lezárások helyszíne, illetve a Helldon, ami a „pokol” szót rejti magában.

A fülemüle több helyen is előbukkan a történetben. Szerepel Henry mesekönyvében, együtt énekel Pillével az erdőben, megemlítik Keats versében, és Henry Pillét is fülemülének tekinti a Florence Nightingale Nővérképzőben kapott képzése miatt. Ezek alapján a fülemüle a reményt és a gyógyulást szimbolizálja a könyvben. Az erdő titka talán leginkább Pille és az ő története, de a történetben számos másik titok is megjelenik, amiket meg kell fejteni ahhoz, hogy mindenki továbbléphessen.