Könyvklub összefoglaló: A méhek titkos élete

Mint a legtöbb könyvről, erről is vegyes volt a véleményünk, bár rossznak senki sem gondolta. Voltak, akiknek nagyon tetszett, másoknak hagyott némi kívánnivalót maga után, ám összességében egyetéerettünk az eősségeiben és gyengeségeiben.

A pozitívumok között először a könyv bájos, meseszerű hangulatát emeltük ki. Azt, hogy bár megjelennek benne komoly témák, azokban nem megy mélyre, így a történet végig olvasmányos, könnyen fogyasztható volt. Ugyanakkor voltak, akiknek épp emiatt hiányérzete maradt, mivel szívesen olvastak volna még a felvetett problémákról, jelenségekről. Ám végül arra jutottunk, hogy ha az írónő jobban kifejti például a polgárjogi mozgalmakat, a könyv veszített volna kellemes, üdítő jellegéből, és igazából érthető, hogy Lily nem érzékelt mindent a körülötte folyó eseményekből.

A könyv másik fő erőssége az, ahogy bemutatja, hogyan csöppen bele, majd alkalmazkodik egyre inkább Lily egy teljesen új női közösséghez. A közösségi érzet több szinten is meghatározta a történetet: ezt jelképezték a méhek kolóniái, a mindennapok a Boatwright-nővérek között és Mária Leányainak rituáléi is. Lily mindezekhez megtanul kapcsolódni, és vele együtt mi is üdítőnek éreztük minden részletét. Szépnek találtuk a természetközeli, sajátos vallást, amiben egy másik kultúra is megnyilvánult, szerettük a méhekről szóló idézeteket, a róluk csepegtetett érdekességeket (bár méhésznek egyikünk sem állna 😀) és a Boatwright-nővérek kedves szokásait, mint például a siratófalat.

Beszélgettünk a három nővérről is, főleg June-ról és Mayről. June-nál nehezen értettük meg, miért annyira ellenséges Lilyvel, furcsának éreztük, hogy egy régi előítéletet ilyen sokáig hordoz, így az még egy ártatlan, tizennégy éves lánnyal való kapcsolatát is befolyásolja. Ugyanakkor egy idő után ő is felismerte, hogy (Lily és Neil esetében is) valójában másra haragszik, és megemlítettük azt is, hogy talán jogos volt a bizalmatlansága, hiszen lehet, hogy valóban bajba kerültek volna, ha kiderül, hogy egy fehér gyereket “rejtegetnek”. Mayt többen féltették, volt is, aki sejtette, hogy az ő története valami rosszra fog kifutni. Úgy véltük, a halálának oka nem is annyira a Zach körüli történések voltak, hanem az, hogy annyi titkot rejtegettek előtte, ez az újabb szomorúság csak az utolsó csepp lehetett a pohárban, képtelen volt több fájdalmat magába szívni. (Itt egyik tagunk érdekes párhuzamot vont a May által épített kőfal, a “May, mint a közösség kőfala, aki mindent magába nyel” kép és a halálát okozó kő között a mellkasán.)

Röviden kitértünk Zachre is, bár nála elég egybehangzóan úgy véltük, csak kötelező eleme volt a könyvnek: hogy ha már felnövés történet, kell egy love interest is. A barát minőségben betöltött szerepét sokkal érdekesebbnek találtuk, ahogy ő is új támasza lett Lilynek.

Valamivel töbet elemeztük a két szülő karakterét és Lilyvel való kapcsolatát. Megértettük, hogy Lilyben miért van harag az anyjával szemben, talán az anyáknak mindig nehezebb megbocsátani, ha elhagyják a gyermeküket. Furcsa volt, hogy amikor eljött otthonról, hogy menedéket keressen Augustéknál, nem jutott eszébe magával vinni a lányát. De utána arra jutottunk, hogy igazából nem tudhatjuk, milyen állapotban volt akkor, mennyire volt mély a depressziója, és előtte hogyan élte meg a házasságát és az anyai szerepet – az ő nézőpontjából ugyanis semmit sem kapunk. T. Rayről sem tudunk meg túl sokat, de az ő karakterét egyszerűen inkább kidolgozatlannak éreztük. Több odavetett információt kaptunk róla (pl hogy megjárta a háborút, hogy haragudott a feleségére, amiért elhagyta), amik igazolni látszottak a jellemét, ám ezek nem voltak rendesen kifejtve, így a személyisége lapos maradt, inkább a történet és a hollywoodi jelenetek elindítójaként funkcionált. Illetve túl soknak éreztük az egész fegyversztorit, és hogy Lily ilyen direkt módon volt felelős az anyja haláláért. Túlságosan drámai és hiteltelen volt, a történet enélkül is teljesen jól működött volna. Ráadásul, mivel rögtön a könyv elején előkerül, valójában fő konfliktusként kellett volna szolgálnia, ám végül nem így lett.

A könyvklub végén még a könyv humorát, önfeledt jeleneteit és Rosaleen üdítő jelenlétét emeltük ki, amik mind hozzátettek még az olvasásélményhez. 🙂Többek között ezért sem mondhatjuk azt, hogy ez rossz könyv lenne, mert összességében kellemes történet, de néhány téren vannak hiányosságai.