Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz
A bekeretezett kérdéseknél kattints egy-egy lehetséges válaszért!
1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?
2. Mit gondolsz a könyv…
- – mondanivalójáról?
- – karaktereiről?
- – stílusáról?
- – tempójáról?
- – világáról?
- – fő témáiról?
3. Az eltűnt fák szigete egyszerre történelmi könyv, családregény és egy szerelmi történet. A könyv melyik eleme ragadott meg leginkább, és miért?
4. A regény Ada nézőpontjával és váratlan érzelemkitörésével indul. Hogyan értelmezted az üvöltését? Mi váltotta ki belőle?
„A múltban sokszor gyanította, hogy olyan szomorúságot hordoz magában, ami nem teljesen az övé. A természettudomány-órán tanulták, hogy mindenki örökölt egy kromoszómát az anyjától és egyet az apjától – hosszú DNS-láncokat több ezer génnel (…). De ez sem adott választ arra az égető kérdésre, hogy egy olyan megfoghatatlan és mérhetetlen dolgot, mint a bánat, szintén lehetséges-e örökölni?” (28-29. oldal)
„Ada zihálni kezdett. Fájdalom, olyan sok fájdalom volt mindenhol és mindenkiben. A különbség csak abban rejlett, hogy valaki képes volt elrejteni, és valaki többé már nem.” (36. oldal)
5. Szerinted valóban örökölhetjük felmenőink fájdalmát? Van erről valamilyen tapasztalatod?
Ada milyen fájdalmakat örökölt a családjától?
„Ada azon tűnődött, hogy vajon Dzsamila is küzdött-e az időnként rátörő szomorúsággal és az értéktelenség érzésével? Vajon a soron következő generációk elkerülhetetlenül ott kezdődtek, ahol az előző nemzedék megbukott? Vajon átvállalták az előző nemzedékek minden kudarcát, csalódását és beteljesületlen álmát? Vajon a jelen pillanat a múlt folytatása lenne, és minden egyes szó a már kimondott vagy kimondatlan szavak folytatása?” (304-305. oldal)
4-5. Ada üvöltését értelmezhetjük a benne feltorlódott fájdalom kitöréseként. Ő is érzi, hogy valamilyen titok lappang a családjában, amiről senki nem akar beszélni, és ez rá is hatással van, lénye egy részét nem tudja értelmezni. Lassan az is kiderül, mennyi felgyülemlett fájdalom akad Ada családjában. Mintha megörökölte volna a nagyszülei és a szülei többé-kevésbé feldolgozott és feldolgozatlan traumáit. Családja életét nemcsak a fegyveres összecsapások keserítették meg, hanem a különböző generációk és népcsoportok közötti ellentétek is, és mindezek hozadéka: a szülei kapcsolatának lehetetlensége, a titkolózás, a testvére halála, az anyja depressziója, a szülőföld elhagyása. Ezeket a nehézségeket külön-külön sem könnyű feldolgozni, háborús, viszályos helyzetben pedig hatványozottan fordulnak elő, és egy egész országot érintenek.
6. Ada üvöltése egész mozgalmat hív életre, ami a #mostmárhallasz? nevet kapja. Szerinted miért csatlakoznak hozzá ennyien? Mi a célja az üvöltésüknek?
„Alattuk ez volt a szöveg: „Legbelül üvöltünk”. Néhányan egyedül ordítottak, mások csoportokban. Minden poszt ugyanazt a hashtaget használta: #mostmárhallasz? Ada érezte, hogy minden egyes videó után, amit megnézett, egyre inkább elhatalmasodik rajta a pánik és a zavar. Nem tudta elhinni, hogy ő kezdte el ezt a globális őrületet, és elképzelése sem volt arról, hogyan tudná bárki megállítani.” (184. oldal)
7. Ada elől a szülei sok mindent elhallgatnak a múltról, hogy a lányuk tiszta lappal kezdhessen új életet, viszont Ada szeretne minél többet tudni. Szerinted jól tették a szülők, hogy nem beszéltek a megélt szörnyűségekről?
Min múlhat, hogy valaki mesél a régi traumákról, mások viszont nem? Szerinted általános, hogy a következő generáció többet akar tudni, mint amennyit elmesélnek neki?
„Ez a fiú azzal vádolta őket, hogy feleslegesen hánytorgatják fel a múltat, hiszen ami elmúlt, az már elmúlt, és nem szabad bolygatni.” (393. oldal)
„– Nem értem, hogy az apám miért hallgat erről, mintha mindez valami titok lenne. Mintha nem lenne tisztában azzal, hogy minden fent van az interneten. A velem egykorú emberek nem félnek kérdéseket feltenni. A világ megváltozott.” (140. oldal)
8. Adának végül a nagynéni, Meryem mesél a múltról, viszont nem mindig „látjuk”, mit is mond neki pontosan. Szerinted milyen részleteket oszt meg Adával?
Milyen ellentétek feszülnek Ada és Meryem között, és ezek hogyan oldódnak fel a regény folyamán?
Milyennek találtad Meryem karakterét?
„– Ahonnan én jövök, a tizenhét évesek már a hozományukat állítják össze. Tizennyolc évesen már a konyhában főzöd a kávét, mert a jövendőbeli férjed a nappaliban ül a szüleivel, hogy megkérje a kezedet. Tizenkilenc évesen az anyósodnak szolgálod fel a vacsorát, és ha odaégeted, szóvá teszi.” (167. oldal)
Ada és Meryem között számos ellentét feszül, melyek a korukból, a neveltetésükből, szülőföldjük kulturális és felfogásbeli különbségeiből fakad. Ada nehezen érti meg nagynénje közmondásait, babonás viselkedését, médiumokba és ördögűzőkbe vetet hitét, a főzéshez és az ételekhez való hozzáállását, bizonytalanságát. Ám Meryem az egyetlen, aki őszintén beszél vele, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, megtanulja elfogadni és értékelni sajátos szokásait. Meryem közben maga is szabadságra vágyik, szabadulna néhány korábban tőle elvárt viselkedési formától. Felismeri, hogy Ada lelkét nyomja valami, és Kosztasszal ellentétben képes a megfelelő kérdéseket feltenni, és nyitni felé.
9. „– Azt hiszed, hogy elhagyhatod a szülőföldedet csak azért, mert oly sokan megtették már? (…) Felbátorodva elszakadsz, és olyan messzire utazol, amilyen messzire csak tudsz, aztán egy szép napon visszatekintesz, és szembesülsz a valósággal, hogy minden árnyékként követett. Akárhová megyünk is, mindenüvé követni fog bennünket ez a város, ez a sziget.” (356. oldal)
Szerinted valóban így van: bárhová megyünk is, a szülőföldünk követ minket? Milyen értelemben? Mik azok a dolgok, amiket sosem hagyhatunk hátra?
Defnét és Kosztaszt hogyan követte árnyékként a szülőföldje?
Defne és Kosztasz többféle értelemben is magukkal vitték a szülőföldjüket Angliába. Egyrészt a traumáikkal, az emlékeikkel, a bűntudatukkal, amiktől sosem szabadulhatnak teljesen, és amik végül Defne depresszióját és halálát okozzák. Kosztasz közben elzárkózik a múlt elől, Adának sem hajlandó mesélni róla – igaz, Defne kérésére. A szülőföldjük hagyományai viselkedésüket, gondolkodásmódjukat és identitásukat is meghatározza, bár igyekeznek minél jobban beilleszkedni új otthonukban – az anyanyelvüket sem igazán használják.
Ráadásul „fizikai” emléket is hoztak magukkal Ciprusról: a fügefát és Adát.
10. „Mint látják, félünk a boldogságtól. Fiatal korunktól arra tanítanak bennünket, hogy a levegőben, az egyes időszakokra jellemző szélben rejtélyes váltakozás tapasztalható, emiatt az elégedettség minden morzsáját a szenvedés egy morzsája fogja követni (…). Ezért próbálunk nem túl boldognak tűnni, még azokon a napokon sem, amikor legbelül talán boldognak érezzük magunkat.” (158. oldal)
A fügefa ezt a babonákhoz kapcsolódóan mondja, de Ciprusra sokszor utalnak a boldogtalanság, a megosztottság, az ellenségeskedés szigeteként a könyvben. Szerinted a szülőföldünk mennyire határozza meg azt, milyen emberré válunk? A történelmünk, a szokásaink hatással lehetnek arra, ahogy a boldogsághoz viszonyulunk?
11. A könyv kétharmada Defne és Kosztasz történetét, valamint az 1974 körüli ciprusi eseményeket meséli el. Milyen akadályokat kellett leküzdenie a szerelmeseknek? Hitelesnek érezted a jellemüket, a döntéseiket? Kicsit lebontva:
Szerinted Kosztasz miért várt 25 évet, mielőtt visszatért Ciprusra?
Át tudtad érezni Defne helyzetét, miután magára maradt Cipruson a babával? Megértetted, miért nem mesélt Kosztasznak a terhességéről?
Miért süllyed Defne depresszióba? Kosztasz tudott volna neki jobban segíteni?
„Defne is boldogságot érzett, de ebbe a boldogságba némi aggodalom és némi félelem is vegyült. Kosztasz öröme annyira őszinte és tiszta volt, hogy Defne árulásnak tartotta volna megemlíteni a rajta átsuhanó aggályokat, amelyek hegyes tűként szurkálták a bőrét és piszkálták az agyát.” (374. oldal)
„– Vagyis azt akarom ezzel mondani, hogy a fát a saját gyökérzete fojtogatta. És mivel mindez a föld felszíne alatt ment végbe, nem lehetett észlelni, Ha a törzset körülölelő gyökerekre nem találnak rá időben, azok elkezdik szorítani a fát, és ez egy idő után már elviselhetetlenné válik.” (415. oldal)
Defne és Kosztasz szerelme már eleve egy nehézséggel indul, hiszen két ellenségeskedő nép szülöttei. A görögök és a törökök közti feszültség miatt nem is beszélhetnek a kapcsolatukról, végig titkolniuk kell. Így miután Kosztasz elutazik Angliába, Defne teljesen egyedül marad a terhességével és az azzal járó döntésekkel. Csak Meryem lesz valamennyire a bizalmasa, de talán ő sem ismer minden részletet. Később a kettejük közti ellentéteket kell leküzdeniük, hiszen két nagyon különböző utat jártak be: Kosztasz elment, Defne maradt, ráadásul Defne a terhességét sem említette Kosztasznak. Végül pedig meg kell tanulniuk beilleszkedni új hazájukba és új életet kezdeni. Defnének ez azonban már nem megy, a múlt és a megélt traumák legyűrik. Kérdés, hogy vajon a depresszió Cipruson is utolérte-e volna, hogy vajon tényleg a korábbi borzalmakkal nem tudott-e megbirkózni, vagy inkább a szülőföldje elhagyásával.
12. A történet felfedi Ciprus megosztottsággal, feszültséggel, háborúskodással teli történelmét, és mesél arról, milyen nehéz józan embernek maradni ilyen körülmények között. Milyen ellentéteket szül a sziget helyzete a különböző népek, csoportok között? Hogyan próbálnak a különböző karakterek felszínen maradni?
Hogyan lehet egy ilyen megosztottságra reagálni? Egyetértesz Defnével, hogy ilyene körülmények között bizonyos értelemben mindenkinek harcossá kell válnia?
„– Vannak olyan momentumok az életben, amikor mindenkinek harcossá kell válnia bizonyos értelemben. A költő a szavai megválasztásával harcol, egy festő a festményeivel… Nem lehet annyival elintézni, hogy „Bocsánat, én egy költő vagyok, nem foglalkozom ezzel”. Nem lehet ezt mondani olyan helyzetben, amikor mérhetetlenül sok szenvedés, egyenlőtlenség és igazságtalanság van.” (263. oldal)
„Meg kell értened, hogy amikor valami borzalmas dolog történik egy országban vagy egy szigeten, hatalmas szakadék keletkezik azok között, akik távoznak, és azok között, akik maradnak. Nem mondom, hogy a távozóknak könnyű a dolguk, mert bizonyára nekik is meg kell vívniuk a maguk csatáit, ám arról halvány fogalmuk sincs, milyen lehetett a helyzet azok számára, akik maradtak.” (274. oldal)
A görögök és törökök közötti ellentét csak újabb ellentéteket szül, ahogy a viszály elmérgesedik, mindkét csoport véletlenszerűen szedi áldozatait, amire a másik fél bosszúval reagál. Megjelennek a szélsőséges mozgalmak, amik tovább hergelik az indulatokat, saját népük tagjait is felelősségre vonják. Ráadásul a helyzeten az országba érkező békefenntartók és a brit katonák jelenléte sem segít. A sziget háborús övözetté válik, ahol senki sem érezheti magát biztonságban.
A karakterek közül főleg Kosztasz és Defne reakcióját látjuk. A férfi – bár eleinte nem a saját akaratából – elhagyja az országot, igyekszik új életet kezdeni, míg a nő ottmarad, és még több borzalmat él át, miközben igyekszik alkalmazkodni a folyamatosan változó helyzethez. Később Defne csatlakozik az eltűntek megtalálásáért felelős szervezethez, így próbálva segíteni sorstársain. Közben Yusufot és Yorgoszt is keresi, mert a velük történtek súlyos teherként nyomják a lelkét.
A többi szereplő reakciója az általános bizalmatlanság és félelem. Panagiota mindent megtesz, hogy mentse egyetlen megmaradt fiát, így Angliába küldi Kosztaszt, Defne pedig annyira tart a családja haragjától, hogy nem mesél nekik a babáról. Yusuf és Yorgosz kapcsolata az összetartást jelképezi, ám ők is bujkálni, meghúzódni kényszerülnek.
13. A történet egy részét a fügefa meséli el. Érdekesnek találtad a nézőpontját? Miket oszt meg velünk? Miért lehet jó nézőpontkarakter egy fa?
„Nézzék csak meg bármelyik vallást és felekezetet, engem ott találnak. Jelen vagyok minden teremtéstörténetben, szemtanúja vagyok és voltam az emberiség útjainak és végtelen háborúinak, és olyan sok formában kombináltam a DNS-emet, hogy ma már megtalálható vagyok a világ majd összes kontinensén.” (44-45. oldal)
„De én és a hozzám hasonlók örökké tartó memóriával vagyunk megverve – és ez alatt nem éveket vagy évtizedeket értek, hanem évszázadokat. (…)
Attól tartok, hogy ez a melankólia kódolva van a génjeimben, és teljesen sosem tudok megszabadulni tőle. Láthatatlan késsel belevésték a fabőrömbe.” (47. oldal)
A fügefa azért lehet jó nézőpont karakter, mert természeténél fogva mindentudó narrátor tud lenni. Sok mindennek tanúja volt Cipruson és Angliában is, sok mindent hallott a nála megforduló állatoktól, a taverna vendégeitől és a hozzá beszélő Kosztasztól. Rejtélyes, szinte természetfeletti érzékeléssel rendelkezik. Folyamatosan kapcsolatban van más fákkal is, ismeri a fák történetét, tisztában van a környezeti változásokkal. Mesél nekünk Kosztasz és Defne múltjáról, életük alakulásáról, Ciprus történelméről, az általános emberi viselkedésről (főleg a természet és a fák vonatkozásában) és a fák sajátos tulajdonságairól.
14. „Vajon hol élhetek majd ezek után, hogy meghaltam, és már nem volt testem, vázam, alakom? És akkor rádöbbentem. Az öreg fügefában! Ugyan hol máshol leltem volna menedékre, mint a fügefa ágainak ölelésében?” (424. oldal)
A könyv végének fordulata, hogy kiderül: Defne halála után a fügefába költözött. Milyennek találtad ezt a lezárást? Szerinted hogyan van jelen Defne a fügefában? Mennyire lett a fa része, és mennyire lett a fa az ő része?
15. A fügefa sokat beszél az ember és a természet viszonyáról, arról, hogyan árt az ember közvetlenül vagy közvetve a természetnek. Egyet tudtál érteni ezekkel a részekkel? Valóban ennyire távol állnak az emberek a természettől és a fáktól? Milyen lenne az ember békés együttélése a természettel?
„A növényeknek az emberek okozzák a legtöbb szenvedést.
A fák városi környezetben gyorsabban nőnek, mint falusi környezetben. És meghalni is hajlamosak vagyunk hamarabb.” (62. oldal)
„Mindig is úgy képzelte, hogy nem létezik hierarchia – vagy nem kellene hogy legyen – az emberek és az állatok szenvedése között, és az emberi jogok sem előrébb valók az állatok jogainál, sőt az emberi jogok még a növényekénél sem felsőbbrendűek.” (404. oldal)
16. A történetben több szimbólum is megjelenik. Szerinted mit jelképez a vihar, a fa, a pillangó, a sziget? Hogyan, hányféleképpen jelennek meg ezek a történetben?
„És mi a helyzet az őseinkkel – képesek továbbélni bennünk? Ezért van az, hogy amikor bizonyos élőlényekkel találkozunk – például néhány fával –, nem tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy idősebbnek kell lenniük, mint a valódi koruk?
Hol kezded el valaki történetét, amikor minden életnek egynél több fonala van, és amit mi születésnek hívunk, az nem az egyetlen kezdet, mint ahogy a halál sem pontosan a vég?” (73. oldal)
„Ha a családok a fákra hasonlítanak, ahogy mondják, és ugyanolyan szerteágazó struktúrák bonyolult gyökérzettel és egyéni ágakkal, amelyek különböző szögekben állnak ki, akkor a családi traumák olyanok, akár a sűrű, áttetsző gyanta, ami a fa megsebzett kérgéből csöpög. És ezek a traumák lecsorognak a következő generációkhoz.” (156. oldal)
„Másnap megérkezett a pillangóhadsereg. (…) Átlibbentek az ablakrácsozatokon és a szélkakasok felett, és átrepültek a Zöld Vonalon és a rajta csüngő rozsdás „Tilos a belépés” feliratú tábla felett. Leszálltak ezen a megosztott szigeten, és ide-oda röpdöstek a legádázabb ellenségek között, mintha azok virágok volnának, amelyekből nektárt szippanthatnak.” (321. oldal)
Az Angliát sújtó vihar Ada lelkiállapotát tükrözi, a változást, a kitörni készülő fájdalmat jelképezi, egybefonódik Ada üvöltésével. A könyv vége felé, ahogy Ada megismeri a múltat, és megnyugszik, a vihar is elvonul.
A fa központi szimbólum a könyvben, az írónő számos elemmel hozza párhuzamba: a családdal, a generációk között öröklődő fájdalommal, a származással, a kivándorlással, az alkalmazkodóképességgel, a természet erejével. Ők az állandó pont, a történelem néma tanúi, az emberi pusztítás néma elszenvedői, az emlékek őrzői. Mindent tudnak a körülöttük élő emberekről, akik ennek ellenére nehezen kapcsolódnak hozzájuk.
A pillangó főleg Defnéhez kapcsolódik: ott van a zenedobozon, amit Kosztasztól kap, és a tetoválásán. Később megjelenik Adánál is, amikor pillangót rajzol a füzetébe, és Meryem elhozza neki a zenedobozt. Így a lányában továbbélő Defne jelképe is, a szabadságvágyé, ami mindkettejüket jellemzi, és ami azt üzeni: a titkoknak felszínre kell kerülnie. (A múlt egyik titkát épp egy pillangó fedi fel a fügefa előtt.) Ada és Defne bizonyos értelemben mindketten a múltat kutatják: Ada a szülei történetét szeretné megismerni, Defne az eltűnt személyeket keresi. Közben a pillangók szorosan kötődnek az összetartáshoz is, a béke, a feloldozás szimbólumai lesznek, amikor váratlanul hatalmas rajban megjelennek, és átkelnek az emberek rajzolta határokon.
A sziget egyként utal Ciprus megosztottságára, bizonytalan helyzetére, valamint az emberek elszigetelődésére, az egymás mellett szigetként élőkre. Ada az egyik központi „sziget” a könyvben, hiszen a neve is ezt jelenti, és a titkok miatt úgy érzi, teljesen magára maradt. Ám Kosztasz is sziget, aki elzárkózik a múlttól, és így a lányától is, valamint Defne is, aki egyedül marad a depressziójával.
17. Kissé váratlan tölteléke a könyvnek a két „természetfeletti” jelenet, amikor Meryem elviszi előbb Defnét a médiumhoz, aztán Adát az ördögűzőhöz. Hogyan értelmezted ezeket a jeleneteket? Mi volt a jelentőségük a történet szempontjából?
Ez a két jelenet talán főleg azért jelentős, mert bemutatja, Ada mennyire hasonlít az édesanyjára, hiszen hasonlóan reagálnak a médium és az ördögűző módszereire. Közben pedig Meryem karakteréhez is hozzátesz, aki tőle telhetően igyekszik segíteni a testvérén és az unokahúgán, ám arra egyikük sem igazán nyitott. Bár egyik beszélgetés/terápia sem bizonyul hatásosnak, a médium utal arra, mi történt Defne első gyerekével, Ada pedig elgondolkodik Dzsamila sorsán és az öröklődő fájdalmakról.
18. „A hosszú életemben újra és újra megfigyelhettem valamit, méghozzá azt az ingát, amely az emberi természetet hajtja. Néhány évtizedenként az embereken határtalan optimizmus lesz úrrá, és makacs módon mindent rózsaszín szemüvegen keresztül akarnak látni, egészen addig, amíg nem történik valami rossz vagy megrázó esemény, és akkor visszazuhannak a szokásos apátiájukba és fásult közönyükbe.” (378. oldal)
Egyetértesz a fügefával? Valóban megfigyelhető ez a hullámzás a történelem alakulásában, az emberek viselkedésében?
19. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?
20. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben?
21. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?
Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete. Európa Kiadó, Budapest, 2022.
Ezeket is érdemes megnézni
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
Könyvklub összefoglaló: A lány, aki holdfényt ivott
