Kelly Barnhill: A lány, aki holdfényt ivott

A történetben számos meseelem megfigyelhető: az erdő mélyén élő rejtélyes boszorkány, mocsári szörny, sárkány, népmeséket idéző varázserő, varázserővel bíró tárgyak, a csillag- és holdfényben rejlő erő, a boszorkány és Luna összhangja a természettel. A könyv viszont csavar egyet (vagy többet) ezeken az elemeken, amikor a boszorkányról kiderül, hogy nem is boszorkány, sőt, van egy másik boszorkány. Közben a mocsári szörny egyben költő is és a világ eredettörténetének kiindulópontja, és a sárkány sem a klasszikus mesékből ismert sárkány, hanem összetettebb személyiség. Ráadásul a népmesékben is megjelenő témák, mint például a gyász, felnőtté válás, a sorsunkkal való szembenézés is erőteljesebben, modernebb köntösbe csomagolva jelenik meg. Ennek ellenére a történet jól értelmezhető szereplőkkel és helyzetekkel, jóval és rosszal operál, és a lezárás is a mesék jól megszokott végkifejletéhez igazodik.

Az előző válasznál felsorolt meseelemeket tovább gazdagítják a város lakóinak hiedelmei és eredettörténete. A Vének téves hiedelmek között tartják a lakókat, hogy ezzel is megerősítsék hatalmukat. Ezek a hiedelmek aztán szájról szájra terjednek, generációról generációra öröklődnek úgy, hogy azokat senki sem kérdőjelezi meg, éppen ezért képtelenek kitörni belőle. A Lápból születő világ eredettörténete is ilyen hiedelemnek vagy legendának tűnik, azonban ezt a történetet Glörk is megerősíti, akinek pedig nincs köze a Protektorátushoz, és a lezárás is a történet igazára erősít rá.

A múltra nehezen emlékeznek vissza azok, akik próbálnak, épp ezért lassan ismerjük meg a részleteit, vagy az őrült asszony esetében a múlt teljesen elveszik. Mindezek között nehéz megállapítani, hogy mi ennek a világnak a valósága, amit még a különböző szereplők által látott álmok is tovább bonyolítanak, mivel azok mintha többek lennének egyszerű álmoknál. Ezek együtt azonban kellemes misztikus, mesébe illő valóságot teremtenek.

Társadalmaink sok szempontból történetekre épülnek, olyanokra, amikben egy-egy csoport osztozik, vagy közösen hisz. Így ezek a történetek összetartó erővé válnak, hiszen egy csoporton belül mindenki ismeri őket, ezek alapján határozzák meg önmagukat. A könyv azonban felhívja a figyelmünket arra, hogy mindig keressük a történetek mögött rejlő igazságokat, főleg mivel a Boszorkány története csak félelmet és bánatot okoz az embereknek.

A történetek hatással vannak azokra, akik hallják őket, és motiváló erővel bírnak. Épp ezért lehet velük bátor vagy gyáva tettekre sarkalni embereket.

A bánat nagy lehúzó erővel tud hatni az emberekre, súlyként nehezedik rájuk, ami ellehetetleníti az örömteli és a kiegyensúlyozott életet. A könyv a bánat ellentétének végig a reményt tartja. A gyermekek már önmagukban reményt jelentenek, és azzal, hogy a Protektorátus épp őket veszi el az emberektől, a reménytől is megfosztja őket. Ráadásul a Boszorkánytól képtelenség szabadulni, nincs más mód a féken tartására, így a lakosok nem is reménykedhetnek másik életben. A városuk el van zárva mindentől, az erdő veszélyes, csak a Vénekben bízhatnak, és Ignácia nővérben, akinek szintén a bánat fenntartása az érdeke. A reményt csak kevesen ismerik fel, pl. Etin, aki tudja, hogy ha táplálják, a remény óriási dolgokra képes.

Az anya-gyermek kapcsolat legfeltűnőbben Luna és az őrült asszony között jelenik meg. Bár elválasztják őket egymástól, mágikus kapcsolat marad közöttük, amivel ismét megtalálhatják egymást. Xan szintén Luna édesanyjává válik, szeretettel felneveli, védelmezi, és amikor eljön az idő, az útjára bocsájtja, és ismét a biológiai anyja szeretetére bízza.

De az anya-gyermek kapcsolat lehetetlensége végig ott van a Protektorátus lakóinak életében, hiszen sosem tudhatják, mikor esik rájuk a sor, mikor szakítják el őket a gyermeküktől. Ha ez megtörtént, utána örök űr tátong a szívükben. Etin azonban ezt nem akarja hagyni, és Anténnal együtt küzd a gyermekéért.

Az anyjával való kapcsolata Fyriánnak is fontos, hiszen nem tette túl magát anyja elvesztésén, azóta is megmaradt kis sárkánynak. Amint megismeri halálának körülményeit, képes lezárni a történteket és óriásivá nőni.

A könyv egyik mondanivalója, hogy emlékeznünk kell a múltra ahhoz, hogy megértsük a jelen történéseit. Meg kell értenünk, honnan jöttünk, hogy továbbléphessünk, és lezárhassuk múltunk sötét időszakait. Fel kell fednünk a titkokat, hogy semmi se álljon a jövő útjába.

A legfőbb titkok Luna származása és a Boszorkány körüli hiedelem. De sokáig az igazi boszorkány kilétét és motivációját sem ismerjük, és a Protektorátus lakói előtt is sok minden rejtve marad. Ezek a titkok nyomasztóan hatnak a szereplőkre. Van, hogy védeni próbálják vele a másikat, van, hogy a saját hatalmukat erősítik vele. Akárhogy is, ezeknek a titkoknak ki kell tudódniuk ahhoz, hogy a közösség és az egyes karakterek továbbléphessenek, és boldog életet élhessenek.

A történet központi boszorkánya Xan, aki nagy erőfeszítéseket tesz, hogy segítse a Protektorátusból kitett kisbabákat. Xan így jó boszorkány, akiről a Protektorátusban élők nem tudnak, ők csak a gonosz boszorkányt ismerik, épp ezért Antén eleinte nem bízik Xanban.

Xan után Luna lesz majd az új jó boszorkány, akiről már a városlakók új legendái szólnak, aki mindent megáld, és aki a környező vidékhez tartozik.

Az igazi Boszorkány, a Bánatfaló személyiségét a városlakók sokáig nem ismerik, mert nem teljesen úgy árt nekik, és nem teljesen olyan, mint ahogy azt ők elképzelték.

A toronyba zárt őrült asszony is boszorkánynak tekinthető, hiszen varázserővel rendelkezik, ami azonban máshonnan ered, mint a többiek ereje. A körülötte lévők őt is félreértelmezik, és egyszerűen úgy jellemzik, mint aki beleőrült a bánatba.

A hiedelmekben megjelenő Boszorkányról számos történet kering, amiknek vagy van alapja, vagy nincs. Ez a Boszorkány tehető felelőssé minden rosszért, képtelenség őt kiismerni, nem szabad vitatni a létezését, egyszerűen csak van.

A könyvben végig két ellenpólust alkotnak a hagyományos női és férfi értékek. A hatalommal, pénzzel bírók ellenszenves karakterek, akik végül elbuknak. Erőszakkal, elnyomással igyekszenek megőrizni a hatalmukat, ami azonban hosszú távon nem fenntartható, és szembemegy a társadalom általános boldogságával. Ugyanígy nem lehet megoldás a harc sem. Antén erőszakkal oldaná meg a város problémáját, de kudarcot vall. A problémák feloldását a megértés és a gyengédség hozza el. Mindeközben a kettőnek az egészséges keveredését élteti a könyv. Etin gondoskodó anyaként jelenik meg, aki közben kész határozottan fellépni az igazáért és az elveiért. Az ő elszánt, de nem végletekbe csapó lépései jobban működnek, mint Anténéi.

A felnőtté válást egész konkrét keretek között kezeli a történet. Luna épp a tizenharmadik születésnapján nyeri el teljes varázserejét, ami nagykorúvá válását jelöli. Addig végig keresi önmagát, de aztán minden értelmet nyer, és már tudja, mit kell tennie, milyen úton kell elindulnia.

Antén szintén sokáig keresi a helyét, és akkor válik igazán felnőtté, amikor képes felvállalni saját gondolatait és céljait, levetkőzni bizonytalanságát, kiállni magáért. Antén azután válik igazán felnőtté, miután találkozik az őrült asszonnyal, és a papírmadarak elcsúfítják az arcát. Ez a fizikai átalakulás lelki átalakulással is jár, és végre nekikezdhet saját életének, aminek aztán Etin is a részévé válik.

A történet szereplői sokáig csak korlátok között képesek mozogni. Xan nem emlékszik a múltjára, Luna nem tudja, ki is ő valójában, a Protekturátusban élőket pedig a hiedelmek kötik. Azonban Xan folyton kutatja a múltat, Luna önmagát keresi, a Protekturátusban pedig Antén kezd aktívan kutatni az igazság után. Így a döntéseikkel és kitartásukkal a karakterek végül elnyerik függetlenségüket, amit az igazság és a titkok kiderülése hoz el.

A könyvben szereplő helyszínek folyamatosan jellemzik a szereplőket, meghatározzák sorsukat. A legendával, hiedelmekkel bíró helyszínek a Protektorátus lakóinak életét határozzák meg. Főként korlátozzák őket, hiszen úgy tudják, hogy az erdő veszélyes, a vulkán pedig bármikor kitörhet. Ezekkel ellentétben a láp életük alappillére, ami ellátja őket élelemmel, növényekkel, elfoglaltsággal. A Láp minden élet forrása a városiak eredettörténete szerint, az a hely, amiből a körülöttük lévő világ született.

A torony szintén korlátozó helyszínként jelenik meg, ami fogva tartja az őrült asszonyt, és hatalma Ignácia nővéren keresztül az egész városra kiterjed. A toronyban azonban Luna anyja rátalál varázserejére, amivel később sikerül megszöknie.

Az erdő (ahogy a népmesékben is) misztikus helyszín, ahol a (városlakók szempontjából) nem lehet tudni, mi történik pontosan. Xannak és Lunának az otthont jelenti, Lunának pedig a felnőtté válás helyszínét is. Az erdő a történet vége felé találkozási pont is, ahol minden szál összeér, ahova mindenki valamilyen céllal lép be, ami elvezeti a történetet a végkifejlethez.

A vulkán a lappangó titkokat szimbolizálhatja, amiket képtelenség örökké elfojtani, azoknak ki kell törnie, hogy a világ megváltozzon, és új életet kezdjen. Ugyanígy utalhat Luna lappangó varázserejére is, hiszen a vulkán kitörése egybeesik Luna erejének felszínre kerülésével.

A több nézőpont segíti az olvasót a teljes egész megismerésében. A főszálon Luna növekedését figyelhetjük, míg Xan szemszögéből a múltat, Antén és Luna anyja szemszögéből pedig a Protektorátusbeli életet ismerhetjük meg. Ezeket egészítik ki a hiedelmek fejezetei, Glörk és Fyrián kedves párbeszédei és az Ignácia nővérről szóló részek, mely utóbbi a gonosz működését tárja fel előttünk.

Az idézet rész is azt bizonyítja, hogy a Vének rendszere hatásosan működik. Senki sem kérdőjelezi meg a Boszorkányról szóló történetet, így a Vének képesek félelemkeltéssel fenntartani a hatalmukat. A Vének egész rituálét dolgoznak ki a hiedelem köré, ami mindig ugyanúgy zajlik. Nem engednek be bárkit a köreikbe, alaposan megválogatják az új Véneket. Antén főleg a családi kapcsolat miatt válhatna Vénné, de jelleme miatt többen nem látnák maguk között szívesen a Vének közül.

Ignácia nővér a tudás feletti hatalmat birtokolja. A Csillagnővérek sok mindent megtanulnak a toronyban, csak az igazságot nem. A Bánatfaló emellett gondoskodik róla, hogy a várost a bánat örök felhője borítsa, esélyt sem hagyva a reménynek.