Könyvklub összefoglaló: Kilátás a Várszikláról
Nem tudom, Munro mennyire került hozzánk közel ezzel a kötetével. Bár a legtöbbünknek összességében tetszett, az elejét mindenki nehezebben élte meg a sok név és a szárazabb leírások miatt. 😀 Azonban a végére már mindenki ráérzett az írónő stílusára, és mindegyik novellában talált egy-egy érdekes gondolatot.
Arra, hogy kinek melyik rész tetszett jobban, különböző válaszok érkeztek. A könyv első felében érdekesnek találtuk a történelmi részleteket, a sok szereplőt és az utazásokat, míg a második fele az írónő visszaemlékezései miatt volt különleges. Az összes történet közül pedig többen kiemelték a címadó novellát, a hajóutat, amiről hosszabban beszélgettünk. Volt, akit azért ragadott meg, mert elgondolkodtatónak találta a témáját, az otthon elhagyását egy jobb élet reményében, miközben egyáltalán nem biztos, hogy a karakterekre jobb élet várt. Mindegyikük máshogy is tekintett erre a változásra: ki előre nézett, ki hátra. Mindenesetre sok nézőpontot, egy egész kapcsolatrendszert megismerhettünk itt, és olvasni is könnyebb volt a párbeszédek miatt, így talán jobban magunk elé is tudtuk képzelni a jeleneteket.
A könyv második felével kapcsolatban főleg a narrátort elemeztük, hogy miben különbözik a környezetétől, milyen ember is ő, és életének miért épp ezeket a mozzanatait mutatja meg nekünk. Volt, aki úgy érezte, bizonyos részek nem voltak eléggé kibontva, más épp a történetek életszerűségét emelte ki. Munro nem feltétlenül olvasóbarát, az általa leírt eseményeknek nincs mindig feloldása. Inkább a mindennapi élet feszültségeit, ráébredéseit érzékelteti, jelképesen fogalmaz. Központi eszköze még a különböző képek egymás mellé helyezése, amikkel képes még különlegesebb (vagy épp abszurd, nyugtalanító) hangulatot teremteni. Ráadásul jellemzi a kettősség is: minden történetében fellelhető valamilyen vidám, szórakoztató, vagy épp nosztalgikus mozzanat, ugyanakkor végig érezhető az egyes élethelyzetek jelentősége, komolysága. Épp, mint az életben.
Munrót olvasva számíthat az is, az olvasó épp milyen élethelyzetben van. Akik már megélték azokat a mérföldköveket, mint novellái szereplő, könnyebben tudnak kapcsolódni hozzájuk, ám más lehet az olvasási élmény, ha az adott olvasónál épp máshogy alakultak ezek a meghatározóbb pillanatok. Munro már idős nőként tekint vissza életére, és ez érződik a hozzáállásán, a történetek fókuszán is.
A könyvklub során megemlített negatívumok (a sok szereplőtől és a könyv eleji száraz leírástól eltekintve) inkább a kötet második feléhez kapcsolódtak. Volt, aki úgy érezte, túlságosan elnyújtott lett a könyv, hogy az írónő által közvetíteni kívánt életérzést rövidebben is át lehetett volna adni. A narrátor családjának életfelfogásával valóban nehezen lehetett azonosulni. Farmerek lévén életüket az időjárás, az évszakok és a munka határozta meg. Nem érdekelte őket a puszta szórakozás, a kikapcsolódás, így általánosságban kiégettnek, boldogtalannak tűntek. A narrátor is inkább életének nehezen értelmezhető pillanatait mutatta meg nekünk, amikor a körülmények következtében furcsán érezte magát, vagy valamilyen nehézséggel találkozott. Még a férjhez menetelének jelenete sem a felhőtlen boldogságról szólt, hanem a bizonytalanságról.
Remélem, azért ez a könyv senki kedvét sem vette el végleg Munrótól. 😀 Az egyik tagunk, aki már több könyvét is olvasta, megjegyezte, hogy vannak ezeknél jobban sikerült novellái is, főleg azok, amik a női sorsokkal foglalkoznak. Talán egy másik alkalommal majd egy ilyen könyvet választunk tőle. 😊