Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
Kérdések és válaszok elemzéshez, könyvklubhoz
A szürke hátterű kérdéseknél kattints egy-egy lehetséges válaszért!
1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?
2. Mit gondolsz a könyv…
– mondanivalójáról?
– karaktereiről?
– stílusáról?
– tempójáról?
– világáról?
– fő témáiról?
3. A Harminc év napsütés egy élet epizódjait mutatja be novellákon keresztül. Melyik novella állt hozzád közel, melyiket találtad érdekesnek, és melyiket nem annyira?
4. A novellák hangulata nem egységes. Melyiket érezted vidámabbnak, melyiket borongósabbnak, elmélkedősebbnek? Milyen célt szolgáltak a különböző hangulatú novellák?
A novellák hangulatát a témák, az időszakok, a közvetíteni kívánt üzenet határozza meg. A gyerekkori novellák között sok a vidám, kellemesen nosztalgikus történet, amiben talán sokan magukra ismerhetnek. Kedvesen, visszatekintő jóindulattal, a helyzeteket kiértékelve elevenítik fel a gyerekkor meghatározó pillanatait, a valamiért megragadt emlékeket.
A gyerekkori novellákra is igaz, ám ez később még hangsúlyosabbá válik, hogy a narrátor folyamatosan reflektál önmagára. Ahogy megyünk előre az időben (mármint ami a narrátor korát illeti), a történetek komorodnak, eltűnik a gyermeki könnyedség, helyét a felnőtt miértek és hogyanok veszik át. Közben vissza-visszatérnek a gyermeki emlékek, a pozitívabb következtetések, ami az idő ciklikusságát is erősíti.
A különböző hangulatú novelláknak az üzenete is más. Hol a múltba hívnak egy szívmelengető „emlékszel, amikor…” beszélgetésre, hol a mindenki életében jelenlévő szomorúbb pillanatokról elmélkednek, hol pedig az általános érvényű emberi tulajdonságok megvitatását ösztönzik. Az egységet nemcsak a narrátor adja, hanem azok a tapasztalások, érzelmek és gondolatok, amiken mindannyian osztozunk.
5. A könyv alcíme Egy csendes kalendárium. Milyen értelemben kalendárium ez a kötet, és miért csendes? Milyen magyarázatot kapunk rá a Csendes kalendárium című novellában?
„Amikor meghalt a nagyapám, anyám után én is végigolvastam az összes füzetet. Harminc év napsütése, átlaghőmérséklete, felhőátvonulása. Minden nap időjárása gondosan lejegyezve, rajzolt, dőlt betűkkel írva, milyen színű volt az ég. Olyan volt, mint egy gyönyörű, felemelő és végtelen mantra. Akárha egy csendes kalendáriumot találtam volna az életünkről, amelyben – nem kell az a hízott egó – mi nem vagyunk benne.” (82%)
A „kalendárium” szó az idővel köti össze a kötetet. A narrátor naptárt, egyfajta naplót alkot az emlékeiből, a gondolataiból. A kalendáriumok az adott dátum mellett más fontos tudnivalókat is közölhetnek. A narrátor az egyes korszakokhoz az arra jellemző emlékeket, benyomásokat, tapasztalásokat kapcsolja.
A „csendes” utalhat arra, hogy „átlagos”. Nem történik semmi különös, halad az élet, jönnek a napok, az emlékek, a tapasztalások egymás után. Ez a naptár bármelyikünk naptára lehet. A gyermek-, kamasz-, fiatal felnőtt és középkorra jellemző életérzések bármelyikünknél hasonlóak lehetnek.
Közben a cím utal a narrátor családjára is, a nagyapa feljegyzéseire, amiket a narrátor furcsa családtörténetnek tekint. Ez a párhuzam szintén a ciklikusságot és a valamennyiünket összekötő élményeket erősíti: minden ember megéli a maga történetét, ami hol vidámabb, hol szomorúbb, hol elgondolkodtatóbb, de közben az évszakok ugyanúgy változnak, a természet csendes, közömbös háttérré válik.
Ez összefügg a kötet egy visszatérő kérdésével: mi marad utánunk, ha mi már nem vagyunk? Hogyan hagyhatunk nyomot, bizonyítékot arról, hogy itt voltunk?
6. A könyv borítóján ezt olvashatjuk: „A Harminc év napsütés olyan, mint egy varázslatos kalendárium, benne a generációk közötti kommunikáció lehetőségei és lehetetlenségei, a velünk élő múlt kiismerhetetlen történetei.”
Hogyan jelennek meg a novellákban a különböző generációk és a család? Hogyan tudnak vagy nem tudnak egymással kommunikálni a családtagok?
A múltnak milyen pontjai maradnak kiismerhetetlenek?
„’Mindenben egyezünk’, ezt tőle hallottam folyton, mert szerinte minden külső és belső jegy valahonnét a múltból jön, és ezt nem csak ő gondolta így. Megrögzött örökségmániás családból származom.” (48%)
„’Itt látják rajtunk, hogy parasztok vagyunk.’
A lakásom sem tetszett neki, alacsony a plafon. Mindjárt ránk dől. És nincs kert, nincs hová kilépni.” (95%)
„Egy pillanatig másképpen néztem rájuk, egy kisgyerek sose gondol arra, hogy az ő szüleinek van kora, hogy öregek-e vagy fiatalok, nem számít, de akkor, mintha csak egy függöny libbent volna szét, egy egészen rövid másodpercig megláttam, milyen süldők még.” (57%)
„Szeretett volna úgy látni, a saját hasonlatosságában, de már tudta, ekkor már biztosan, hogy ez sajnos nem megy. Talán ezért volt annyira haragos.” (82%)
A család hol folytonosságként, hol töredezetten, hol egyetértésben, hol különbözőségeiben jelenik meg. Az egyes személyek van, hogy jobban megértik egymást, van, hogy kevésbé. Mindez talán a család fogalmából ered: különböző emberek, akiket mégis összeköt valami. A család már nem egyértelmű egység, külön egyéniségekből áll, akiknek története is különböző. Általánosságban elmondható, hogy a közösen megélt eseményeknél a kommunikáció is könnyebb, de mások választásait már nehezebben értelmezik az egyes karakterek.
A narrátor kora is meghatározó abban, épp mennyire érzi közel magát a családjához. Gyerekként a nagymamához nagyon tud kötődni, míg az apa személye végig távoli és rejtélyes marad. A családjára való reflektálással azonban őt is igyekszik jobban megérteni, átlátni az ok-okozati összefüggéseket.
A családi kapcsolatokat jól összefoglalja a kötet utolsó novellája a Kémlelő. Megjelennek benne a generációk és egyének közti különbségek, de azok a jellemvonások is, amik összetartják őket. A történet végén a családtagok vidáman fedezik fel azt, amit a másikban értékelni lehet, miközben egymást vizslatják a kémlelőnyíláson keresztül.
A múlt, őseink története végig igazi misztikum a könyvben. Folyamatosan tárulnak fel részletei, ahogy a családtagok minél több részletet osztanak meg egymással. A narrátor is kutatja a válaszokat, de vannak történetek, amik sosem kerülnek felszínre, talán a kommunikációs nehézségek miatt sem.
7. A narrátor saját élete emlékeit osztja meg az olvasóval. Hogyan viszonyul a narrátor az emlékezéshez? Mik számára a legfontosabb emlékek?
„Úgy örül, hogy már majdnem elhiszem, szándékosan választottam ezt a helyet, jó érzékkel és alázattal, mert már az érkezéskor leltározni akartam.” (10%)
„Gurulnak a kacska, ínséges hétköznapok, és hol okkal, hol majdnem oktalanul, de legalábbis talányosan lesznek percek, amelyek a megtörténésük pillanatában is ünnepiek. És ez tényleg tudható, nem a fals nosztalgia hangolja át őket. Az átélés maga, az örök jelen idő az impozáns.” (39%)
„Elindulnék hát oda is, bele a kitalált múltba, igen, hiszen már kitalált emlékek ezek, általam tákolt valóság, mese mind, ezeket a pillanatokat és a hozzájuk tartozó fabulákat már magamnak sem hiszem el, hiszen nem emlékszem rájuk, csak arra emlékszem, ahogy elmesélem valakinek.
Pedig ezekből a mesékből lennék összegyúrva én.” (40%)
A középkorú narrátornak az emlékezés egyfajta leltározás, „sok felforgató, hétköznapi látomás”. Egyszerre tekint a múltba és a jövőbe, az idő folytonossága, ciklikussága érdekli. Folyamatosan keresi a múltat a jelenben, a jelent a múltban. Egyfajta időutazásra indul, ahol önmagát, a családjához való kötődést, az ok-okozati összefüggéseket keresi. Közben emléket is állít a múltnak, megemlékezik azokról a személyekről és eseményekről, amiket szeretne megőrizni. Ezáltal az olvasóhoz is kapcsolódik, őt is emlékezésre hívja, így nemcsak a családja, hanem minden ember felé kinyúl.
A legfontosabb emlékei azok, amikor sikerült közel kerülnie valakihez, megértenie valamit, vagy épp olyasmi érte, ami megváltoztatta addigi gondolkodásmódját. A gyerekkori élmények közül a nyarak a legmeghatározóbbak, amik magát a gyerekkort testesítik meg. A karácsonyok hűen tükrözik az idő múlását és a változásokat. A kamaszkor és az írás az önállóság felé tett lépések. A felnőttként a családdal töltött idő pedig mindig rávilágíthat valamilyen rejtélyre.
8. Számodra mik a fontos emlékek? Szívesen emlékszel a régi időkre? Mit adnak neked ezek a visszaemlékezések?
Általában milyen emlékeket őrzünk meg, és ezek mit adnak nekünk a későbbiekben? Mik azok az emlékek, amiket elmesélünk, megosztunk egymással?
9. „Ha a mamámra gondolok, a friss, forró keszeg az ünnepi íz. A keszeg mellett nevelte bennem nagymama a férfit, és én ezt a harmadik nyáron, amikor ketten szöktünk el a Balatonra, már nehezen tűrtem.” (7%)
Számodra milyen ízeket, illatokat idéznek meg a régi emlékek? Hogyan fonódnak ezek össze az akkori élményekkel?
10. „Tekertem haza a nagyutcán, szemben azok az öreg, mázolt falú parasztházak, amelyeket már lebontottak azóta, nádfedeles kunyhók, gazos portával, hízott galambokkal, és én megéreztem, hogy vagyok. Létezem. És hogy ez a felismerés a legtöbb, amire rájöhetek, mert minden mást féltékenyen eltakar előlem a teremtés.” (40%)
Éreztél valaha hasonlót? Milyen pillanatokban érezhetjük, hogy vagyunk, létezünk? Hogyan erősít rá erre (vagy épp tompít ezen) az emlékezés?
11. Hogyan tekint a narrátor az idő múlására? Hogyan viszonyul egymáshoz az idő és a tér, a múlt, a jelen és a jövő?
„De ott, a vízparton mindig eszembe jutott, hogy mama előbb-utóbb nem lesz. Másutt ritkán foglalkoztam ezzel, de ott, a végtelen boldogságban mindig az volt az első gondolatom, hogy ennek vége lesz egyszer.” (4%)
„(…) a középkorúság kopott vásznát bámuljuk, és nem mondjuk ki, de félünk, hogy ez akkor ennyi lesz, és ilyen, ezek a tempók, a lehetőségek, a szerepek. De kivételesen úgy árad a szeretet, hogy nem esik rosszul belenézni ebbe a sors nevű távcsőbe, és remegni kicsit. Nem esik rosszul megalázkodni, mert ha ennyi, hát ennyi, és ez az ennyi is felfoghatatlanul nagy kegy (…)” (15%)
„Milyen jó lenne, ha mint a térben, az időben is lehetne választott úton lenni. Vagy még jobb lenne, ha félúton. Utazni vágyom az időszigetek között, mindig a megérkezés előtt lenne a legjobb, ahogy most is, ahogy a térben is, a megérkezés izgalma a legüdébb, ott lenni valahol már csalódás.” (40%)
A történetek alatt az idő kegyetlenül múlik, változásokat, veszteségeket hoz magával, így távolítva egymástól a családtagokat. Viszont kérdéseket is ad a válaszokra. A narrátor minél idősebb, annál több mindent ért meg vagy fogad el. Újra és újra visszatér az emlékei közé, így gondolatban az idő nem lineárisan halad, úgy nem is tud. A narrátor arra vágyik, hogy az időben is úgy utazhasson, mint a térben, és bizonyos értelemben ezt is teszi, amikor az emlékezés miatt megáll az időben és a térben. Az idő egyes pontjai kötődnek is egymáshoz, így nemcsak ciklikus, egyfajta hálót is alkot, amiben a különböző események egyszerre vannak jelen.
Közben minden térhez, helyszínhez az idő egy adott pontja kapcsolódik: a gyerekkor, a kamasz évek. Ám mivel a narrátor ezekre a helyszínekre is folyton visszatér, a tér sem állandó, mindig mást jelent, ahogy újabb és újabb emlékek kapcsolódnak hozzá. Így az idő és a tér is egyszerre állandó és folyton változó.
12. „És jobb is volt így, mert évről évre más lett minden. Pedig én görcsösen ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon minden úgy, ahogy akkor, abban az évben: az igazi karácsonykor.” (12%)
Te hogyan éled meg az élet változásait? Mik azok a dolgok, amikhez „görcsösen ragaszkodsz”?
13. Visszatérő téma a szerelem is. Milyen szerelmek jelennek meg a különböző novellákban? Melyikhez hogyan viszonyul a narrátor?
„De ő már arrébb ült, bólogatott, hogy a férfiak, ezek a dögök, sohasem tudják, mibe nyúlnak. Hogy mit okoznak.” (79%)
„Áll egy férfi és egy nő egymással szemben, mint tánc előtt, vagy mint a nagy pillanatokban, amikor szinte biztos az ’igen’, és mégis kérdezni kell. De kérdezni, vágyni, szeretni kegyetlenül nehéz, mert a kérdés maga a döntés, az akarás, az elhatározás.” (90%)
A szerelem megélése az idő múlásával változik. A gyerekkori novellákban még izgalmas, édes rejtély, később suta próbálkozás, majd csalódások, kérdések, hibák sorozata. Idilli szerelmi jelenetet talán egyet kapunk a Két korty svédcseppben, ha az ottani kapcsolatot romantikusnak értelmezzük.
Visszatérő kép a megcsalás is, és a történetek általánosságban véve a kapcsolódás nehézségeit mutatják be. Magyarázatot erre nemigazán kapunk. Összefügghetnek a kommunikációs nehézségekkel, a korai csalódásokkal, vagy az általánosnak tűnő vélekedés stigmájával, miszerint „a férfiak sose tudják”.
14. Milyen szerepet tölt be a narrátor számára a szülőföldje? Hogyan és miért tér ide vissza? Hogyan távolodik el tőle?
„(…) innentől van az a terület, ami valóban az enyém, amit alanyi jogon ismerek, ami belőlem van, hiszen az élők: emberek, állatok, növények festik meg a hely auráját, azok az élőlények, akik használják, és abból egy darab én vagyok, tőlem jön, hozzám fut a múlt, a hagyomány. Van egy hely, ahol szem vagyok a láncban.” (36%)
„Áldozatot csak nagyot érdemes hozni. Az Úr az elsőszülött fiát kérte Ábrahámtól, tőlem azért kisebb dolgot követelt. Ha tudni akartam, mi van még az ajtó mögött, a bázist kellett eladnom, alhagynom. A viszonyítási pontot.” (38%)
A narrátor kötődése a szülőföldjéhez kettős. Ha távol van tőle, visszavágyik, ha ott van, nem mindig találja a helyét. Egyrészről a hely a részévé vált, ahogy ő is része lett a helynek. Az emlékei, a családja, a gyerekkora idehúzza, és itt találhat válaszokat az őt foglalkoztató kérdésekre is. Éppen ezért újra és újra visszatér ide (mind fizikailag, mint az emlékeiben), ha akarna sem tudna teljesen elválni tőle.
Közben végig igyekszik. A saját útját szeretné járni, és erre csak máshol van lehetőség. A szülőföldjét egyre nehezebben értelmezi, miközben új távlatok nyílnak meg előtte. Így a szakadék is nő közte és a családja között. Éppen ezért még fontosabbá válik a visszatérés, a kapcsolattartás, az otthon töltött pillanatok, hogy a narrátor értelmezni tudja önmagát és viszonyát a családjával.
15. Te hogyan viszonyulsz ezekhez a korábbi témákhoz? Mit jelent számodra az idő múlása, a múlt szereplői, a szülőfölded?
Tudtál azonosulni a narrátorral? Egyetértettél a gondolataival? Hogyan él bennünk tovább a múlt, a múlt szereplői, helyszínei?
16. A narrátor lassan íróvá érik. Hogyan keresi az útját? Hogyan jelenik meg az írói lét, az írás? Hogyan fonódik össze az írás az emlékezéssel?
„(…) mert abban is van valami édes és émelyítő, hogy messziről, nagyon messziről nézve az író még valaki, tud valamit, amire szükség van, el tudja mesélni, amit mindenkinek hallania kell, és ez az ábránd akkor is jó, ha a kocsma egyetlen vendégének életéből soha semmit meg nem írok.” (12%)
„Először verseket, imákat. Utána az első regényt, a szerelmeset. Később novellákat, régi meséket a makói alföldről, a régi városról, a zombori tanyákról, a világról, ahol nehéz az élet, de akik ott éltek, azoknak ez jutott. Utána írta meg az életét is. (…) De ez a néhány, köztük az önéletírás, ott, az ágyneműtartó aljában, megmaradtak.” (93%)
Az írás lassanként, mégis egyértelműen szivárog be a narrátor életébe. A kezdeti lépéseket a The Toors bandában betöltött szerepében látja, karrierjét a Tini nindzsa harci turtles című daltól datálja. Később megismerkedik a kortárs irodalommal, és innentől kezdve tudatosan építi jövőjét. Az írás így egyrészt foglalkozásként, hivatásként jelenik meg, ami ismertséget is biztosít a narrátornak. Egy-egy rövid villanásig láthatjuk, hogyan vannak jelen a kortárs írók az emberek mindennapjaiban: az iskolákban, a hétköznapi emberek tudatában.
Ám az írás ennél sokkal több lesz a történetek során. Mivel a könyv is egy írott mű, az írás az emlékezés, az emlékek megosztásának, a mesélésnek az eszköze lesz.
És eszköz arra is, hogy nyomot hagyjunk: naplókkal, kalendáriumokkal, családi történetekkel, vagy bármivel, ami éppen foglalkoztat minket. Úgy tűnik, gondolataink, érzéseink megosztását mindennél fontosabbnak tartjuk, hiszen ezek alkotják lényegi részünket, aminek a továbbélésében reménykedünk.
17. A narrátor néha kilép az E/1-es elbeszélésből, és E/3-ban mások történeteit osztja meg az olvasóval. Valóban mások történetei ezek? Hogyan viszonyul a narrátor ezekhez a karakterekhez? Miért meséli el az ő történetüket is?
„Nevetnie kellett. Nem tudta, min. A történelmen, hogy van múlt, és másképpen van megrágva, másképpen lápos, máshogyan süllyed itt. Nem jobb, nem rosszabb, csak más.
És amíg nevetett, benne állt, szegyig, az időben.” (30%)
„Mert Daruban semmi sincs belőlem, és bennem sincs semmi belőle, csak az idő köt össze minket, meg a hit, hogy az a valaki, aki Daru volt, az az én múltam.” (61%)
Az E/1-ből való kilépést többféleképpen is értelmezhetjük. Lehetnek valóban mások történetei, vagy a narrátor sajátjai, esetleg belső történései, amiket a távolságtartás miatt E/3-ban mesél el. Daruval például többször is azonosságot vállal, önmagát, esetleg régi élményeit látja benne, az azóta bekövetkezett változások miatt mégis eltávolodott tőle.
Az E/3-ban írt történetek a narrátor életének, merengéseinek hangsúlyosabb részeire erősítenek rá, azokat egészítik ki. Megjelenik bennük a tér és az idő kapcsolata, az idő múlása, a szerelmi kapcsolatok lehetetlensége, az útkeresés, a vidéki élet.
18. A kötetet olvashatjuk egyfajta memoárként is. Szívesen olvasol memoárokat? Miért lehetnek érdekesek ezek a könyvek?
19. A kötetben több a valóban nyári novella, de olyanok is vannak, amikben nincs konkrét „napsütés”. Hogyan értelmezhetjük a könyv címét?
A cím utal a Csendes kalendárium novellára, hiszen ugyanúgy egy élet fontosnak tartott feljegyzéseit tartalmazza. A sok időjárási jelenség közül mégis a napsütést emeli ki, pozitív hangulatot kölcsönözve a könyvnek (amivel kissé szembemegy a sötét borító). A kötet ráadásul valóban nyári, vidám novellákkal indul, és a lezáró novella is pozitív végkicsengésű. A narrátor tehát összességében reményteljes. Bármilyen nehézségek adódnak is a különböző generációk között, bármennyi csalódás éri is az embert, bármilyen kevés választ kapunk is a minket foglalkoztató kérdésekre, az élet alapvetően napsütéses napokból áll. Az emlékeink között adódnak vidámabbak és szomorúbbak is, de a könyv azt sürgeti: a napsütéses napokra érdemes igazán emlékezni.
20. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?
21. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben? Mi ragadott meg benne?
22. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?
Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés. E-könyv. Magvető, Budapest, 2017.
Ezeket is érdemes megnézni
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány
Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia
