Korábbi beszélgetéseink,  Online könyvklub

Könyvklub összefoglaló: Minden kémia

Bár nekem megvoltak a kétségeim a könyvvel kapcsolatban a Minden kémia végül egész jó fogadtatásra talált nálunk. 🙂 Kedvencünknek nem mondanám, mivel láttuk a gyenge pontjait is, de többekre mély hatással volt, és nagyon jó hangulatban beszélgettünk róla.

A könyv legegyedibb eleme talán a stílusa, és ezt volt aki jobban fogadta, míg mások nehezebben tudtak rajta kiigazodni. Abban egyetértettünk, hogy több pontja nem túl realisztikus (a vége különösen sziruposnak tűnt), de ha meseként fogjuk fel a történetet, melengeti az ember szívét és kikapcsol. A komolyság, amit páran a könyvtől vártunk, elmaradt, cserébe kedvesen szeleburdi és viccesen jópofa volt. Bár a humorára nem mindenki tudott ráhangolódni, a többség rezonált vele, volt, aki szerint még őrültebb megoldásokat is elbírt volna a könyv. Közben több fontos kérdést is feszegetett, amikkel érdemes foglalkozni, és az, hogy a stílusának és könnyen olvashatóságának köszönhetően több emberhez juthat el, egyáltalán nem elhanyagolható.

Sokat beszélgettünk Elizabethről, akit többen is erős, inspiráló női karakterként írtak le, aki nem akar görcsösen másokhoz alkalmazkodni, hanem kitartóan a saját útját járja. Próbáltuk körüljárni a jellemét, hogy vajon miért olyan, amilyen. Sajnáltuk, hogy a történetből kimaradt a múlt részletesebb ábrázolása és a lélektani mélység, mert így ezekre a dolgokra csak következtetni tudtunk. Úgy éreztük, Elizabethre és Calvinre nagy hatással volt a családi háttér, ez is lehet magyarázat arra, hogy miért menekültek ennyire a kutatói életbe és az evezésbe, miért zárták ki annyira a “normális” életet, és hogy Elizabethnek miért volt meg a határozott véleménye például a férfiakról. Volt, aki hiányolta, hogy az őket ért traumák miatt nem törte meg őket jobban az élet, de az írónő valószínűleg más, inspirálóbb megküzdési technikákat akart bemutatni. Néhányunkban felmerült, vajon mennyire autisztikusak a vonásaik. Mivel az autizmus egy skálán mozog, ezt nehezen tudtuk megállapítani, de a viselkedésükben inkább egy védekezési mechanizmust és a kutatói élet iránti elhivatottságukat láttuk. Hiszen nem mondhatni, hogy Elizabeth szociálisan ne lett volna nyitott. Szeretettel be tudta fogadni a hozzá közeledő embereket és létrehozta a saját családját, de mivel korábban sok csalódás érte, nem csoda, ha falat húzott maga köré.

Kitértünk arra is, mennyire nehéz volt akkoriban (és most is) nőként a tudományos életben boldogulni, és milyen előítéletek voltak. E mentén felmerült a kérdés, hogy vajon bölcs dolog volt-e Elizabethtől, hogy nem akart hozzámenni Calvinhez, hiszen az több szempontból előnyöket is biztosított volna neki. Volt aki inkább makacsságnak érezte a részéről, míg más karakterhű lépésnek látta, mert Elizabeth olyan nő, aki minden körülmények között kitart az elvei mellett.

A műsorát is a saját elképzelései szerint rakta össze, és nagyon jól eltalálta az arányait: egyszerre volt szórakoztató, informatív és közben társadalmi célokat is szolgált. Bár Elizabeth elsősorban vegyésznek tartotta magát, nem elhanyagolható az a munka, amit a nő társai buzdításáért és a minőségi televíziózásért tett.

Elizabeth és Calvin után sorra vettük a többi karaktert is. Walternél volt, akiben felmerült, hogy talán majd szerelmes lesz Elizabethbe, de sokkal üdítőbb volt így, hogy az írónő egy kiegyensúlyozott férfi-nő barátságot tudott rajtuk keresztül bemutatni. Madeline néha túl sok volt, de voltak kedves és éléslátó megnyilvánulásai. Főleg a tiszteletessel való barátságát találtuk jópofának. Azonban Wakelynél is hiányoltunk némi hátteret, ugyanis nem igazán tudtunk mit kezdeni azzal a mondatával, miszerint nem hisz Istenben. Hatharminc vegyes érzéseket váltott ki belőlünk, többen érdekesnek találták a rajzfilmszerűségét, míg mást inkább idegesített. Az biztos, hogy rajta keresztül a könyv azt is bemutatta, hogyan szövődhet igaz szeretet, családi kapcsolat ember és állat között is.

Tehát nem bántuk, hogy elolvastuk a Minden kémiát, és más könyvkluboknak is jó szívvel ajánljuk, mert gyorsan olvasható könyv, amit aztán több pont mentén is végig lehet járni.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük