Könyvklubos kérdések: A titkos történet

Nyomtatható változat

Ajánló a könyvhöz

Könyvklub összefoglaló

1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?

2. Mit gondolsz a könyv…

• mondanivalójáról?
• karaktereiről?
• stílusáról?
• tempójáról?
• világáról?
• fő témáiról?

3. A titkos történet nem kifejezetten cselekményközpontú könyv, a történések egyes részeit még a lezárása után is homály fedi. A regény erőssége sokkal inkább a karakterábrázolás és a hangulatteremtés. Milyennek érezted ezeket? Hogy tetszett a stílusa? Hiányoltad belőle, hogy még több részlet kiderüljön, hogy gyorsabban haladjon a történet? A lassabb tempó hogyan járult hozzá a hangulatteremtéshez?

4. A történetet végig egyfajta baljós érzés, titokzatosság kíséri. Már a felütése is rejtélyes, nemcsak a bevezetés miatt, ahol rögtön szembesülünk a gyilkossággal, hanem Richard első hetei miatt is a Hampdenen, ahol azonnal felfigyel a görög csoport tagjaira. Mi annyira vonzó számára ebben a tanulócsoportban és ezekben a diákokban? Szerinted miért szeretne annyira közéjük tartozni? A te érdeklődésedet is felkeltenék?

5. Mivel karakterközpontú regényről van szó, és maguk a szereplők a legérdekesebbek a történetben, vegyük őket sorra! Kezdjük Richarddal, a narrátorral!

Milyen karakter, milyen narrátor? Mennyire megbízható, mint narrátor? Miért izgalmas, hogy az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket? Vagy nem izgalmas? 😀

Szerinted egyenértékű tagja lesz a csoportnak? Miért (nem)? Mi különbözteti meg a többiektől, és ez milyen szerepet játszik a történetben?

Mi a fő motivációja? Mennyire vonható felelősségre a történtekért? Át tudtad érezni a döntéseit, a dilemmáit?

„Én viszont, bár sohasem tartottam magam nagyon jó embernek, azt sem tudtam elhitetni magammal, hogy látványosan rossz vagyok. Talán egyszerűen lehetetlen, hogy az ember így gondoljon önmagára, ahogy texasi barátunk esete is mutatja. Borzasztó dolgot követtünk el, de akkor sem hiszem, hogy bármelyikünk rossz volna; részemről ezt tudják be gyengeségnek, a Henryéről gőgnek, a túl sok görög fogalmazásnak – ahogy tetszik.’ (287. oldal)

„Rettegtem az előttem álló éjszaka gondolatától, de nem olyan okok miatt, melyekre számítani lehetett volna – hogy nyugtalankodom a rendőrség miatt, hogy furdal a lelkiismeret, vagy valami ilyesmi. Éppen ellenkezőleg. Addigra már – tisztán tudatalatti eszközökkel – sikeres gondolati gátat alakítottam ki a gyilkosság és minden velejárója körül. Válogatott társaságban beszéltem róla, de amikor magamban voltam, ritkán gondoltam rá.
Amikor egyedül voltam, valamiféle általános neurotikus rémületet éltem át, az idegességnek és az önutálatnak olyan együttes támadását, mely a tíz hatványaival növekedett.” (330. oldal)

6. A következő szereplő talán a legnagyobb rejtély az egész könyvben: Bunny.

Hogyan értelmezted a cselekedeteit?

Szerinted melyik szó/szavak írja/írják le őt a legjobban: figyelmetlen, „érzékeny, könnyen sértődő, velejéig álszent” (152. oldal), előítéletes, gonosz, bunkó, ostoba, önhitt, elveszett, szerencsétlen?

Mit gondoltál róla a regény bizonyos pontjain?

Kinek az értelmezésében olvashatunk róla, és mikor mutatja a valódi arcát?

„– Kivett a mélyhűtőből egy nagy adag fagylaltot, hogy megegye, amíg várakozik… nem bajlódott azzal, hogy tányérra tegyen belőle, érted, az egész adag kellett neki… és amikor elaludt, teljesen elolvadt az ölében, és a székemre meg arra a szép keleti szőnyegre csöpögött. Ennyi. Jó régi volt az a szőnyeg, és a vegytisztítóban azt mondták, semmit nem tudnak kezdeni vele. Cafatokban jött vissza. Meg a székem.” (190. oldal)

„Tudtam. Bunnynak megvolt az a hátborzongató képessége, hogy olyan beszélgetési témákat szimatoljon ki, melyek a partnert kínos helyzetbe hozzák, és amikor ezt elérte, kegyetlenül lovagolt rajtuk.” (196. oldal)

„– Komolyan, azt hittem, szívességet teszek neki azzal, hogy nem mondom el – mondta Henry. – De dühös volt, és meg kell mondanom, most is az, mert eltitkoltuk előtte a dolgokat. Sértve érzi magát. Kirekesztve. Egyetlen lehetőségem maradt: hogy megpróbálom ezt jóvátenni. Régi barátok vagyunk, ő meg én.” (203. oldal)

„Bunny barátságos és érzéketlenül szilárd megjelenése ellenére valójában őrülten szertelen személyiség volt. Ennek számos oka volt, ám az elsődleges az, hogy mielőtt valamit tett, teljességgel képtelen volt gondolkodni. Úgy hajózott át a világon, hogy csak az ösztönök és szokások halovány fénye irányította, bízva abban, hogy útján nem kerül elé olyan nagy akadály, melyen a lendület puszta erejével ne tudná átverekedni magát.” (223. oldal)

„Azt hiszem, a felismerés megrázkódtatása az egyik legutálatosabb minden megrázkódtatás közül. Sohasem gondoltam arra, bár kellett volna, hogy Bunnynak ezek a gügye előítéletei, melyeket olyan mulattatónak találtam, nem halványan gunyorosak, hanem halálosan komolyak.” (229. oldal)

„Ha Bunny valóban bosszút akart állni, könnyen megtehette volna anélkül, hogy kockázatnak teszi ki magát. Mit képzelt, mit nyer ezzel a lassú és robbanásveszélyes kínzással, ha nem volt vele valami szándéka, valami célja? Vagy cselekedetei ugyanolyan megmagyarázhatatlanok lettek volna neki is, mint nekünk voltak?” (234. oldal)

7. Jöjjön Bunny gyilkosa és a csoport agya: Henry.

Őt milyen jelzőkkel írnád le? Miben különbözik a többiektől?

A bacchanáliát és Bunny megölését is ő terveli ki. Szerinted miért? Elsősorban mi vezérli? Meddig lenne képes elmenni? Valóban hajlandó lett volna végezni Charlesszal is vagy bemártani Richardot?

„Henry természetesen csodálatosan viselkedett. Nem mondta, de akkor nem is kellett mondania. Bizonyos értelemben ő volt ennek a drámának a szerzője, és sokáig kellett várnia erre a pillanatra a kulisszák mögött, amikor a színpadra léphetett és eljátszhatta a szerepet, amelyet önmagának írt: hűvösen, de barátságosan; habozóan; a részleteket illetően szűkszavúan; okosan, de mégsem annyira, mint amilyen okos valójában.” (365. oldal)

„A legsötétebb gondolatot még mindig megpróbáltam elfojtani; csak a puszta feltételezéstől is patkányléptekkel futott végig a hátamon a pánik. Vajon Henry, ha a terve összeomlik, nekem szánja a balek szerepét? Nem tudtam biztosan, hogyan akarja elintézni, de ha kedve szottyan rá, ebben nem kételkedtem, képes megtenni. Oly sok mindent tudtam csak másodkézből, oly sok mindent csak ő mondott el nekem; ha jól belegondoltam, borzasztó sok dologról még csak nem is tudtam.” (504. oldal)

8. A csoport maradék tagjai talán kisebb szerepet töltenek be a történetben, de meghatározó részei a dinamikának.

Milyennek találtad Charlest és Camillát? Sejtetted, hogy nem egyszerű testvéri viszony fűzi őket egymáshoz? Vajon miért fordulnak ennyire egymás felé, miért támaszkodnak ennyire a másikra, miért ilyen féltékenyek?

Milyen szerepet töltenek be a csoportban? És Francis?

Mit gondoltál a Camilla-Richard szálról?

„– Camilla ugyanúgy viselkedne, mint Charles, ha tehetné; de Charles olyan hatalomvágyó, hogy elég rövid pórázon tartja. El tudsz képzelni rosszabb helyzetet? Úgy figyeli Camillát, mint egy héja. És nagyon szegény is… nem mintha ez sokat számítana – mondta gyorsan, mert rájött, kivel beszél –, de ezt igencsak öntudatosan viseli. Nagyon büszke a családjára, hogy is mondjam, nagyon is a tudatában van, hogy ő maga részeges alak. Van abban valami római, ahogy vigyáz a húga erényére.” (473. oldal)

9. A csoport működését mintha Henry ötletei határoznák meg. De valóban ő vezeti a csapatot? Ha nem ő, akkor ki?

Hogyan használja ki a többieket, vagy kihasználja-e őket egyáltalán? Miért teszi meg mindig mindenki azt, amit Henry mond? Te végig hittél neki?

És egyáltalán: hogy alakulhatott ki ez a csoportdinamika, miért van szükségük egymásra?

„Bizonyos értelemben ezért éreztem magamhoz oly közel állónak a görögcsoport többi tagját. Ők is ismerték ezt a gyönyörű és szívfájdító, évszázadok óta holt tájat; ugyanilyen élményük volt, amikor könyvükből ötödik századi szemmel föltekintve elképesztően lomhának és idegennek látták a világot, mintha nem is az otthonuk volna.” (211. oldal)

„Először tetszett az ötlet, hogy legalább a tett összeköt bennünket; nem voltunk szokványos barátok, hanem életre-halálra voltunk barátok. Ez a gondolat jelentette egyetlen vigaszomat Bunny halálát követően. De most rosszul lettem tőle, mert tudtam, nincs kiút. Hozzájuk voltam kötve, valamennyiükhöz, mindörökre.” (475. oldal)

„Mintha az ember belépne egy repülőgép pilótafülkéjébe, ahol a pilóta és a másodpilóta ájult részegségben hever a székében. És amikor a Líceum előtt álltam, sötét, hitetlenkedő rémület csapott meg, mely nagyon hasonlított ahhoz a rémülethez, amelyet tizenkét éves koromban éreztem, amikor napos kis planói konyhánkban egy bárszéken üldögéltem. Ki irányít itt?, gondoltam kétségbeesve. Ki vezeti ezt a gépet?” (538. oldal)

10. És hogy egészíti ki a csapatot Julian? Neki mi a szerepe a történtekben, vagy van-e egyáltalán szerepe bennük? Milyen tanár és milyen ember? Miért kötődnek hozzá a fiatalok annyira?

Mit gondoltál arról, ahogy a történet végén reagált a levélre?

„Gyakorlottan vezetett egyik témától a másikig, olyan ügyesen és megnyerően, hogy egészen lefegyverzett, és biztos vagyok abban, hogy e beszélgetésben, mely mintha csak néhány percig tartott volna, de valójában sokkal hosszabb volt, sikerült belőlem mindent kiszednie, amit tudni akart.” (37. oldal)

„Julian udvariasan, de engesztelhetetlenül megvetette a zsidó-keresztény hagyomány szinte minden formáját. Ezt, ha szembesítették vele, tagadta, és kitérően arra hivatkozott, hogy mennyire szereti Dantét és Giottót, de a nyíltan vallásos dolgok pogány riadalommal töltötték el; és azt hiszem, hogy Pliniushoz hasonlóan, akire sok szempontból hasonlított, titokban úgy gondolta, hogy az egész csak túlzottan elhúzódó, elkorcsosodott kultusz.” (254. oldal)

„Függetlenül attól, milyen érzéseket táplált irántam Julian, én kétségtelenül nagyon őszinte szeretettel és bizalommal viseltettem iránta. Ahogy a szüleim egyre jobban eltávolodtak tőlem – ez a visszavonulás már évek óta tartott –, úgy lett Julian az atyai jóindulatot, sőt valójában minden jóindulatot megtestesítő egyedüli szereplővé az életemben. Őt láttam egyetlen támaszomnak a világon.” (522. oldal)

11. Vitatható, hogy Julian mennyire támogatta Henry ötleteit, és milyen hatással volt rá. Az azonban egyértelműbben kiderül, hogy Henryt az ő „mennyei őrületről” tartott órája inspirálta. Mit éreztél, amikor Julian szavait olvastad? Miért lehet vonzó ez a „mennyei őrület”, az, hogy az ember néhány órára megszűnhet önmaga lenni? Átérezted, megértetted a kísértést, amit ezek a szavak Henryben keltettek?

„– Nem szívesen valljuk be – mondta Julian –, de az önuralom elvesztésének gondolata a hozzánk hasonló, önmagukon uralkodó embereket talán minden másnál jobban lenyűgözi. Minden valóban civilizált ember, az ókoriak sem kevésbé, mint mi, a régi, állati én tudatos elfojtása révén civilizálta önmagát. Mi itt, ebben a szobában, valóban olyan nagyon különbözünk-e a görögöktől vagy a rómaiaktól? Akik a kötelesség, áhítat, hűség, önfeláldozás megszállottjai voltak? Olyan tulajdonságoké, melyek a modern ízlésre oly dermesztően hatnak?” (49. oldal)

12. Az ókori görög életfelfogás nem csak a fenti szempontból, hanem több másikból is hat a csoportra. Milyen módon van jelen az életükben, mi vonzhatja őket benne? Egyáltalán: hogyan értelmezik az életet?

Érdekesnek találtad az ógörög utalásokat, az ógörög nyelvet, mint tantárgyat? Mennyire vonz az ókori görögök kultúrája, irodalma?

„– Corcoranék a lehető legdrágább iskolákba küldték a fiaikat, és amint ez sikerült, a sorsukra hagyták őket. Bunnynak a szülei egy centet sem adnak. Nyilván soha nem is adtak. Azt mondta, amikor elküldték a Saint Jerome-ba, még a tankönyvekre sem kapott tőlük pénzt. Elég különös gyermeknevelési módszer… mint bizonyos csúszómászók, melyek kiköltik a kicsinyeiket, aztán az elemekre hagyják őket. Nem meglepő, hogy ettől Bunnyban az a képzet alakult ki, hogy tisztességesebb másokat pumpolni, mint dolgozni.” (205-206. oldal)

„Pür: ez az egy szó foglalja magában számomra a titkot, az ókori görögök ragyogó, rettenetes tisztaságát. Hogyan láttathatnám önökkel ezt a különös, éles fényt, mely átjárja Homérosz tájait és megvilágítja Platón dialógusait, ezt az idegen fényt, mely a mi köznapi nyelvünkön kifejezhetetlen?” (211. oldal)

13. Mit gondolsz Julian alábbi kijelentéséről? Szerinted az ókori szemlélet általánosságban mennyire állja meg ma a helyét?

„Azt hiszem, sokkal képmutatóbbak vagyunk a betegséggel és a szegénységgel szemben, mint a régebbi korok emberei – mondta egyszer Julian. – Amerikában a gazdag megpróbál úgy tenni, mintha a szegény a pénz kivételével minden tekintetben egyenlő volna vele, ami egyszerűen nem igaz. Emlékszik valaki, hogyan határozza meg Platón az igazságosságot az Állam-ban? Az igazságosság egy társadalomban azt jelenti, hogy mindenki a maga helyén végzi a dolgát a hierarchiában, és ezzel megelégszik. Az a szegény, aki rangján felül kíván emelkedni, csak szükségtelenül nyomorulttá teszi magát. A bölcs szegények ezt mindig tudták, éppen úgy, ahogy a bölcs gazdagok is.”

14. Jöjjön a történet szempontjából talán az egyik legközpontibb kérdés: Mi történhetett pontosan az erdőben a bacchanália éjszakáján? Hiszen bár kapunk róla leírást, csak közvetettet, és az elmesélők (Henry és a többiek) is csak homályosan emlékeznek a részletekre.

Szerinted valóban Henry végzett a férfival? Ha nem ő, akkor ki?

Mit gondolsz az alábbi elméletről: a férfival valójában egy puma végzett (az, amelyiket egyszer majdnem elütöttek az úton), ami Charlest is megharapta, és azért lett mindenki véres, mert rosszkor érkeztek a megtámadott férfihoz, esetleg próbálták megmenteni? Milyen megvilágításba helyezi ez a később történteket? Miért akarhatta Henry azt hinni, hogy ő ölte meg a férfit?

15. Az erdőben történtek és Bunny viselkedése miatt Henry (és a többiek is) azt látják az egyetlen megoldásnak, ha megölik Bunnyt. Mit gondoltál a meggyilkolásáról? Valóban szükséges volt? El lehetett volna valahogy kerülni?

Szurkoltál a csoportnak, hogy sikerrel járjanak (akár a gyilkosságban, akár hogy később megússzák azt), vagy inkább nem értetted őket, esetleg vártad, hogy mikor buknak le?

„Csak több óra elteltével hatolt a tudatomba, mit tettünk; napok (hónapok? évek?) múltán kezdtem megérteni jelentőségét. Azt hiszem, egyszerűen túl sokat gondolkoztunk, túl gyakran beszéltünk róla, és a terv már nem a képzelet birodalmához tartozott, hanem saját borzalmas életét kezdte élni… Soha, semmilyen értelemben nem ötlött fel bennem, hogy más is lehet, mint játék. A valószerűtlenség légköre árasztotta el még a legprózaibb részleteket is, mintha nem egy barátunk halálát tervezgettük volna, hanem egy mesés utazás útvonalát, melyről én – ami engem illet – sohasem hittem el egészen, hogy valaha csakugyan végigjárjuk.” (288-289. oldal)

„– Azelőtt bénult voltam, bár nem tudtam igazán – mondta. –Mert túl sokat gondolkodtam, túlságosan az értelem világában éltem. Nehezen döntöttem. Úgy éreztem, mozdulni sem tudok.
– És most?
– Most – mondta –, most tudom, hogy mindent megtehetek, amit akarok. – Felpillantott. – És ha nem tévedek nagyot, te is valami hasonlót tapasztaltál magadon.” (510. oldal)

16. A történet második fele Bunny megölése után lelassul. A megtalálásáig, majd a temetéséig tartó órák és napok mindenki számára vánszorognak. Milyennek találtad ezeket a részeket?

Milyen hatással vannak a tetteik a csoport tagjaira?

„– Elment – nyöszörögte, egyenesen a szemembe nézve. – Az én kicsikém.
Kétségbeesett, vad pillantása úgy sújtott le rám, akár a bikacsök. Váratlanul és igazából először hasított belém a keserű és megmásíthatatlan igazság; a gonosztett, amit elkövettünk. Mintha teljes sebességgel téglafalnak rohantam volna. Elengedtem a gallérját, igazi kétségbeesést éreztem. Meg akartam halni.” (402. oldal)

17. Mit gondoltál a történet lezárásáról, a hotelbeli jelenetről? Hasonló végkimenetelre számítottál?

Érdekesnek találtad az utószóbeli lezárást?

18. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?

19. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben?

20. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?

_{Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Donna Tartt: A titkos történet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2024.}