Könyvklub összefoglaló: Három ember a hóban

Azt hiszem, ennél jobb decemberi olvasmányunk nem is lehetett volna. 😊 Mindenki nagyon szerette, hangulatosnak, szórakoztatónak találtuk. A beszélgetés is vidám hangulatban telt, jólesett feleleveníteni a könyv legviccesebb mozzanatait.

A könyvklub elején lényegében csak arról beszéltünk, hogy miért is olyan jó ez a könyv. 😀 Tulajdonképpen az egész nagyon nosztalgikus volt, azt a hangulatot hozta, mint egy régi jó kabaré vagy bohózatszerű vígjáték. Jókat lehetett derülni a szerepcsere és a kavarodás adta helyzetkomikumokon és az álruhás vagy félreértelmezett szereplők reakcióin. Jópofa volt Schulze lelkesedése a különböző nehéz munkák iránt, az inas gyötrődése az úri szerepben és az, ahogy Hagedorn rácsodálkozott az úri huncutságokra.

Közben nagyon felemelő volt, ahogy a három férfi között őszinte barátság alakult ki, és ahogy önfeledt gyerekként tudtak játszani. Kicsit körüljártuk azt a kérdést, hogy vajon mitől oldódtak fel ennyire. A játékosság, a humor valamennyire része lehetett az alaptermészetüknek is (talán eltekintve az inastól 😀), de az ismeretlenség, az álca is segített nekik, hogy kilépjenek megszokott korlátaik közül.

A helyszín (a kissé elzárt, havas hegyekkel körülvett szálló) is nagyon sokat hozzátett a hangulathoz. Arra a kérdésre, hogy ki hogyan töltené el az időt egy ilyen luxushotelben, többféle válasz is érkezett: volt aki nagyokat sétálna vagy szánkózna, más a biztonságos melegben olvasna, levelet írna vagy wellnessezne – esetleg mindezeket szép sorban. 🙂 Abban azonban egyetértettünk, hogy a síeléssel semmiképpen sem próbálkoznánk, számunkra ez túl veszélyes sportnak tűnik.

Megemlítettük a sorok közül áradó retró hangulatot is, amit részben az internet hiánya okozott. Az internet kora előtt teljesen más történetek születtek, más jelentett kavarodást, máshogy zajlott a kommunikáció, és ebbe az életérzésbe jó néha belelassulni. Ugyanakkor arról is beszéltünk, hogy egy hasonló történet a mai világban is elképzelhető lehet, csak Tobler álcáját máshogy (elmaszkírozással, hamis profilokkal és Wikipédia-oldallal) kellene felépíteni.

A történet kapcsán volt, aki szokatlansága miatt érdekesnek találta a két előszót, bár igazából egyik sem tett hozzá különösképpen a könyvhöz, és hamar el is felejtettük, hogy ez elvileg egy “igaz” történet. A szerepcsere kapcsán szót ejtettünk annak komolyabb vonatkozásairól is. Hiszen Schulze elég durva előítéletben részesül, míg Hagedornra elég csak rámondani, hogy milliomos, máris teljesen máshogy bánnak vele. Talán a könyv egyfajta társadalomkritika is Kästnertől, bár a gazdagok és a szegények megítélése közti különbségek mindig aktuálisak.

Felmerültek azért olyan dolgok is, amiket kevésbé szerettünk a könyvben. A szerelmi szálra például mondhatjuk, hogy túl hirtelen történt minden, de igazából a műfajba ez passzolt bele. Kellett, hogy teljes, idilli happy enddel záruljon a könyv, ráadásul Hilde és Hagedorn nagyon jól passzolt egymáshoz. A cicaharcot viszont kicsit keveselltük. 😀 Ahhoz képest, hogy Caspariusné és Mallebréné mennyire küzdött eleinte Hagedorn kegyeiért, ez a szál kicsit elsikkadt Hilde felbukkanása után, pedig érdekes lett volna látni, hogy így mihez kezdenek az asszonyok.

A történet végével kapcsolatban kettős érzéseink voltak. A csattanón jót derültünk, de kicsit túlnyújtottnak találtuk a nagy “leleplezést”, amíg szerencsétlen Hagedornnak minden összeállt. A portásnak és a szállodaigazgatónak egyöntetűen megkegyelmeztünk, úgy éreztük, egy ilyen könyvbe nem illene bele, hogy kirúgják őket. És bár talán az ilyen történeteket nem jó továbbgondolni, felvázoltunk néhány stáblista utáni jelenetet hozzá, ahogy Tobler/Schulze visszatér a szállóba. 😀

Összeségében tehát nagyon jól kikapcsolt minket a könyv, valóban igazi karácsonyi olvasmány volt. 😊