Könyvklub összefoglaló: Az életfonál

Az életfonál kicsit vegyes érzéseket váltott ki belőlünk, de abban egyetértettünk, hogy az alaptémája nagyon érdekes és nagyon sok kérdést vet fel, amik miatt érdemes lehet elolvasni, csak a kivitelezéssel nem voltunk teljesen elégedettek.

Egyik tagunk, akinek nagyon tetszett a könyv, pont a témáját méltatta. Mint mondta, ő az olyan könyveket szereti, amik amellett, hogy elgondolkodtatnak, újszerűek, meghökkentőek tudnak lenni, és mindez Az életfonálban adott volt. Valóban bőven teret engedett a filozofikus és a “mi lenne, ha?” típusú kérdéseknek, és mi is ezek mentén jártuk körül, főleg mivel sok mindenre nem is kaptunk választ a történetben – ez nem is tetszett mindenkinek, míg más izgalmasnak találta, hogy az írónő így bizonyos válaszokat a képzeletünkre bízott.

Ami a fonalak eredetét illeti, arra jutottunk, hogy valamilyen felsőbb hatalomnak kellett mögötte állnia, mert máshogy nem lehetett volna mindezt kivitelezni. A könyv alapul vette, hogy mindenki az életének a tényleges hosszát tudhatta meg, azaz az írónő nem akarta a történetet sci-fi vagy nyomozós irányba vinni. A szereplők tényként kapták meg a fonalakat, azok eredete, a mögöttes szándék háttérbe szorult, csak az lett a kérdés, hogy ki mit kezd ezzel az információval. Mintha a szabad akarat, az önbeteljesítő jóslatok semmilyen szerepet nem játszottak volna. Én úgy éreztem, lehet jelentősége, hogy valaki rövid fonallal végül a saját halálát idézi elő, de egy másik tagunk szerint az élethossz mindenkinél adott volt, csak a halál módja nem volt előre eldöntött. Mindenesetre ezt az írónő nem fejtette ki annyira, inkább az egyes szereplők történetére fókuszált.

A különböző szálak közül volt, aki Ben történetét találta a legérdekesebbnek, míg másnak a két szerelmes egymásra találása túl erőltetett volt, és inkább Javier és Jack kapcsolatát emelte ki. Az ő cseréjükkel valóban kis csavar került a történetbe, mert ők voltak az egyetlenek, akik megkísérelték kijátszani a rendszert, míg ezt a többieknél nem láttuk. Még Amie volt az, aki talán a leginkább lázadt azzal, hogy nem akarta kinyitni a dobozát. Nina és Maura kettősét kissé furcsának, esetlennek és klisésnek éreztük. Túl sok elcsépelt gesztussal álltak elő ahhoz, hogy eldönthessük, valóban szerették-e egymást ennyire, vagy csak a fonalak miatt házasodtak például össze.

A hasonló hollywoodi húzások sajnos végig jellemzőek voltak a könyvre, és ezért több momentum bosszantó is volt valakinek. Ám a felvetett kérdések miatt nem nevezhetjük sablonos könyvnek. Érdekes volt még például az, ahogy a politika is bejött a képbe, hogy Anthony hogyan használta a fonalakat félelemgerjesztésre, hogy így szilárdítsa meg a hatalmát. Ezzel az írónő mindenképp tükröt tartott a mai társadalmunknak, ahogy azzal a kérdéssel is, hogy mi mennyire számít magánügynek egy ilyen helyzetben, amibe próbáltuk mi is beleélni magunkat. Mint kiderült, mi is különbözőképpen reagálnánk. Van, aki belenézne a dobozába, van, aki nem, valaki szívesen elárulná a fonala hosszát másnak, hogy így jobban segíthessük egymást, míg más talán csak azokkal osztaná meg ezt az információt, akik iránt felelősséggel tartozik. Az biztos, hogy ijesztő volt, ahogy a könyv a fonalak miatti kirekesztést ábrázolta, és könnyen el tudtuk képzelni, hogy a hirtelen jött, ismeretlen helyzetre sokan valóban félelemmel, diszkriminációval felelnének. Pedig semmi értelme nem lenne annak, ha valakit a fonala hossza miatt zárnának ki például a munkájából, hiszen így is van egy természetes fluktuáció a munkahelyeken, ráadásul az ember pár év alatt is sokat tud tenni a szakterületén. Azokat sem tudtuk megérteni, akik a szerettüket hagyták el a rövid fonala miatt, hiszen így épp a szükséges támogatást vonták meg tőlük.

Végül abban maradtunk, hogy a fonalak érkezése, ahogy ezt a könyv is bemutatta, lehet egyszerre átok és áldás is. Félelmet generálhat, de segíthet is, hogy a fontos dolgokra koncentrálhassunk. Minden csak rajtunk múlik, ahogy sok más helyzetben is, és Az életfonál épp erre emlékeztet minket: hogy ebben a rohanó világban ne felejtsünk el időt szakítani azokra a dolgokra, amik igazán számítanak.