Könyvklub összefoglaló: Sárga

Összességében nagyon szerettük ezt a könyvet. 🙂 Csupán egy tagunk volt, aki nem volt odáig érte, és egy (ez én volnék 😀), akiben vegyes érzéseket keltett.

Tulajdonképpen, mint kiderült, ugyanazokért a dolgokért szerettük és nem szerettük a Sárgát, ugyanis mindenki elsőnek a főhős személyét és visszatetszést keltő tetteit emelte ki. Csak míg valakit ezek idegesítettek, más érdekesnek találta őket. Sőt, olyan is volt, akit June nagyon idegesített, ezt mégis pozitívan értékelte, mert, mint mondta, szereti az olyan könyveket, amik valamilyen érzést váltanak ki belőle. Ezekből is látszik, mennyire megosztó ez a történet, és milyen összetettek tudnak lenni az antihősös regények.

Az biztos, hogy Kuang nagyon egyedi könyvet írt, mind a témái, mind a felépítése “határfeszegetős” lett, sőt, a témáival, June és Athena nem éppen barátságos karakterével lényegében saját magát is “kinyírta”, önmagát sem hagyta ki a mai könyvkiadást bemutató szatírájából. Ugyanis a Sárga talán tényleg inkább szatíra, a thriller elemeket nem mindenki érezte annyira markánsnak, bár volt, akinek belefért a műfajba.

Maga June sem egy egyértelmű karakter. Azt egyöntetűen megállapítottuk, hogy rosszindulatú, gonosz, szörnyen irigy és képtelen fejlődni, mindezt mégis valósághűnek éreztük, átéreztük a helyzetét, és volt, aki egy pontig még szurkolt is neki. Elgondolkodtunk, vajon akarta-e az író, hogy szimpatizáljunk vele, ugyanis a történet vége felé olyan húzásai voltak, amit már sehogy sem tudtunk elnézni neki. Valaki úgy fogalmazta meg June legfőbb problémáját, hogy képtelen reflektálni saját magára, ezért nem tud fejlődni, és ezért sem lehet jó író, mert ha valaki jó író akar lenni, akkor kénytelen mind a világra, mind magára reflektálni. June azonban ezt nem teszi meg, így jó kérdés, hogy a javításaival vajon tényleg jobb lett-e Athena könyve, vagy inkább csak belekontárkodott, bemagyarázta magának is, hogy mennyivel jobb lett, de még így sem tudta teljesen elrontani, és a kiadó észrevette benne a potenciált. Az biztos, hogy June-nak semmilyen önálló új ötlete nem volt egy könyvhöz. Mintha az első regényében, A szikomorfán túlban, kiírta volna magából az összes érzelmét, és miután ez nem talált pozitív fogadtatásra, ő sem találta már a saját hangját. Ez lehetett az egyik oka annak is, hogy ennyire nem volt önbizalma, és ilyen iriggyé vált. Ám, ahogy azt próbáltuk kibontani, mindez nagyon sok okra vezethető vissza. Úgy tűnt, June írói ambícióit fiatalabb korában sem támogatta a családja, nem értették a szenvedélyét, a ragaszkodását az íráshoz. Aztán jött Athena árulása, miután June kiöntötte neki a lelkét, majd Athena hirtelen sikere, és az egész kiadói világ működése. Nem csoda, ha ebbe valaki beleroppan. June ráadásul hirtelen ott akart tartani, mint Athena, nem volt hajlandó végigküzdeni a hosszabbik utat, hiszen még csak új kutatómunkába sem akart kezdeni Az utolsó front után. Így tehát önerőből nehezen juthatott előre. Pedig társíróként is befuthatott volna a regényével, ő viszont mintha csak azért sem akarta volna, hogy Az utolsó front bárhogy is kötődjön Athena nevéhez.

Athenát sem szerettük kifejezetten, de az ő írói taktikáját nem éreztük lopásnak. Hiszen lényegében minden író másokról ír, máshonnan gyűjt inspirációt. Athena csupán kihasználta a kínálkozó lehetőségeket. Azt pedig, hogy az embereket is kihasználta volna, csupán June-tól és Geofftól tudjuk, és elgondolkodtató, vajon az ő véleményük mennyire megbízható. June lényegében az egész történet alatt átveri az olvasót, folyamatosan megtéveszt minket, míg a végére minden szava megkérdőjeleződik.

Végül pedig beszélgettünk a könyvben megjelenő rasszizmusról, fordított rasszizmusról és a könyvkiadás taktikáiról. A rasszizmus felvetett kérdéseit nagyon érdekesnek találtuk, mivel valóban hasonló jelenségek zajlanak körülöttünk, mint amik a könyvben is megjelennek. Mint például a whitewashing, amikor az ábrázolt történetekben (mint June Az utolsó frontban) enyhítik a fehérek bűneit, szerepét egy-egy tragédiában. Itt elgondolkodtunk, June egyébként mennyire tiszteli a kínai kultúrát, amiről ír. Hiszen bár (elvileg) elvégezte a szükséges kutatómunkát, túl nagy érdeklődést nem mutat a részletek iránt, csupán a siker felé vezető ugródeszkát látja a történetben. A könyvkiadás működésében is akadtak elgondolkodtató, meglepő elemek, mint például a bestsellerek marketingje vagy az online imidzsépítés. A cancel culture magyar fordításával azonban nem voltunk elégedettek, és azt hiszem, végül az alternatív “kiátkozás” megfelelővel álltunk elő, amit ezennel elkezdünk terjeszteni. 😀

A könyv lezárásával még kicsit vegyesek voltak az érzéseink. Volt, aki jobban örült volna, ha nem derül ki, hogy June lopta a kéziratot, illetve azt a lépcsős jelenetet is kissé vérszegénynek találtuk, mivel June olyan sokáig el tudta titkolni az igazat, ott pedig egyszer csak világgá kürtölte. Ennek ellenére izgalmasnak találtuk a fordulatokat és a nyitott lezárást.