Könyvklub összefoglaló: Mielőtt a kávé kihűl

Ez a könyv azt bizonyította, milyen remek kis csapatunk van, hiszen úgy is jót tudtunk beszélgetni róla, hogy többeknek nem tetszett. 😊

Azt hiszem, egyikünk sem volt teljesen elégedett ezzel könyvvel, úgyhogy kicsit szétszedtük 😀, de azért igyekeztünk meglátni benne a rétegeket és az elgondolkodtató mondanivalót.

Először azt próbáltuk megfejteni, mi lehet pontosan ennek a könyvnek a varázsa, amiért ennyire olvasott. Itt főleg a könnyed stílust, a megjelenő témákat és a kávét emeltük ki. Illetve abban mindannyian egyetértettünk, hogy jó az alapötlet, csak a kivitelezéssel vannak problémák. Túl sok az ismétlés, tele van óvodás mondatokkal, semmilyen leírásokkal. Úgy éreztük, nem feltétlenül kellett volna belőle regényt írni, drámaként sokkal jobban működött volna.

Ennek ellenére az időutazást érdekesnek találtuk, sokat beszélgettünk a szabályokról, hogy miért ilyen szigorúak, illetve a könyv üzenetéről, hogy mi az, amin így változtatni lehet. Bár az időutazás mikéntje nem volt annyira kidolgozott, azt éreztük, hogy az író azt akarja sugallni: a lényegbeli változások a lélekben mennek végbe, csak a mi történésekhez való hozzáállásunkra van ráhatásunk. Így, bár aprócska dolgokon azért változtatnak az időutazók, attól még a történések ugyanazok maradnak.

Sok mindent (főleg azt, amit nem értettünk 😀) a japán kultúrához kötöttünk. Ilyen volt például a szabályok kérdés nélküli elfogadása, Kadzu és Kei viselkedése és a fehér ruhás nő, aki a japán hitrendszerben is megjelenő kísérteteket idézi. Félig szellem, félig még fizikai lény, aki megragadt a két világ között, valami miatt képtelen továbbállni. És persze foglalja a széket, ezzel még tovább nehezítve az időutazók dolgát, akiknek szimbolikusan így is sok próbatételt kell kiállnia. Egyik tagunk ugyanis felfigyelt a kávézó bejáratára, hogy ide nem egyszerű a bejutás, kicsit „alá kell szállni”, mint egy másik világba. Talán a kávézó neve is erre utal. Funiculi Funicula, azaz megyünk fel és le (a siklóval), vissza a múltba, le a lélek mélységeibe.

A könyvklub vége felé a négy történetet elemeztük. Mindannyian jobban tudtunk kapcsolódni az első kettőhöz, egyrészt a témáik, életigazságaik miatt, másrészt azért, mert akkor még nem telitődtünk a könyvvel. A harmadik és a negyedik történetet ugyanis már túl soknak, túl drámainak éreztük, miközben a „kevesebb néha több” elvét alkalmazva talán jobban megfogott volna minket az író. Hirai hirtelen visszatérését a szüleihez szintén részben a japán szokásokkal magyaráztuk, míg Kei történetéből hiányoltunk még némi magyarázatot a cselekedeteire. Közben az első két történet szereplőit sem értettük mindig, de összességében szimpatikusabbnak találtuk őket és a reakcióikat.

Természetesen a kávét sem hagytuk ki 😊, hiszen, mint kiderült, a legtöbbünknek elengedhetetlen a napjához egy (vagy több) csésze, bár különösebb rituálét egyikünk sem köt hozzá. Azonban hiába a kávé, ez a könyv nem sokunk kedvét hozta meg a sorozat folytatásához, még ha kíváncsiak lennénk is, hogy azokban hogyan változik az írásmód, és mik derülnek még ki szereplőkről – ezzel kapcsolatban a lelkesebb tagok beszámolójára hagyatkozunk. 😀