Könyvklub összefoglaló: Semmi

Azt hiszem, a Növényevő óta ez volt a legfelkavaróbb olvasmányunk. Nem is volt könnyű olvasni, és a téma tálalása mindenkit elrettentett, lesokkolt. Közben mégis érdekesnek találtuk, elgondolkodtatott minket, és összességében pozitívabb volt a fogadtatása, mint a Növényevőnek.

A könyv története főleg azért annyira félelmetes, mert gyerekek a főszereplői, és az ő kegyetlenségüket talán nehezebb befogadni, mint a felnőttekét. Hiszen jó esetben még ártatlannak kellene lenniük, nem egy másik személy identitását kellene feldúlniuk. Ugyanakkor látszik az is, mennyire összezavarodtak, mennyire felkavarták őket Pierre Anthon szavai. Abban a korban vannak, amikor a világképük épp csak tágulni kezd, így hirtelen nem is tudnak mit kezdeni a fiú állításaival. Ráadáusl Pierre Anthonnal még felnőttként is könnyű lehet azonosulni. Talán filozofálgatásával nem a legjobb következtetéseket vonja le, még ő sem tart ott, hogy a nagyobb képet lássa, de állításai egy része mégiscsak tény, ami megrendítheti valakinek a világfelfogását. Egyetértettünk abban, hogy az élet értelmét az apróságok adják, az, ha a saját életünkben megtaláljuk azokat a helyzeteket, elfoglaltságokat, amikben hasznosak lehetünk, amik számunkra értelemmel bírnak. De ezt egy gyerek még nem biztos, hogy érti, hiszen inkább végletekben gondolkodik, az egész világ meghódítása áll előtte. Közben a kamaszok nagyon is mély gondolatokkal bírnak, érzékelik a világ igazságtalanságait, a felnőttek hibáit, és nem félnek kérdéseket feltenni. Ez az érzelmileg megterhelő lelkiállapot a tenni akarással párosul, és így indul meg a Fontos Dolgok Halmának építése.

Természetesen mi is elgondolkodtunk azon, mit tennénk a halomra, ami számunkra az élet értelmét szimbolizálná. Összességében talán nem kötődünk annyira tárgyakhoz, de így is fel tudtunk sorolni pár dolgot, amik szentimentális értékkel (is) bírnak: könyvet, rugdalózót, plüsst, olvasófotelt, kedves üzenettel ellátott üdítőskupakot. 🙂

Persze a gyerekek egy idő után nem csak kedves tárgyakat tesznek a halomra. Arra a kérdésre, hogy kinek mi volt az első meghökkentő kérés, elég hasonló válaszok érkeztek. Mindannyian sajnáltuk a hörcsögöt, mint első élőlényt a kupacon, és ijesztőnek találtuk azt a manipulációt, ahogy Agnes kiderítette Greta gyenge pontját. Megrázó volt a koporsó kiásása is, ám a legkegyetlenebb kérésnek Sofie szüzességének, Hamupipőke fejének és Jan-Johan ujjának beszolgáltatását érzetük. Az első különösen sokkolt mindenkit, főleg így, hogy Sofie lényegében nem ellenkezett (itt elgondolkodtunk, mi lett volna, ha igen), és utána teljesen megváltozott, kifordult magából és véres bosszút követelt. Amit tőle kértek, és ahogy elvették tőle, az különösen megalázó és gonosz volt, és csak még több gonoszságot eredményezett.

A média megérkezésével aztán a halom teljesen új értelmet nyer. Ennek kapcsán több mindenről is beszélgettünk. Először felmerült a kérdés, hogy Pierre Anthon vajon miért ellenkezik annyira, hogy megnézze az összegyűjtött tárgyakat, miért nem tud kilépni kételkedő szerepéből. Aztán elgondolkodtunk a halom művészi értékén, és hogy egyáltalán mi bírhat manapság művészi értékkel. A válaszunk az volt, hogy lényegében bármi, amit egyszer kitesznek egy múzeumba, és itt felsoroltuk azokat a képtelen “alkotásokat”, amikről hallottuk, hogy óriási összegeket érnek, miközben valójában teljesen hétköznapi tárgyak. Végül a Fontos Dolgok Halmának is lesz egy pénzbeli értéke, és egyetértettünk Pierre Anthonnal abban, hogy ezek után már tényleg nem bír másfajta értékkel és értelemmel.

A szülők és a felnőttek hiányát a történetből nem igazán tudtuk hova tenni. Valahogy mintha szemet hunytak volna a gyerekek tettei felett – talán épp azért, mert a média és a múzeum értékkel ruházta azt fel. A könyv végét is nehezen tudtuk értelmezni. Meglehetősen nyitott volt, és a gyerekek élete viszonylag háborítatlanul zajlott tovább. Talán ennek is a nihilizmushoz van köze: a gyerekek nem néztek vissza, nem dolgozták fel a traumáikat, egyszerűen csak úgy tettek, mintha mi sem történt volna.