Könyvklubos kérdések: Csillagok sercegése

Nyomtatható változat

Ajánló a könyvhöz

Könyvklub összefoglaló

1. Összességében tetszett a könyv? Mi tetszett, és mi nem tetszett benne?

2. Mit gondolsz a könyv…

• mondanivalójáról?
• karaktereiről?
• stílusáról?
• tempójáról?
• világáról?
• fő témáiról?

3. A Csillagok sercegése eleinte három szálon fut: látjuk a dédszülők és a szülők kapcsolatának alakulását, illetve a fiú új családját az Apával és a mostohával. Melyik történetszál tetszett a legjobban, és miért?

4. A könyvnek nincs egy egybefüggő történeti íve, a narrátor ugrál az időben és a térben, és közben inkább képeket, hangulatokat érzékeltet. Tetszett ez az írói megoldás? Tudtál sodródni a könyv hangulatával?
Melyik kép ragadott meg a leginkább?
Szerinted a családi kapcsolatokon túl mi köti össze a megjelenő karakterek sorsát?

„Beszereznek egy masszív ágyat, konyhaasztalt négy székkel, kanapét, komódot, egy nagy szekrényt, egy régi, nehéz tükröt, amelyet Koppenhágában találtak. Jó kilencven év telt el azóta, hogy dédmama először nézett ebbe a tükörbe, és most itt lóg a szobámban, Reykjavík szélén. Dédpapa minden reggelét úgy kezdi, hogy belenéz a tükörbe, és emlékezteti magát arra, hogy óvatosan haladjon, óvatosan, de határozottan.” (70. oldal)

„Megáldotta azt a szemet, amely csaknem negyven éve szemléli a világot, megáldotta a kezet, amely most azt tanúsítja, amit a szemem látott, és kétszer is megáldotta a lábamat, mivel azzal kell kitérnem a halál elől.” (76. oldal)

„Hét élet, százötven év. Dédpapa és Gísli a Hótel íslandban, dédmama a padlásablakban, tizenhét évesen, bolondulva a saját melléért, rázd meg magad, Vesturgata, szórj csillagokat az ölébe, és egy fiatal, vörös hajú tengerész letépi a felsőjét a parton, négy gyerek, és mindebből egyedül a Vesturgata maradt meg, egy üres padlásablak meg egy idős nagy-nagynéni, aki már mindent elfelejtett, még a saját nevét is.” (186. oldal)

5. A narrátor, azaz a kisfiú, negyven év távlatából emlékszik vissza saját gyerekkorára, és azontúl elődei történetére. Mi jellemzi a visszaemlékezésének a módját? Szerinted mi az, ami valóban megtörténhetett az emlékek közül, és hol él a narrátor túlzással, hol támaszkodik a képzeletére?
Vagy akár értelmezhetjük-e az egész történetet metaforákkal teli képzelgésként? (Mármint azon túl, hogy ez a mű alapvetően fikció, és ebből a szempontból valóban csak egy metaforákkal teli képzelgés. 😀)
Te milyen értelmezést adnál a könyvnek?

„Álltam már ezen az ablak alatt, amely valószínűleg az én eredetemet is keretezi, amely hallotta, amikor a lépcső nyikorgása megszűnt kettőjük lába alatt, és kinyílt az ajtó. Látta, ahogy belépnek, lusta, napfényes délután volt, mindkettőjük arcán az újrakezdés ősi kifejeződése: szégyenlősség és merészség, habozás és hevesség, szomorúság és féktelen boldogság finom elegye.” (41. oldal)

„A rákövetkező nap, nem is, már este Dédpapa pasziánszozik.” (100. oldal)

6. A narrátor tulajdonképpen végig sorsdöntő eseményeket, nagy érzelmekkel járó változásokat, a véletlen, a hirtelen jött ösztön vagy a sors szülte fordulatokat vesz sorra, amik mind valahol az élet, a képzelet és a homályos emlékek között mozognak. Szerinted miért épp ezeket a jeleneteket emeli ki? Mit érzékeltetnek? Hogyan látja a narrátor az életet?

„De ezen az egészen enyhe januári reggelen a sors, a véletlen vagy valami más odaállítja a Skaftahlíðon lévő konyhaablakba, látja elhaladni a fiatalembert, aki annyira didereg, hogy nagymamát szokatlan módon anyai érzések öntik el. Szegényke ember, hát nem annyira fázik? Fiatal nő levelet ír a konyhaasztalnál, és felnéz. Ezért létezem.” (48. oldal)

7. A narrátort a leginkább a dédszülők sorsának az alakulása érdekli, a könyv nagy részét az ő történetük teszi ki. Szerinted miért?
Milyennek találtad a dédszülők kapcsolatát?
Elítélted dédpapa viselkedését? Milyen jellem? Megértetted a döntéseit? (Például, hogy miért adta el áron alul a telket, amin jól kereshetett volna, és hogy miért költöztette a családot egy távoli tanyára?)

„Pihenés, igen, dédpapa napokat tölt otthon, iszik, mered maga elé, dohányzik. Már nem olyan, mint régebben, amikor eljárt otthonról, viselkedett, közönségesen viselkedett, rosszul bánt másokkal és a lelkiismeretével, most egy sötét és életunt kő. És eltelik a tél. Elérkezik a nyár, és ő még mindig ott ül.” (132. oldal)

8. Dédpapa a könyv különböző pontjain különböző értelmezéseket ad az életnek. Szerinted miért? Melyikkel tudtál a leginkább azonosulni? Szerinted végül sikerül megtalálnia az élete valódi értelmét?

„Miért pocsékolnánk el itt az életünket? Egyetlen életünk van, és azt arra kell használnunk, hogy bejárjuk a világot. Csak az élt igazán, akivel már megesett, hogy Olaszországban aludt el, és Görögországban ébredt. Sőt, alámerült a Földközi-tengerbe, hogy kincseket találjon, és a Csendes-óceánban bukkant a felszínre.” (11. oldal)

„Valaha azt hittem, hogy az élet az, ami mozog, a halál pedig ebből következően a mozdulatlanság. De vajon így van-e? Néha azt hiszem, hogy éppen fordítva igaz, és azok, akik kevéssel is beérik, szinte mindent megkapnak, azok viszont, akik nem törődnek semmivel, elnyerik a szabadságot, aminél többet nem is lehet elérni.” (28. oldal)

„Ilyennek kell lennie az életnek, mondja dédpapa; az ember elmegy sétálni, figyeli, ahogy a szürkület megfesti az égboltot, és otthon a felesége és három gyereke várja – aki ennél többet akar, annak a szíve, szegény, koldusszegény!” (117. oldal)

„(…) „itt valami nagy dolog történik. Itt mindennap magunkkal kell megküzdenünk. Kijózanodunk. Itt nem létezik korszellem. A hegyeknek fogalma sincs, milyen évszázadot írunk. Minden pillanatban a természettel kell megküzdenünk, és kikérgesedik a tenyerünk. Igen! A tenyerünk kérgessége árulja el, hogy éltünk-e, vagy sem!”” (139. oldal)

„Pang ez a vidék, mintha az ittenieknek fogalmuk sem lenne azokról az újításokról, amelyek másutt már tért nyernek. Megtaláltam a helyemet, a feladatomat, mondja, ami a nyugalom és a mozgás: így érem el az egyensúlyt, amelyet egész életemben kerestem. Három, négy, legfeljebb öt hétig lesz távol.” (156. oldal)

9. Szerinted dédmama miért tart ki végig dédpapa mellett, a férfi kicsapongásai ellenére is? Miért nem a hajóskapitányt választja? Boldog élete lehetett volna a hajóskapitány mellett?

„Miből állnak azok a kötelékek, amelyek két embert kapcsolnak össze, és amelyeket az általános tanácstalanságból kifolyólag szeretetnek neveztek el? Ez fontos kérdés, mivel néha mintha semmi sem tudná elszakítani az embereket egymástól, sem a hétköznapok szakadatlan húzóereje, sem a pillanat robbanóereje.” (97. oldal)

10. A dédszülők megismerkedéséhez és házasságához képest milyen a kapcsolat az anya és az apa, illetve az apa és a mostoha között? Hogyan viszonyul a könyv a szerelemhez, a testiséghez?
Milyennek találtad az anya és az apa karakterét?

„A nő hallgatása végtelen óceán, amelyen nehéz átkelni. Apa esténként megköszörüli a torkát, és dicséri az ételt. Apa esténként megköszörüli a torkát, és dicséri az időjárást. Apa vasárnaponként megköszörüli a torkát, és azt mondja, új vízszintmérőre lesz szüksége.

„Apa torokköszörülései kavicsok, amelyeket elnyel a tenger, a szavai madarak, amelyek egyenetlenül röpködnek a víz felszíne fölött és eltűnnek a távolban. A nő néha bólogat, és ezzel azt az érzést kelti, mintha mondott volna valamit.” (19. oldal)

„Meggyőződése, hogy minden tekintetben tökéletes férfi, olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, őrült vonzó, határozott, elszánt, ráadásul – bár ezt nem veri nagydobra – a cementeszsákoktól a karizmai keményen dudorodnak, erről árulkodik a tükör a szobájában. A terve szemlátomást tökéletesen bevált, a lány ott áll mellette, táncol vele, nem is kibogozhatatlan, csak a fiú volt tétova falusi gyerek, bizonytalan, ideggyenge, nem tudta, hogyan reagáljon egy olyan nőre, aki már dolgozott a tengeren, és akinek a gyerekét az apja meg annak a norvég felesége neveli.” (57. oldal)

11. A kisfiú kapcsolata az új mostohával nem indul zökkenőmentesen. Hogyan közelednek később egymáshoz? Milyennek találtad a közös jeleneteiket? Szerinted hogyan alakul később az új család sorsa?

„Björgvin mesélte, hogy mostohám tízévesen fókát ölt, tizenkét évesen pedig jegesmedvét: egy kerítéscölöppel vágta fejbe. A jegesmedvék állítólag elég nagyok, alig fémekbe a konyhaajtón, és nem tudnak befeküdni a fürdőkádba. De mit számít, hogy ha valaki jegesmedvét ölt, de nem tud Söbekklétezéséről, nem tudja, hogy a haja fekete és rövid, és égnek áll, mint zaftos káromkodások serege?” (112. oldal)

„Jönnek-mennek a szombat esték, a világ egyre mélyebbre hatol a sötét téli nappalokba, az égen csillagok pislákolnak, a hold megnő, én meg mostohámmal ülök a konyhában. Ő fókauszonyt ropogtat, én próbálom szavakba önteni a világot, Apa pedig a nappaliban ül a tévé előtt, és sokat nevet A balfácánon.” (113. oldal)

12. A történetben akad néhány homályos részlet, ami nem kerül kibontásra. Hogyan értelmezted az alábbi jeleneteket?

– Amikor dédmama kihajítja a késeket a tengerbe

„Látom, ahogy dédmama annyira reszket éjszaka az álmaitól, hogy egyik éjszaka felkel, összeszedi a legélesebb késeket, kimegy a házból, elkerülve az utcai lámpák tompa fényét, majd a tengerbe hajítja őket.” (97. oldal)

– Amikor dédmama kimegy a temetőbe. Kihez jár ki, és miért?

„Dédmama rendszeresen kijár a temetőbe egy egyszerű fakereszthez, beszél a földben nyugvó nőhöz. Mesél dédpapáról, semmit sem hallgat el, beszámol a gyerekekről, és néha aggódik az idősebbik lány miatt; azt hiszem, jobban érezném magam, ha megbocsátanál nekem, mondja néha a földnek, de soha nem érkezik válasz.” (133. oldal)

– A kisfiú és Pétur kapcsolata

„A legmagasabb lósóskák magasabbak nálam meg Péturnél, és amikor leülünk, az eget kivéve minden eltűnik, láthatatlanná válunk. Márpedig akik láthatatlanok, de továbbra is hallják a világ zaját, azokat különös nyugtalanság tölti el, amelytől csak úgy szabadulhatnak meg, ha leveszik az összes ruhájukat, és birkózófogásban hemperegnek, azaz se nem ölelkeznek, se nem verekednek.
Aztán lihegve fekszünk a földön.
Pétur meg én.”

13. Stefánsson számos jellegzetes, szimbolikus képpel erősít rá a jelenetek hangulatára, a karakterek személyiségére. Mit szimbolizálhatnak az alábbi képek: az olló, a spakli, az ólomkatonák, a fókauszony, az ébresztőóra, a piros kanapé, az anya tetoválása, a kagyló, a kő?
Ki tudnád még egészíteni valamivel a sort?

„[az óriási Vogue-olló] (…) egyre gyorsabban csattog, kivágja a Vesturgatát és a tizenhét éves dédanyámat, aki úgy illatozik, mint egy hangával teli domboldal, vág csak vág, és mélyen belehasít az idő ködébe, egyre gyorsabban, kivágja a Snaefellsnes-félszigetet, egy vörös hajú tengerészt, egy nagykereskedőt, egy alagsori lakást, kivágja dédpapát az időből.” (8-9. oldal)

„Az ólomkatonák tartanak a látogatástól. Nem tetszik nekik az Acélsodrony, azt szeretnék, ha eldugnám őket az ágy alá, egy fiókba. Telnek a napok, közeleg a látogatás, és minden reggel ugyanarra a halk hangra ébredek: az ólomkatonák nagyokat nyelnek. Nincs mitől félnetek, motyogom félálomban, és hallom, ahogy a nő kimegy a konyhába zabkását főzni.” (24. oldal)

14. Hogyan értelmezed a könyv címét? Hogyan vannak jelen a csillagok a történetben?
A természetnek milyen más képei jelennek meg? Mit szimbolizálnak?

„Megálltam az ablaka alatt, körbepillantottam és végignéztem azon a tájon, amely életéből tizennégy évet őriz. Itt látta nőni a füvet, itt hallgatta a legyek zümmögését és a csillagok sercegését, ott változtatta a szavakat madarakká és indította útnak őket, hogy megtalálják Istent; itt nőtt fel, és itt ébredt öntudatra, ahogy mondani szokás.” (49. oldal)

„Esténként Apával a zord kanapén ülünk: két csillag, és köztünk óceánnyi sötétség.” (89. oldal)

„Késő este van, az égbolt a végtelen csillagjaival szétterül a fejem fölött. Tudom, hogy valami fontosat akarnak mondani, de nem szépségre, távolságra vagy időre gondolok, mivel a csillagoknak útba kell igazítaniuk engem, utat kell mutatniuk, meg kell menteniük, ha eltévedek.” (48. oldal)

15. A könyv két visszatérő eleme, képe még az idő és az otthon. Hogyan jelennek meg? Mennyire megbízhatóak? Hogyan viszonyulnak hozzájuk a szereplők?

„Ütközetre kerül sor a hegyi partizánokkal, és a csata után mindenki az úgynevezett őrtüzek mellett pihen, a katonák énekelnek, a hangjuk vékony, jó harminc éve visszhangzik a szívemben.” (25. oldal)

„ (…) minden változik, azt hiszem, főleg az idő miatt: országok, történések, emberek és édességek tűnnek el a múltnak nevezett valamiben, és elszakíthatatlan kötelékekkel kapcsolódnak egymáshoz: elég a fogdbe-cukorkára gondolni, és Brezsnyev már köszörüli is a torkát a nappaliban.” (55. oldal)

„Az idő fáradhatatlanul változtatgatja a dolgokat, igazság szerint úgy tűnik, semmit sem hagy békén, de egy-egy apróság azért elkerüli a figyelmét; példaként az ajtózár takarólécét említem. Ugyanolyan könnyű levenni, mint harminc évvel ezelőtt, ebben semmi sem változott, egyszerűen le lehet feszíteni az ajtókeretről, egy golyóstollal be lehet nyomni a zárat, és az ajtó kinyílik. Igen, kitárul a múlt ajtaja, és belépek gyermekkorom világába.” (105. oldal)

„Tenyerét a hegynek támasztja, és hatvan kilométernyi hegy választja el attól a helytől, a világ egyetlen olyan helyétől, amelyre illik az otthon szó. A sziklák alatt fekszik, próbál elaludni, egyik fülét a kavicsokra szorítja, és sötét basszushangot hall, annyira sötétet, hogy a szemhéja verdes, akár a pillangó szárnya.” (143. oldal)

„(…) dédpapa egyetlen igazi otthonát a szavak jelentik, és ez mindig is így volt. Nem tehet róla, nem rosszak a szándékai, de ő egyszerűen az, amit az adott pillanatban mond, aztán jönnek más pillanatok, más szavak, más otthonok.” (177. oldal)

16. Hogyan értelmezted a könyv alábbi részét? Egyetértesz az idézettel?

„A csillagok hunyorognak, a kutyák ugatnak, én ezt a történetet mesélem: ez mind ugyanaz. Az ember keresi az eredetét, és közben történeteket mesél, vélhetőleg azért, hogy megfeledkezzen róla: ég nem létezik.” (163. oldal)

17. És hogyan értelmezed a könyv lezárását? Szerinted derűlátó, vagy inkább szomorú? Egyetértesz vele? Mi maradhat hátra egy ember, egy család életéből?

„Hat élet, százötven év és egy vörös hajú tengerész; természetesen egy teljes nyelv kell ahhoz, hogy legalább ennyit mesélni tudjak róluk. És nemsokára semmi sem emlékeztet rájuk, csak egy kagyló meg egy emberformájú kő. Egy nap majd fogom ezt a kettőt, elmegyek a Snæfellsnesre és visszateszem őket a helyükre: a követ egy dombra, a kagylót a tengerbe. Köszönöm a kölcsönt, mondom majd.” (186. oldal)

18. Szerinted mennyire „izlandi” ez a könyv? Mit tudhatunk meg belőle az országról, az ottani emberekről és a világfelfogásukról? Mi az, ami az ott élőket jellemezheti, és mikor mutat be egyetemes értékeket?

19. Te mennyit tudsz a felmenőid történetéről, a megismerkedésükről, a fiatalkorukról? Szoktál merengeni a részleteken? Visszamennél az őseid és a saját életed régi helyszíneire?
Mit gondolsz az alábbi idézetről?

„Aki behatol a múltba, betörővé válik.” (107. oldal)

20. Milyen más történetre emlékeztetett a könyv? Milyen hasonlóságokat és különbségeket találsz köztük?

21. Van kedvenc részed, idézeted a könyvben?

22. Kinek ajánlanád ezt a könyvet, és miért?

_{Az idézetek az alábbi kiadás alapján szerepelnek az oldalon: Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése. Typotex Kiadó, Budapest, 2022.}