Könyvklub összefoglaló: Bíborszín

Azt hiszem, ez volt ez első klasszikusnak mondható olvasmányunk, és a könyvről alkotott általános véleményünk is ezt tükrözi: mindenkinek tetszett, örölünk, hogy elolvastuk, de egyszer valószínűleg elég volt. 😀

Érdekesnek találtuk a könyv kettősségét. Azt, hogy milyen nehéz témákkal, milyen mélyről indít, ám közben mégis könnyű olvasmány, kényelmes a nyelvezete, amit olykor humor is fűszerez. Talán ez is a könyv üzenetét erősíti, az egész történetet belengő reményt és élni akarást.

E mentén elindulva először arról beszélgettünk, ki mikor érezte azt, hogy végre igazán pozitív fordulatot vesz Celie élete, mikor tűnt először úgy, hogy ennek a történetnek kellemes vége is lehet. Volt, aki a nadrágvarrást említette, más a Shuggal való elköltözést, megint más a Shuggal közös szövetség megalakulását. Ebből is az látszik, hogy az önállóságának kiharcolása egy folyamat volt Celie számára. Az biztos, hogy Shug nem kis szerepet játszott benne, kellett az ő jelenléte, támogatása, mert Celie nem az a típus, aki egyedül felveszi a harcot.

A sokáig hiányzó dátumból és korjelzésből kiindulva körüljártuk kicsit a könyvben szereplő feketék helyzetét, illetve azt, milyen társadalomban, kis elzárt közösségben élnek, és itt milyen szabályok uralkodnak. Hozzájuk nem jut el a háborúk és egyéb világesemények híre, mindenki a túlélésre koncentrál – főleg Celie, hiszen ez az ő nézőpontja. A férfiak igazi kiskirályokként uralkodnak a háztartás felett, és elégedettek is ezzel a szerepükkel, így minden munka és a változtatás súlya a nőkre hárul. Nekik kell utat törni maguknak, megtalálni a kiskapukat, és ha lehet, kiszakadni ebből a környezetből. Ezt végül lényegében a maga módján a könyv összes női szereplője meg is teszi: egyikük sem alkalmazkodik a tőlük elvárt szerepekhez, hanem a személyiségüknek megfelelően igyekeznek érvényesülni. Közben azonban ezt a patriarchális rendszert a férfiak is megsínylik, rájuk sincs igazán jó hatással. Jó példa erre Harpo története, aki csak azért kezdi el verni Sofiát, mert a környezete azt sugallja neki, hogy egy házasságnak így kell működnie.

Beszélgettünk Celie és Shug kapcsolatáról is, a szerelmük kialakulásáról. Volt, aki úgy gondolta, Shugnak eleinte csak az egóját legyezte ez a kapcsolat, ám épp ezért – mivel nem akart – végül jobban beleesett Celie-be, mint Celie belé. Abban egyetértettünk, hogy Celie-nek szüksége volt Shugra, arra, hogy megmentse, és őszinte szeretettel forduljon felé. És mivel a férfiaktól eddig nem sok gyengédséget tapasztalt, érthető volt, hogy nem is vágyik tőlük semmire.

Nettie szálát is szerettük, meg úgy egyáltalán örültünk, hogy életben maradt. 😀 (Bár azt sajnáltuk, hogy nem derült ki, hogy végül mi lett a hajóval, és miért érkezhetett az a távirat.) Nettie történetét mindenki szívesen olvasta, felüdülést jelentett és reményt adott – bár érezhető volt, hogy néhány kellemetlen részlet (pl a trópusi betegségekkel való megküzdés) kimaradt. Az Afrikában játszódó jelenetek alatt megismerhettük az itteni feketék helyzetét és társadalmát, ami bizonyos vonásaiban hasonlított az amerikai kis közösség életére. Az viszont valakinek csalódás volt, hogy Nettie és Simon végül egymásra talált, hiszen olyan sokszor hangoztatták, hogy köztük csak barátság van, és ez a kapcsolat a maga nemében szerelem nélkül is szép volt.

Végül pedig Celie vallási ráébredését elemeztük ki, azt, hogyan távolodik el a belésulykolt dogmáktól, és talál rá valódi Istenére és hitére. Eleinte azért is vall Istennek, mert másnak nem tud, illetve a “papa” is arra figyelmezteti a könyv első mondatával, hogy ami történt, azt csak Istennek vallhatja meg. Ám ez az Isten egészen addig távoli marad Celie számára, amíg Shug rá nem ébreszti arra, hogy lehet őt közelebb is keresni.